T. Ágoston László
Gereblyés Pista
Pista nagyon unta már, hogy hetek óta üres tarisznyával tér haza a folyóparti horgászatokról. No, de ez még a kisebbik baj lett volna, hiszen bárkivel megeshet, hogy elpártol tőle a szerencse. A nagyobbik az volt, hogy a felesége, a lepcses szájú Annus telekiabálta a várost, hogy ő bizony nem engedi meg az urának, hogy befizesse a horgászengedély felemelt árát, mert ez a szerencsétlen még arra se képes, hogy egy húszcentis keszeget megakasszon. Bezzeg mások ötkilós pontyokat, meg tizenöt kilós csukákat visznek haza. Így aztán ő mehet a piacra a halászlébe valóért...
Nem ez volt az első eset. Tavaly is ezt csinálta. Rajta röhögött az egész kocsma. Meg is mondta az Annusnak, hogy : „ha be nem fogod azt a lepcses szádat, téged akasztalak föl a horogra, és megúsztatlak a nagy hídtól a zsilipig. Akkor aztán majd kárálhatsz, mint a csuka fogta vízicsibe!”
De hát ettől még nem jött a hal. Se kukacra, se kukoricára, se máléra. Pedig olyan málét főzött nekik, hogy még egy munkanélküli polgármester is megnyalta volna utána mind a tíz ujját. Mit tehet ilyenkor egy önérzetében sértett horgász? Elővette a kis vasmacskát, és jó néhányszor meghúzta vele a vizet. Persze csak óvatosan, nehogy észrevegye valamelyik zöld párti izéke. Mégis, mire az ötödik pontyot kigereblyézte, ott álltak körülötte vagy négyen. Hárommal nem is lett volna különösebb baj, de a negyedik a halőr volt.
− Hát te mit csinálsz, Pista? − kérdezte látható érdeklődéssel.
− Mit csinálok, mit csinálok? − kérdezett vissza zavartan. − Annyi itt a hínár, hogy mindig elakad benne a horog. Tegnap is vagy harminc méter zsinórom szakadt bele, az ólomról, meg a horogról nem is beszélve.
− Értem én, Pista, értem... Ezek a pontyok meg közben beleúsztak a tarisznyádba.
− Miféle tarisznyámba? Nincs is tarisznyám!
− Az jó, mert különben meg kellene hogy büntesselek a gereblyézésért. Nagyon csúnyán akasztották meg ezeket a pontyokat. Gyertek, megfőzzük halászlének a kocsmában!
Pista persze nem mert velük menni, nehogy kiderüljön a turpisság, de az Annus másnap elment a kocsmároshoz a tarisznyáért. A halőr csak mosolygott a bajsza alatt, s amikor Pista este beugrott a szokásos fröccsre, a háta mögött megszólalt egy nagydarab ember:
− Te, Pista! Kéne nekem egy jóképű gereblye. Nem tudnál ajánlani?
Hát ajánlani éppen nem tudott, de a fröccsöt nagyon gyorsan megitta. Dühtől szikrázó szemmel megfordult, fölnézett a hústoronyra, aztán csak annyit mondott: „vegyél magadnak a gereblye boltban!” Attól kezdve mindenki csak Gereblyés Pistának hívta.
De nem volt ő olyan buta horgász, hogy kifogjon rajta egy akármilyen halőr, meg néhány zöld párti izéke. Az Annusnak meg hal kell, mert ha az egyszer kinyitja a lepcses száját... Kiült a partra egy jókora nádnyílásba, és elkezdte szerelni a cájgot. Várt, míg arra nem ment egy horgász a tavalyi három közül, és tanácsot kért tőle, milyen előkét használjon. Meg mekkora ólmot. A halőr is arra ment motorral. Azzal is váltott néhány szót. Megvárta, míg eltűnik a kanyarban, a nagy gesztenyefa mögött, csak azután vette elő a gereblyét. Úgy ment minden, mint a parancsolat. Néha fölszaladt a parti útra körülnézni. Ha jött valaki, gyorsan leszerelte az előkét. Kis horgot akasztott rá, és direkt kihúzta, hogy lássák, milyen törvénytisztelő horgász ő. Szépen gyűltek a pontyok. Már vagy öt két-három kilós tátogott a fához kötött hálóban. Egy jókora busát is sikerült megakasztania a hasa alján. Már éppen szedelőzködött volna, amikor meghallotta a halőr motorjának berregését. Jót nevetett magában, és derekasan lengette a keszegre szerelt botot a víz fölött.
− Hiába no, nincs ma kapás...− mondta a halőr.
− Cö-cö...− vonta meg a vállát Pista.
− Persze az is fárasztó, ha az ember az úton járókat akarja megakasztani...
− Hát még az, ha a pandúr motoron se éri el a gyalogost!...
− Motoron nem is, de a fán ülve igen.
− Akkor jó, mert mégse megy haza üres kézzel. Legalább egy kis madártojást vihet az asszonynak.
− Nem madártojás ez, komám! − húzta ki a tele szákot a halőr. − Gereblyézett halból főz ebédet.
− No nem...− ugrott oda Pista. − Honnan láthatta volna, hogy?... Maga blöfföl. Maga nem halőr, hanem hamiskártyás!
− Az lehet, csak tudod, Pista, a halőr se olyan hülye, mint amilyennek képzeled, mert ő is horgászként kezdte. Nem mentem én sehová. Letámasztottam a motoromat a gesztenyefa tövébe, fölmásztam rá, és ezzel a kis távcsővel figyeltelek, milyen furfangosan gereblyézel. Rajtam kívül senki se vette észre... Biztosra mentem, mert a felséged, az a lepcses szájú Annus tegnap végigkiabálta a piacot, hogy ma halászlét főz, de nem ám olyan szemét halból, mint amit ott árulnak.
− Ó, hogy az ég... − kanyarította el a sudaras végű káromkodást Gereblyés Pista. − Akkor most mi legyen?
− Tudod mit? Egyelőre elveszem a haladat, meg a gereblyét. Aztán adok kölcsön annyit, hogy annak a lepcses szájú Annusnak megvehesd a piacon a halászlének valót.