Erdei Lilla
Kimaradt jelenetek
Dizájn
A fotórealisztikus fal-, padló-, mennyezetfestményekre és egyéb optikai csalásokra épülő kocsmai dekoráció józanul még nagyon tetszett, de pár órával és tetemes mennyiségű piával később már kevésbé. Csak azért nem emlegettem fennhangon a trompe l’oeil vécéajtó ötletgazdájának a jó édes anyukáját, mert ha kinyitottam volna a számat, tutira odahányok a folyosóra.
– Az emberek nem csípik – sóhajtott a srác, akivel a következő snittben megosztottam kifogásaimat. – Hát még ha tudnák, hogy ezt a lépcsőt, amin ülünk, eredetileg Escher nyomán terveztem!
Kritikus tömeg
Amikor a srác elsuhant mellettem, oldalról nekiugrottam, ő pedig bringástól felborult. Kis híján én is elveszítettem az egyensúlyomat, de sikerült talpon maradnom. Lehajoltam, megmarkoltam a biciklit, magasra emeltem, és a tápászkodó srác fejére, arrogáns, álszent arcára dobtam. Meg akartam ismételni a műveletet, de a srác dzsekijének cipzárja a pedálba vagy a láncba akadhatott, így nagyobbat kellett rántanom a bringán, hogy meg tudjam emelni. A srác felüvöltött, a fröccsenő vértől hirtelen nem is látszott, fél arca szakadt-e le vagy az egész. Ezek szerint mégsem a cipzár akadt be.
Louche Hawke keresztelője
Széltében terjesztették, micsoda parti lesz. A klub szaténzöld tengermélyére ereszkedve nem is csalódtam. A fekete csillámcsipkébe és egzotikus parfümillatba burkolt ünnepelt már több mint spiccesnek tűnt, ahogy hevesen gesztikulálva magyarázta művésznevének etimológiáját.
– Páran mondták, hogy túl intellektuális és nem elég dallamos, de én ragaszkodom hozzá. Igen, a Hawke jelentése sólyom, de fontos a végén az e, mert ebben a formában utalás a szexideálomra is. Csak gondoljatok a Hó hull a cédrusra című filmben arra a részre, amikor Ethan elfuvarozza a japán csajt, útközben végig falja a tekintetével, és csak a szemét látni a visszapillantó tükörben… vagy arra, ahogy az Életeken át-ban a falhoz nyomja Angelina Jolie-t, később pedig dugás közben felszakad a sebe! Huuuh, ne is beszéljünk többet erről. Hozol nekem még egy pezsgőt, Dzsinci? Köszi!
Néztem ezt a lányt, és azon tűnődtem, vajon bírni fogja-e. Szép és rafinált, pontosan tudja például, mennyire kell sűrűnek lennie a csipkének, hogy ha meg akarod pillantani eperszínű mellbimbóit, kifejezetten nézned kelljen, de azért megpillanthasd őket; és még a papírzsepi is fétissé válik a kezében, ahogy orrot fúj. Beszédkényszere azonban gondot jelenthet. Merthogy sokat lesz betömve a szája.
– Szóval, a louche meg franciául átlátszatlan, ködös, gyanús… tudjátok, azt nevezik így, amikor a hűtött víztől opálossá válik az abszint vagy az ouzo… bár amikor a szó megtetszett, más neolatin nyelvekből kiindulva még azt hittem, a fényhez van köze, ugye lux, luce et cetera…
De hát istenem. Nem ez az egyetlen, sem pedig a legnagyobb áldozat, amelyet egy bölcsész meghoz, amikor pornózásra adja a fejét.
Viktoriánus vadaspark
A lord a télikertben, páfrányok és kényes trópusi virágok közt, különös állatkertet nyitott.
Bevezettetvén vendégei levegőért kaptak, egy zöld selyemruhás fiatal hölgy el is ájult.
A télikert közepén álló aranyketrecben óriáskígyó hevert; éppen táplálkozott. Ámulva nézték, ahogy a kígyó lassan, megfontoltan ráhúzta magát a pávára; feje a kiakasztott állkapoccsal elnyűttnek tűnt, akár egy régi bőrkesztyű, a madár bronzos kék tollai lánglegyezőként övezték.
– Mint egy Quetzalcoatl-ábrázolás – jegyezte meg az egyik vendég.
– Nagyobb állatot is le tud nyelni? – kérdezte felizgulva egy másik úr.
– Hogyne – mosolygott a lord, és az ájult hölgy mellé térdelt a földre. Keze elidőzött a zöld selymen, majd az arcra kúszott; előbb egyik, majd másik szemhéjat húzta fel, ellenőrizendő, hogy a hölgy biztosan nincs-e magánál.
Álmomban…
…csempész voltál, sose létezett banánköztársaságok szigetei közt utazgatva sefteltél mindenfélével; én pedig gyémánt voltam. Kisujjkörömnyi, rózsás gyémánt, az emberek áhítattal úgy neveztek, harmatcsepp az orchideán. Inkább pisa az orchideán, utaltál ilyenkor lekicsinylően rózsaszínem borostyán árnyalatára; de azért sosem adtál el, sőt amikor kénytelen voltál lenyelni, a vámvizsgálat után sem érezted sürgetőnek, hogy megszabadulj tőlem. El is akadtam valahol benned; attól fogva éveken át úgy ültem mélységeidnek valamely fodrában, zsákutcájában, akár egy belül hordott zsebóra.
Amikor pedig lejárt az időd, a türelmetlen kalózkések vagy az isten háta mögött lebomlás lassú férgei helyett orvosi szike bontott ki belőled. Odabent nem tudhattam, hisz a külvilágból csak moraj jutott el hozzám, de időközben letelepedtél, majdhogynem jóravaló polgárként ért a halál. Engem nem is tudtak mire vélni. Állami széfben kötöttem ki végül. A sötét, fémes ürességet korgásaid, szívdobogásod emlékével töltöm ki.
Erdei Lilla 1987-ben született Szegeden. BA-diplomáját a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán, filmelmélet és filmtörténet minorral szerezte; mesterszakos tanulmányait vizuális kultúratudomány szakon, filmtudomány specializációval folytatja. Az irodalom mellett a film vonzza elsősorban, gyerekkori rendezői ambíciói mellé idővel elméleti érdeklődés társult. Irodalmi művei a Stádium Kiadó antológiáiban (Vesztőhely és menedék, 2002; Új Átlók évkönyve, 2007; Toronyzene. Átlók – Új Átlók – Reneszánsz, 2008), egyéb antológiákban (Az év novellái 2009, Magyar Napló; Szegedtől Szegedig Antológia 2011, Bába Kiadó), ezenkívül a Hitel, a Magyar Napló és az Új Könyvpiac folyóiratokban jelentek meg. Önálló kötetei: A halálművész (2003, Stádium Kiadó), A Nap gleccserei (2007, Stádium Kiadó), A vendég (2008, Stádium Kiadó), Veszélyes helyek (2009, Stádium Kiadó). Versekkel ez utóbbi kötetében jelentkezett először. Témái szerteágazóak, de általában a lélek szélsőségei érdeklik. Nem annyira a dolgok önmagukban, inkább az árnyékok, amelyeket a dolgok vetnek. A sötétség, a kétely és a téboly penetrációja, a dolgok rendje elleni tettleges vagy gondolati lázadás – és mindaz, ami ebben az attitűdben igenis költői és kifacsartan szép lehet. – Vagy nem.