Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


T. Ágoston László

Pathópália

 

Hol volt, hol nem volt, az üveghegyen is túl, de a sarkon innen, volt egyszer a világegyetemben egy apró pontocska, amit Pathópáliának hívtak. Nagyon szép, nagyon jó hely volt ez a világban. Volt benne folyó, a földje jó, legelőin a fű kövér, olykor megöntözte a honfivér. Tengereiben a hal fürge és ízletes, erdeiben a vad kifogyhatatlan. Lakói boldogok voltak és elégedettek, hiszen napestig sütött rájuk a Nap, éjjel meg a Hold világította meg a tájat. E sejtelmes holdfényben perdültek táncra a Pálok és a Paulinák, s örömtáncot roptak, míg a hajnal pírja fel nem oldotta az éjszaka sötétjét. Megfontolt cselekvők voltak, soha nem kapkodták el a dolgot. Mihelyt tenni kellett volna valamit, rögtön rávágták: „ej ráérünk arra még!” és táncoltak tovább.

A férfiakat mind Pálnak hívták és Pathó volt a családi nevük. Úr volt valamennyi a saját szemétdombján. A nők mind Paulinák voltak. Okosak és erényesek. Elvárták, hogy hölgynek szólítsák őket. Olykor előfordult, hogy az éji homályban a Pálok összetévesztették a Paulinákat, vagy azok őket, s idegen ágyban találta őket a hajnal, de reggelenként megfogadták, hogy estére kiválasztják a megfelelő fekvő alkalmatosságot és kiköszörülik a csorbát. No, de még alig kelt föl a Nap, nyugodtan pihenhetünk rá egy kicsit. Ráér később is az a válogatás…

Pathópáliának híres tudósai voltak, akik feltételezték, hogy talán nem is egyedül az ő „pontocskájuk” száguld a világegyetemben, bár az tagadhatatlan, hogy ez a legbiztosabb pont ebben a pontban, de egyszer majd még ezt is bizonyítani kell. Sőt akár még az is előfordulhat, hogy léteznek valahol más Pathó Pálok is, akik majdnem olyan okosak, mint az ő Pathó Páljaik, csak még nem jött el az idő, hogy felfedjék a kilétüket. Ebből heves vita keletkezett a köztük, és a legfőbb Pathó Pál kijelentette, hogy erre semmiféle bizonyíték nincs, de majd ő idővel megoldja a gondot. Addig is minden Pathó Pál nézegesse, simogassa a maga kis Paulináját és ne foglalkozzon a nagyok dolgával. Ebben megnyugodtak, és másnap is felkelt a Nap. 

A Palik szófogadó emberek voltak,s addig nézegették, babusgatták a Paulinákat, hogy a végén elfogyott a hely a gyerekszobában. Lebontották hát a falakat és új gyerekszobát építettek a szomszéd udvarában. A fő Pathó Pál csak nézte, nézte, s nem értette, mire kell az a sok új gyerekszoba, amikor nála kettő is üresen áll. Összehívta hát a tudósait, akik elmagyarázták neki, hogy bizony az úgy van, hogy ha a Pali nem impotens és sokat bújik ágyba az ő kis Paulinájával, előbb-utóbb bővíteni kell a gyerekszobát. Sőt az is előfordulhat, hogy a konyhában is új kondérok kellenek.

‒ Rendben van ‒ mondta a fő Pathó Pál. ‒ Osszák fel újra egymást közt a kertjeiket, de csak halkan, csendben, mert bosszant a gyerekzsivaj. Nekem csend kell, síri csend, hogy gondolkodhassak a jövőjükön, hogy holnap is felkelhessen majd a Nap.

Míg Pathó Pál úr fejét az öklére támasztva gondolkodott, újra felkelt, majd lenyugodott a Nap és a Hold is sarlót cserélt. Az égen sűrű, fekete felhők gyülekeztek, és föltámadt az északi szél. Elővette hát a gardróbból a teveszőr kabátját, lábára halina csizmát húzott, fejére kucsmát rakott, s bajszát megpödörve tovább gondolkozott.

 És jöttek a tudós atyafiak sorolván a gondokat. A folyókban elapadt a víz, a földet repeszti az aszály, sivataggá vált a legelő és visszafelé zúgnak a tengeráramlatok. Tenni kéne végre, tenni már!

‒ Tegyétek ‒ mondta tekintetét az égre vetve az első Pathó Pali. ‒ Adjatok rájuk meleg ruhát, állítsátok meg a vihart és tálaljátok föl a vacsorát! Engem meg hagyjatok békén, mert gondolkodom!

‒ De hiszen ez mind a te kezedben van, Pál Uram! ‒ kiáltották a bölcsek.

‒ Ti csak ne bámuljátok az én kezemet! ‒ dohogta Pál úr, a legfőbb Pathó. ‒ Már Vespasianus császár is tudta, hogy a pénznek nincs szaga, miért pont az én aranyaim után szaglásznak a szimat kutyáitok? Tán nem mostam át újra, meg újra a latrinából bányászott kincseimet? És ha olykor-olykor felrobban néhány latrina, és a földet elborítja a mocsok, miért pont rám néztek sandán? Nem hiszitek tán, hogy nem tudja a jobb kezem, mit cselekszik a bal? Ne sürgessetek hát, mert még elűzitek az álmomat!

Reggel, amikor fölkelt a Nap, egy mezítlábas férfi állt meg Pál uram palotája előtt. Nem idevalósi volt, megkérdezte hát, mi szél hozta, s tud-e álmot fejteni.

‒ Szörnyű álmom volt ‒ panaszolta. ‒ Nem találom a megoldást Pathópália bajára, pedig senki más, csak én segíthetek rajta. Csak az enyém lehet a tökéletes megoldás.

‒ Ha tökéletes akarsz lenni ‒ mondta az idegen ‒ menj el, add el a vagyonodat, oszd szét a szegények között, és kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, és kövess engem!

‒ Ismerős a szó, de idegen a dialektusa. A hajnali fényben nem látom arcodat… És végtére is, miért pont nekem mondod ezt, uram? Ki vagyok én, hogy viseljem a többiek bűnét? Azért, mert én vagyok a legnagyobb, a tökéletes? Hát ez azért kétszer is meggondolandó, uram! ‒ szólt Pathó Pál úr, és rá uszította a kutyáit.

A mezítlábas férfi lassan tovább ballagott. A nyugati ég alján lebukott a Nap.

 
tagostonlaszlo.jpgT. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.