Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy vidéki nábob halálára

Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei első titkára 2016 decemberében elhunyt.

Egy politikus portréját tudományos igénnyel, de akár csak kellő alapossággal megrajzolni nyilván hosszú munka, nehéz feladat. Ha ez elriaszt, marad a süket csönd, a tudatlan feledés. Sokaknak jutott ez a sors, akik egyébként igen nagy szerepet játszottak sokak életének alakításában. Jót s rosszat egyaránt osztottak, s nem kinek-kinek érdeme szerint, még kevésbé szüksége szerint. Egy Kádár-korszakbeli országos középvezető, amilyen egy megyei első titkár volt – a politikai-társadalmi hatalom függésében hatott. Ha az volt az elvárás, számoljuk föl a tanyákat – azt tették. Csökkentsük a mezőgazdasági dolgozók és a gyári munkások életszínvonala közötti különbséget, segítsük a munkás-paraszt gyerekek továbbtanulását – tették. Ha azt kérték, torolják meg az 56-os „ellenforradalmárok” gaztetteit, megtorolták. Tűzzel-vassal. A gyerekeiken is. Nem igazán leplezett diktatúrában éltünk, a „választások” formális méretkezések voltak, „odafönt” vagy éppen a megyei első titkár szintjén dőlt el, kiből mi lesz. A központi politikai akarat mellőzött vagy elsöpört mindent és mindenkit, ha az útjába állt. Ezen dolgoztak a titkosszolgálatok, besúgók, önkéntes és kényszerű jelentők. Rákosi idején gyilkos bírák, ügyészek, megfélemlített jogászok garázdálkodtak – Kádár alatt „kesztyűs kézzel” érték el a célt, szolgálták ki a hatalom alantas érdekeit. A megyei pártapparátus és annak parancsolója előírás szerint (a kor parancsának megfelelően) válogatott a véres és enyhe eszközökben. Kádár hosszú országlása alatt (1956 novemberétől 1988 májusi leváltásáig) korszakok váltották egymást. A ’80-as években, Gorbacsov színre lépésével jött az enyhülés, de sok csak úgy szőr mentén. A régi gárda ebbe már nem illet bele, így Csongrád megye ura, Komócsin se. Kicsivel később már maga Kádár sem. Aki a hatalmat túlszolgálta, mint a Veszprém megyei első titkár, előbb agyonlőtte a feleségét, majd magával is végzett. Meghasonlásának titkát a sírba vitte. Szegedi kollégája emlékiratai is páncélszekrényben… Mindez egyszerre indokolja és cáfolja a pár soros emlékezés okát, szándékát. Ám akik még élünk s nagy ritkán láttuk az utcán Komócsin Mihályt, talán mégis inkább az emlékezés mellett tesszük le a voksot, talán tartozunk annyival, hogy néhány szóval emlékezzünk a politikusra.                    

Féltek tőle, mint a tűztől, mondja az orvos, aki egyszer kezelte, majd magyarázóan hozzáteszi: élet, halál ura volt. Egy utcát hívnak így, mondja a nővérke, s meglepetésem látva elbizonytalanodva visszakérdez, rosszul tudom? A Kádár-kor emblematikus figurája volt, értékel a történész, amit úgy fordítok, személyes történetében is hordozta a kort, melyben élt. A Rákosi- és a Kádár-rendszer kiszolgálója volt, aki még élvezte is hatalmát, összegzi véleményét egy ismerős vezető. Egyik beosztott munkatársa egy alkalommal továbbította kérését, egy kinevezéssel kapcsolatban; a kérés végrehajtásával megbízott professzor, maga is jártas az ilyen ügyekben, tapintatosan visszakérdezett: ez kérés vagy utasítás? Az üzenetközvetítő megvonta a vállát: én nem szoktam különbséget tenni Komócsin elvtárs kérése és utasítása között mondta. Komócsin erőszakos ember volt, nem szerette, ha nem rögtön  teljesült az akarata, mondta egy bölcsész professzor. Magányos volt, mint minden nagy hatalmú ember, alig volt olyan, akivel tegeződött, visszaköszönni is nehéz volt neki, emlékezik egy fodrász, aki egy időben az apjához járt.

Az ezüstkalászos gazdatanfolyamot végzett kertész szerepében is tetszelgett a hatalma csúcsán, legendás Traktor utcai kertjében, mindenféle pártiskolai meg jogi diplomái mellett. Pünkösdi Árpád Rákosi trilógiájában leírja, Kádár és más pártvezetők mellett neki is néznie kellett Rajk vallatását (az akkor  alig 30 éves Karinthy Ferencet már csak az is kikészítette lelkileg, hogy jelen kellett lennie Rajk tárgyalásán).

Kívülről tekintve nem tudható, voltak-e barátai Komócsin Mihálynak. Mesélték, szenvedélyesen ultizott, tán szombat délutánonként, a bíróság épületében, ami olyankor kizárólag a számukra nyitott ki. Nagyon tisztelte a feleségét, ebből nem is csinált titkot, a rendszerváltás idején az ÉS egyik leleplező írása a fejére is olvasta: a sofőrje Kecskemétig autózott az ottani konzervgyárba, uborkás üvegekért, az asszonynak.

’56 után helyezték vissza Szegedre.  A közbeszéd úgy tartotta, ragaszkodott a megtorláshoz, jóllehet nemigen volt miért, hiszen Szegeden vértelen forradalom zajlott, büntetésül mégis végeztek ki embereket Komócsinék. Azután jöttek a darálós évtizedek, a „szocializmus építésének újabb korszaka” Csongrád megyében, ahol ő volt a megyei pártbizottság első embere. Mi volt a szerepe, mit intézett, mit nem – a tengernyi akta mögé ki lát, és minek is tenné…?  Tény, hogy lakótelepek épültek Szegeden, a megyében, nagyipari cégek jöttek létre, gazdasági pezsgés volt a térségben, voltak gyárak, volt munka a képzetleneknek is  – azonban a szellemi-kulturális élet árnyékba vonult. Kristó Gyula akadémikus írta meg az asztalfióknak: a belső utasítás szerint nem tudós történész tanárokat kellett képezni az egyetemen, hanem jó agitátorokat… 

rend_1981_002.jpg

Komócsin beszél Szentesen, 1981-ben (Forrás: Szentesinfo.hu)

Nikolényi István még a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójaként mesélte, hogy az István, a király 1984-es Dóm téri bemutatóján Apró Antal akkori pesti pártfőember is jelen volt, és kihívta volna a karhatalmat, annyira megrémült a tomboló, zokogó közönségtől. Nikolényi és Komócsin Mihály alig tudták megnyugtatni Apró elvtársat. Azután új korszak kezdődött, noha még Kádár uralkodott, de már sok régi embertől megszabadultak, a keményvonalas Komócsin, aki Kádár jobb kezének, Aczél Györgynek is ellenfele volt, aki egy alkalommal (a Somogyi-könyvtár új épületének avatásakor) félhangosan ki is mondta róla: íme, egy vidéki nábob…

Komócsin Mihály nem titkolta, hogy az utóbbi években emlékiratain dolgozott. Csakhogy az írást nem hozta nyilvánosságra, mondván: nem akarja, hogy rosszindulatú rágalmazók besározzák vele a szocializmus ügyét. Ő tudja, mit titkolt, de már sírba vitte a titkokat. De azok a memoárok... azokból volna mit csemegéznie a történészeknek, bizonnyal...

 Tráser László