Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


T. Ágoston László

Pacsirta a diófán

 

– Este bejössz a krimóba? – kérdezte Bot Gergőtől a barátja, Nagy Bence, amikor a Vas-Szerk Kft lakatos részlegének kerékpártárolója mellett elváltak az útjaik. Az egyik jobbra indult, a másik balra.

– Nem tudom – felelt a kérdezett bizonytalanul. – Mostanában sokat morcoskodik az asszony. Azt mondja, sose vagyok otthon. Rá marad minden dolog a ház körül. Nem mondhatom, hogy nincs igaza, mert a múlt hónapban is volt vagy negyven túlórám, de a pénzt meg ő olvassa. Arra még sose mondta, hogy túl sok, vidd vissza…

– Hát ez az – bólintott rá mély meggyőződéssel a másik. – Ezek a nők mindig elégedetlenek. Azt hiszed, az én feleségem nem mondja föl naponta a leckét? Ha sok a munka az a baj, ha nincs, akkor azért morog, mert biztosan nem is akarsz dolgozni, ha egy kicsit elhajolsz este a haverokkal, akkor meg már vége is a világnak. Ha hozzábújnál, akkor jön, hogy már megint szőrös vagy, meg hogy már megint dől belőled a pálinkaszag…

– Miért, minek kellene dőlni, a tévéreklámos illatos öblítőnek?

Ezen aztán jó nagyot nevettek, összekoccantották az öklüket, ahogy a tévében látták a legújabb krimisorozatban, fölpattantak a drótszamár nyergébe és elindultak a kerékpárúton hazafelé.

– Jó, hogy jössz – fogadta a konyhában mosogatva Gergőt a felesége. – Elfogyott a csirketáp, reggel szórtam ki a végét a tyúkoknak. Ha igyekszel, még nyitva találod a takarmányos Jóskát. Azt se bánnám, ha talicskával mennél, mert azon két zsákot is el lehet hozni. Este meg szülői értekezlet lesz az iskolában. Biztosan megint pénzt gyűjtenek valamire. Munkahely, az nincs, csak a pénzt várja mindegyik. Csirkéket nevelek szabász oklevéllel… Meg se kérdezem, hogy elmennél-e. A múltkor is, amikor a Renikének volt a szülőije, a kocsmában kötöttél ki. Érdekelnek is téged a gyerekeid…

– Jól van, de másnap elmentem a Bíró tanárnő fogadóórájára –  szabadkozott a férfi.  – Aztán meg a Szabikának is megcsináltam az űrhajós ruhát a jelmezbálra. Tudod, milyen komoly munka volt az, Dórikám?

– Hát persze, amit te csinálsz, az mind komoly dolog. Te dolgozol értünk, mint az állat. Túlórázol, robotolsz, hogy mindene meglegyen a családnak, én meg csak várom a munkaközvetítő levelét, és kiszórom a pénzt az ablakon. Amit én csinálok, amit én gürizek melletted, az lószart se ér. Hallom, az anyád szerint én nem is akarok dolgozni. Meg a gyerekeket is rosszul nevelem… A Rókáné, a barátnője hordja szét a pletykát a faluban.

– Ugyan, Dórikám, a helyedben meg se hallanám az ilyen rosszindulatú fecsegést!...

         – Még hogy én rosszul nevelem gyerekeimet!... – csapott földhöz egy tányért az asszony. – És elkezdtek potyogni a könnyei a mosogatólébe. Félő volt, hogy a leveses tál is a kövön végzi, vagy a férje fején. – Mert ő aztán tudja, mi a gyereknevelés… No, meg az a részeges apád, aki azt híreszteli a kocsmában, hogy az én bátyám vizezi a pálinkáját és azt méri a keresztanyja bögrecsárdájában. Csoda, hogy még föl nem jelentette valaki az adóhivatalnál.

– Ejnye, Dórikám… – lépett hátrább Gergő, nehogy a következő tányér őt találja el. – Hát ide jutottunk, hogy tányérok röpködnek a konyhában? Ki a francot érdekel  a véleményük, meg  a pálinkaadó? Fizetett itt valaha is valaki adót a pálinkájáért? Emlékszel, amikor mi ketten kimentünk a tanyára pálinkát főzni a kuktafazékkal? Egy csók, egy hasáb fa a tűzre. Aztán amikor elkezdett csorogni, kis kanállal kóstolgattuk… No, hát én azóta is olyan pálinkát akarok főzni.

