Dinók Zoltán
Megélni
Betegen feküdt. Nagy lélegzeteket vett. Már nem írt többet. Csak a legújabb novellája megjelenését akarta megélni. Még két hét volt odáig. Szörnyű ez. Szörnyű idő. De ki kell tartani. A mindennapos citromos tea tartotta életben. Meg a cigaretta. Nem kímélte szívét és tüdejét. Telefonon szólt a fiának:
– Imre, kérlek, gyere haza!
– Jó. Most úgysincs sok dolgom.
– Még holnap!
Nem válaszolt, le is rakta a kagylót. Imre másnap batyukkal érkezett meg az apjához. Látta hogy fekszik, s hogy az állapota fele sem tréfa.
– Hogy vagy, apa?
– Tartom magam.
– Ágyban vagy…
– Öreg vagyok és beteg. Mind a kettőt tudod! Meg azt is, hogy valaha milyen sikeres író voltam…
– Apa, hagyd ezt! Már tudom, hogy nagyon régóta semmit nem írtál. Kiöregedtél! Miért nem állsz vénségedre két lábbal a Földön?
– Micsoda süket duma! Hazajön és máris kötekszik!
Imre sóhajtott, odament az apjához. Megfogta jéghideg kezét.
– Soha nem álltam én két lábbal a Földön – motyogta az apa. − Ha tudnád, hogy hányatott fiatalságom milyen nagy nyomot hagyott bennem.
– Mire mégy most ezzel az önsajnálattal?
– Nekem olyan ifjúságom és fiatalságom volt, Imre fiam, hogy sose gondoltam volna, hogy megérem az öregkort. De még a vénséget is megértem.
– Hát akkor gratulálok!
– Hát azzal tényleg nem sokra megyek!
– Tulajdonképpen miért hívtál?
Az öreg nevetett.
– Most meg mi a fenét nevetsz?
– Van egy novella. Megjelenik egy folyóiratban. Attól félek, már nem élem meg.
– Orvos mikor látott utoljára?
– Áhh... Azok már lemondtak rólam. Nyolcvanöt éves vagyok. Bár ahhoz képest még bizonyos értelemben egészséges is.
– Nem válaszoltál a kérdésemre!
– Jövő héten látni fog.
– És az írásod mikor jelenik meg?
– Két hét van addig.
– Akkor addig a két hétig veled maradok.
– Köszönöm, fiam…
– Ne köszönj semmit! Még a folyóiratért se tudsz elmenni! Vagy postás hozza?
– Nem. Annyiszor megjelentem benne, hogy nem postázzák már. De én itthon akarom elolvasni.
– Akkor én megyek érte.
– Jól van, Imre, köszönöm.
Imre kipakolt, elrendezkedett az apjánál. Jókat sakkoztak, kártyáztak, felelevenítették a régi szép időket, amiket nem felejtetek még el. Azonban az író állapota egyre romlott. Mikor az orvos megérkezett, hogy megvizsgálja, azt kellett közölnie vele, hogy kórházban lenne a helye. Nagyon rossz bőrben van.
– Kórház? – kérdezte Imre
– Igen – felelte az orvos. Hozzáértő szemeknek kellene őt látnia mindennap.
– Értem. De nem akar bemenni. Semmiképpen. Erről már beszéltem vele.
– Majd holnap hívjon fel. És mesélje el, hogy van.
– Oké!
Az orvos elköszönt az apától is. Másnap az író állapota romlott, már véreset köpött, de Imre azt hazudta a telefonban az orvosnak, hogy jobban van. Az orvos furcsának találta, de nem vitatkozott.
– Imre, köszönöm, édes fiam!
– Megvárjuk azt a lapot!
Az író kínjában nevetett. Egy pár napig orvosi ellenőrzés nélkül maradt. Közben élvezte a fiával az életet, mintha néha egy-két órára visszatért volna belé az igazi élet.
A következő hét hétfő reggelén olyan rossz állapotba került, mint még soha. Ekkor jelent meg a lap. A fia rohant érte. Hozta haza az újságot. Az öreg író csukott szemmel feküdt az ágyon.
– Apa! Meghoztam a lapot! Remek írás! Már útközben beleolvastam. Apu… hallod?
De már látta, hogy nem él. Könnyesek lettek a szemei.
– Apu... nem… Miért, ó, Istenem?...
Ott tartotta kezében a lapot, miközben sötét lett az ég is.
Dinók Zoltán 1981-ben született Kecskeméten. Volt hírlapárus és könyvkereskedő. Leginkább novellákat ír, de versekkel is próbálkozik. Ezeket a Partium, a Kapu, a Napsziget, a Várad, a Kláris, Látó, a Palócföld, a Népújság, a Napút, a Szabadság, a Muratáj, az Újnautilus, az Ezredvég, a Nappali Menedékhely és a Stádium közölte.
A szerző írása korábban a SzegediLapon: Béla szentestéje; Látogatás az albérletben; Zoli és a matektanár; A hajléktalan és a Hamlet; Az árva; Bosszú törött nyakú kakassal; Nehéz szülés; Végül az anya szégyenkezik; A randevú; Mózes, a munkanélküli; A zongoradarabA szerző írása korábban a SzegediLapon: A hajléktalan és a Hamlet; Az árva; Bosszú törött nyakú kakassal; Nehéz szülés; