Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szappanos Gábor 

A pattogó labda
 
Büdöstalpú Bendegúz, a „Bivalyterenyei Tormaklub” NB IV-es focicsapatának jobbszélsője apai örömök elé nézett. Nem várt gyereket, ezért amikor megtudta a nagy hírt, vidáman belerúgott az asszony gömbölyödő hasába. – Így edződik a gyerek, hadd tanulja meg a saját bőrén, hogy kell rúgni a labdát! – magyarázta a feleségének, majd boldogan tovább harapdálta a kert sarkában frissen ásott tormát, és elfintorodott. „Az orromat is tisztítsa…” – böfögte föl a mellbevágó tormabűzt az asszony képébe. A nyers torma rágcsálása amolyan helyi szokás volt a klub tagjai között, mint amilyen a bagórágás, csak sokkal egészségesebb.
 Az asszonykának az első rúgás még zokon esett, nem mintha fájt volna, csak meglepte ez az edzési módszer.  – És mi van, ha kislány lesz? – kérdezte Bendegúztól, aki erre tanácstalanul a stoplis csukája orrára meredt. ­– Nagyon gömbölyű a hasam… – tette még hozzá a kismama. – Semmi gond, vannak női focisták is – felelte erre Bendegúz, és spiccel még egyet rúgott Renáta pocakjába, majd rüszttel is, aztán megpördülve belesarkallt, végül belefejelt. Utána – ahogy a tévében látta – odanyomta a fülét a pocakhoz, mint más rendes apukák is szokták, és boldogan elmosolyodott, bár nem hallott semmit.
A jobbszélső titkon azt remélte, hogy a férfias nevelés hatására mégiscsak fiú lesz a gyerek, és esténként, vacsora után nagy buzgalommal esett neki a kismama pocijának, amely egyre inkább fél labdára hasonlított. Ilyenkor meglódult a képzelete, és remek helyzeteket látott maga előtt. Olyanokat, amilyeneket a magyar negyedosztályban nem, csak az Európa- és világbajnokságokon szokott… Az asszonykának szépen kerekedett a hasa, csak néha látszottak rajta itt-ott lilás foltok és dudorok.
A kismama eljárt terhesgondozásra, és mint kiderült, rendesen növekedett a magzat, az orvos meg volt elégedve, de amikor egyszer sztetoszkópjával igyekezett meghallgatni a pici szívhangját, furcsa sípolásra lett figyelmes – mint amikor ereszt egy autógumi…
– Rugdalódzik már a gyerek, anyuka? – kérdezte gyanakodva.
– A gyerek nem, csak az apja.
– Hogyhogy? – csodálkozott az orvos.
– Rugdalja a hasamat, hogy futballista legyen a gyerekből is.
– Ja, értem… nem rossz módszer, bár egy kicsit korainak tartom. A terhességnek ebben a szakaszában még inkább Mozartot és Vivaldit kellene vele hallgattatni.
– Slágerrádiót hallgat a gyerek, Csaó, Marinát, Citromízű banánt, meg lakodalmas rockot…
 
A szüléskor igazi meglepetés érte az orvostársadalmat, amikor az édesanya császárral egy aranylabdának adott életet. A labda olyan volt, mint a kiscsikók: azonnal lábra, vagy mire állt, sőt, vidoran pattogott és gurult, rajta még a méhlepénydarabkák, amelyeket pattogás közben lassan elhullajtott, mint csikó a fogait. Hagyta magát megfürdetni, a mama melléhez is odaugrott, szopni viszont nem szopott. Sírás és gügyörészés helyett csak sziszegett. A döbbent nővér észrevette, hogy az újszülött egy idő után kevesebbet és kisebbeket pattog, és pufók arca is horpadtabb. Rájött, hogy levegőt kellene fúvatni bele. Miután a kórházzal szemközti benzinkútnál a műtőssegéd luftot töltött bele, ismét vígan ugrált.
A kispapa dagadt a büszkeségtől, a kismama anyukája viszont szégyellte a szörnyszülöttet, és sajnálta a rózsaszín babaruhára, a játékokra és a mesekönyvre kidobott pénzt. Joli néni még annak is jobban örült volna, ha a lánya egy patás kisördögnek ad életet, mintsem ennek a nem emberforma tárgynak, amelynek nincs szeme, szája, orra.
 
A Labda, amelynek a csodálkozástól még nevet is elfelejtettek adni, egy óvatlan pillanatban, a délutáni pihenő alatt, amikor mindenkinek lankad a figyelme, kipattant az első emeleti ablakon, és mintegy 300 kilométer gurulás után meg sem állt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházáig. Csöndben begurult az ajtón, és a biztonságiak éberségét kijátszva pillanatok alatt az elnök párnázott irodája előtt termett.
Amikor az irodából kilépett egy fontos ember, a Labda óvatlanul beslisszolt a lába között, mintegy kötényt adva neki. Az elnök háttal állt az ajtónak, és először nem látta az Aranylabdát. De az hatalmas, ütemes pattogással adta tudtul jelenlétét. Az elnök megfordult, és rögtön látta, hogy a Labdának valami szándéka van. Beszélni persze nem tudott, úgyhogy az elnök kénytelen volt kitalálni.
– Mit akarsz? ­– A Labda erre gyorsabban pattogott.
– Tehát akarsz valamit… – A Labda még sebesebben pattogott. – Tudod, mit? Menj a francba, sok a dolgom! – A Labda erre olyan lassan kezdett pattogni, hogy szinte meghazudtolta a gravitáció törvényét. Aztán határozottan és egyenesen odagurult az elnök elé, majd megállt. Az dühödten belerúgott – volna, ha a Labda el nem gurul mellőle. Az elnök luftot rúgott, és fenékre esett. Látta, hogy ez nem tréfadolog, és kezdte komolyan venni a Labdát.
– Na, jó, akkor miről beszéljünk? Pénzügyek? – A Labda lassan pattogott.
– Személyi ügyek? – Még lassabb pattogás.
– Politika? – A Labda megállt a levegőben, mint egy gázzal töltött luftballon.
– Utánpótlás? – A Labda úgy pattogott, mint a villám. Mintha egy láthatatlan fürge kéz csapdosta volna a földhöz.
– Akkor ezt megbeszéltük – mondta az elnök.
Húsz év múlva a magyar csapat lett a világbajnok, a döntőben az angolokat 6:3-ra vertük meg, s a győztes gólokat Büdöstalpú Bendegúz feleségének egyszülött gyermekével rúgták.
 
 

 

szappanos-2.jpgSzappanos Gábor 1962-ben született Budapesten. 1987-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol-olasz szakán. 1987-től 1994-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője, 1994-től szabadúszó, 1997-től 1999-ig a Nagyvilág folyóirat rovatvezetője. Író, szerkesztő, műfordító: angol, svéd, dán, norvég és olasz nyelvből fordít. Számos folyóiratban publikál, több kötete jelent meg, munkásságát díjakkal is elismerték.