– A pálinka még meg is volna – sóhajtott föl az asszony –, csak a tüzed, az nem a régi, Gergőkém! Legföljebb akkor kezd el csillogni a szemed, amikor azok a csupasz fenekű kis csajok riszálják magukat a tévében. Tudom, fölszedtem vagy húsz kilót, a fodrászhoz is csak a nagy ünnepek előtt jutok el, a kozmetikusról már nem is beszélve. Aztán meg a tűsarkú cipőmnek is tyúkszaros a talpa…

Érezte a férfi, hogy most kellene valami nagyon szépet, vagy meghatót mondani az asszonyának, vagy legalább ölbe kapni, összecsókolgatni és ledönteni a heverőre, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Igen ám, de semmi okos dolog nem jutott eszébe. Végtére is nem költő ő, hanem lakatos a Vas-Szerk Kft-nél. Szavalja el neki az Anyám tyúkját? Gubanc, mert annak is csak az első két sora jut eszébe. Fölkapni meg? Ugyan, egy ilyen kemény műszak után, mint a mai… Talán el is ejtené. Lehet, hogy a kondíciójával elégedetlen ez a Dóri?

– Erre bezzeg nincs mit mondanod – zsörtölődött tovább az asszony. – Lánykoromban hátra se mentem a baromfiudvarba.

– Nem kell azt a tyúkszart annyira szégyellni – próbálta oldani a feszültséget a férfi. – Más asszonynak is tyúkszaros a cipőtalpa. Tehetek én arról, hogy bezárt a ruhagyár, más meg nincs helyette? Az én tenyerem meg kérges. No és?...

Talán itt kellett volna folytatni valami olyasmivel, hogy bezzeg a szívem puha, mint a vaj, és érted dobog, vagy nekem így is te vagy a legszebb… De nem, nem mondta, mert benne ragadt a szó. Némán bólintott, s csak később mondott annyit, hogy:

– Megyek, mert bezár a takarmányos Jóska.

Az asszony kicsípte magát és elment az iskolába a szülői értekezletre. Jóformán el se köszönt tőle. Látszott rajta, hogy haragszik. A gyerekek is elmentek. Az egyik a barátnőjéhez leckét írni, a másik a nagyapjához megbeszélni a hétvégi tanyai kirándulást. Gergő levágott a spájzban egy jó darab kolbászt a rúdról, mert ahhoz ragaszkodott, hogy a kolbász a saját disznójából készüljön, aztán leült a tévé elé falatozni. Éppen valami választási riportot adtak. Gyorsan tovább kapcsolt. Ott meg főzőcskéztek. A futballmeccset szívesen nézte volna tovább, de mindössze öt perc volt még hátra belőle. Igaz, maga soha se futballozott, de szívesen nézte mások játékát. Horgászok vetélkedtek a negyedik csatornán. Sose horgászott, nem is volt víz a közelükben. A halat meg utálta. A kolbász után viszont nagyon megszomjazott. Vette hát a kabátját, nyeregbe szállt, és meg se állt a kocsmáig.

– Bálint, nyomjad a kisfröccsömet, mert rohadt szomjas vagyok! – mondta a csaposnak, és leült a sarokasztalnál könyöklő barátja mellé. Köszönésképpen összekoccantották az öklüket és Nagy Bence megbiccentette a fejét.

– A Dóri csinálja a cirkuszt?

Bot Gergő egyetértően rábólintott.

– Csinálja… Csak nők ne lennének a világon! – Nagyot sóhajtott, aztán odaszólt a csaposnak. – Meddig melegíted még azt a fröccsöt Bálint?

A csapos letette elé a poharat, megtörölte a kezét a fél lábszárig érő kék kötényében, aztán a szék támlájára támaszkodva megkérdezte:

– Az asszonnyal van baj, jóbarát?     

– Mi közöd hozzá? – mordult rá Bence. – Te csak ne molesztáld az én barátomat! Ha összevesztek, hát összevesztek. Ha fáradt, akkor meg fáradt. Más emberrel is előfordult már…

– Hát ezt mondom én is – ült le melléjük segítőkészen a csapos. – Meg hát nekem is osztálytársam volt az iskolában. Épp olyan barátom, mint neked. Csak segíteni akarok.

– Aztán miben tudnál te segíteni nekem? – nézett rá Gergő félig hunyt szemmel. – Kibékíted a Dórikát?

– Én ugyan nem – fogta át a vállát a másik. – Van nekem saját feleségem, épp elég azt kibékíteni, de egy jó tanáccsal segíthetek. Jobban mondva egy kis tablettával, ami megszelídíti a nőket. Neked kell bevenned, és ettől elmúlik minden fáradtságod. Olyan leszel tőle, mit az a gladiátor a római filmben. Az asszony meg olyan lesz, mint a kezes bárány. El se tudod verni magad mellől. Nekem elhiheted, kipróbáltam.

– Ez az a Viagra, vagy hogy hívják? – nézett rá Bence. Aztán Gergőhöz fordult. – Tudod, az a szőke srác is ezt árulta a műhelyben. Regéket mesélt róla az a bájgúnár…

– Ez nem Viagra. Sokkal jobb, és hatékonyabb. Akár egy hétig is eltart a hatása. Állítólag az amerikai tengerészgyalogosoknak is ilyet adnak bevetés előtt – bizonygatta a csapos. – Egyetlen korty szesz úgy megdobja, hogy elszállsz tőle.

– Hagyj engem békén a hülyeségeiddel! –  mordult rá Gergő. –Hozzál még egy kör fröccsöt és felejts el bennünket!

Kifelé menet azért mégis csak útba ejtette a söntéspultot és odasúgta Bálintnak:

– Van nálad abból a bizonyos tablettából?

– Várj meg az ajtó előtt, hozom. De bárki kérdezi, nem tőlem kaptad.

Mire hazaért, már aludt a család. Nem baj – gondolta –, majd holnap. A műhelyben is lazább napja lesz, majd siet haza és elkapja Dórit. Csinál ő olyan lamúrt, hogy belereng a ház…

Másnap végig arra gondolt munka közben, hogyan veszi le a lábáról a feleségét. Már az öltözőben, a zuhany alatt arról ábrándozott, hol, hogyan simogatja, miket sugdos a fülébe, mint lány korában, amikor hazakísérte mozi után. No meg egyszer a padláson is ruhateregetés közben. De hát ennek már több mint tizenöt éve. A szürke hétköznapok, meg a gyereknevelés nem tesznek jót a házaséletnek. Pedig ezen változtatni kell, mert mit ér az ember élete, ha már ezt is nélkülözni kell? Majd az amerikai tabletta, amit a Bálinttól kapott, ez majd helyre teszi a dolgokat. Enélkül is menne a házasélet, de ha már van, miért ne próbálná ki?

A szomszéd szekrény gazdája, a Káli Pista is randira készült. Úgy szórta magára a dezodort, hogy az egész öltöző megtelt vele. Azt mondta, az új csaja beindul tőle. Viccesen odaállt ő is mellé és kért tőle egy befújást. Kapott. Hazafelé menet vett a virágosnál három szál piros rózsát. Szépen be is csomagolták fluszpapírba. Meg is kérdezte a nő, hogy kinek van ma születésnapja. Mondott rá valami vicceset. Jót nevettek, és tekert tovább.

Az asszony csak pislogott, amikor meglátta a kezében a virágot. Máskor a kertből szedte a névnapokon, most meg még csak az se volt. Aztán megérezte a dezodor illatát és majdnem elpirult.

– Te Gergő, te alighanem akarsz tőlem valamit… – mondta sejtelmesen.

– Akarok hát – felelte a férfi és a nyakába csókolt. –Talán egy férjnek már azt se szabad?

– Már hogyne szabadna, de nemsokára jönnek haza gyerekek…

– Annál inkább igyekezzünk ameddig nincsenek itthon. – Ezzel bevonult a spájzba, gyorsan lenyelte a csapostól kapott tablettát és jól meghúzta a pálinkás butykost. Idei körtepálinka, hatvan fokos.

Érezte, ahogy az ereiben szétárad az erő.

– No, gyere, Dóri! – mondta, és ölbe kapta az asszonyt. Pont úgy, mint tizenöt kilóval és tizenöt évvel korábban.

– Térj már észre, te ütődött! – mondta a nő nevetve. – Képtelen vagy kivárni az estét?

– Igen – mondta Gergő mély meggyőződéssel, és leeresztette a redőnyöket.

*

Mi tagadás, hatott a pirula. Gergőnek annyira megtetszett a dolog, hogy az ismétlést latolgatta. Dóri meg nem ellenezte. Ki is oldalgott a férfi a spájzba, jól meghúzta a pálinkás butykost, és újra eláradt az ereiben a férfierő. Eleinte még az a furcsa, idegen hang se zavarta, ami a fejéből jött. Mit mond? Rájuk nyitja az ablakot, hogy jól megfázzanak? Ki ez a lólábú, egérfejű karneváli figura? Mi a francot akar azzal az ablakkal?

– Csak nyissa, majd jól pofán vágom! – állt meg a szoba közepén Gergő és furcsa fény csillant a szemében. – Maga meg mit bámul ott a sarokban? Nem tetszik a pofám?

– Te jóságos Isten! – nézett rá az asszony. – Mi történt veled, Gergőkém? Ittál?

– Na és ha ittam, akkor mi van? Az a pasas nem ivott ott  a sarokban? Ő jár hozzád, mióta rám nincs időd? Hogy is van ez, jóbarát? Akkor most megdöglesz!…. – Ezzel karate állás utánozva, suta, de erőteljes mozdulattal belebokszolt a szekrény oldalába.

Az asszony rémülten rohant ki a szobából és jobb ötlet híján felhívta telefonon a szomszédasszonyát.

– Gyere gyorsan, segíts, Julikám, mert meghülyült a Gergő! A szeretőmet kergeti az üres szobában, és mindent összetör, ami az útjába kerül.

Amikor a szomszédasszony bekukucskált az ablakon, a férfi éppen a nagykéssel hadonászott, és érthetetlen szavakkal alázta láthatatlan ellenfelét. Egyszer csak hirtelen vetkőzni kezdett és azt ordította: „ég a hátam, fölgyújtott ez az állat!”

Faluhelyen a hírnek gyorsabb szárnya van, mint a szirti sasnak, csak a karma élesebb, és beleakadnak a kósza hírek is. Így aztán mire a falu végéig ért, már úgy szólt a pletyka, hogy a Bot Gergő rajta kapta a feleségét a szeretőjével, az meg leöntötte benzinnel és fölgyújtotta. Ott fetreng szegény a tűzben, de már a háza is ég.

A csupasz valóság az volt, hogy pőrére vetkőzve üldözte lázas agya káprázatát. Árkon, bokron, kerten át, a kezében nagykéssel kemény szitkokat szórva.

A szomszédban éppen kint száradt a kötélen az összes ágynemű, ruha, meg miegyéb.  Gergő huszárosan átugrott a kerítésen és ellenfelét keresve apró csíkokra hasogatott mindent. Aztán fölmászott a százéves diófára és harsány éneklésbe kezdett.

Ekkor érkeztek a ház elé a rendőrök, mentők és a tűzoltók. Az előbbiek elkezdték szép szóval oszlatni a tömeget. „Tessék tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló!” Azok meg csak röhögtek és a fán ülő meztelen dalnokra mutogattak.

– Mit gondolsz, Feri – kérdezte egyik mentős a másiktól – ez lehet az a bizonyos Kata, vagy Kati nevű kábszer, amit mostanában kezdtek el árulni? Úgy be van tépve ez a fószer, hogy hetekig nem fog észhez térni.

– És ki fogja lecsalogatni a fa tetejéről? Én föl nem megyek érte…

– Én se. Nekem eleve tériszonyom van…

Semmi vész, közben a tűzoltók már érdeklődtek a környéken, kinek van olyan hosszú létrája, amivel el lehet érni a diófán fészkelő dalos pacsirtát. A hosszúlétrás tűzoltó autó ugyanis bárhogy próbálkoztak, nem fért be a kapun.

Megoldották. Alig egy órába telt, hogy a pokrócba csavart Gergőt levarázsolják a fa tetejétől, és a vijjogó mentő autó elinduljon vele a megyei kórházba. Ott se kellett egy hétnél tovább maradnia a zárt osztályon. A rendőrök fölvették a jegyzőkönyvet és  elküldték  haza. Majd érte mennek, ha szükség lesz rá.

Haza. No, igen, de hát hol van neki  most az a bizonyos haza? A faluba be nem teheti a lábát, mert körbe röhögik. Az asszony is megindította a válópert, a ház falára meg kitette az eladó táblát.

Elindult hát nyugatnak, mint az Attila kardja. Először két faluval arrébb talált egy albérletet, de hát a műhelyben se volt maradása. Végül az osztrák határ mellett kötött ki. Ott senki se ismerte. Egy osztrák lakatos mester műhelyében talált munkát a határ túloldalán. Naponta jár át kocsival. Házat akar venni, amiben elfér az egész család. Még nem döntötte el, a határ melyik oldalán.

Dórika az első tárgyalás után megszüntette a válópert. Úgy gondolta, kár lenne elengedni egy olyan dalos pacsirtát, amelyik még a diófára is képes fölmászni miatta. No meg abból a határ menti kis faluból sokkal könnyebb eljutni a bécsi üzletekbe. Már szabász állást is ajánlottak neki.

Bálint, a csapos azóta is méri a kisfröccsöket, és mellényzsebből árulja a… mit is? Ő bolhapornak nevezi, mert olyan vicces. Közben meg azzal kérkedik, hogy Bot Gergőnek soha nem lett volna Wolksvagenje, ha nem az ő pirulájával udvarol az asszonynak.

 
 
tagostonlaszlo.jpgT. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.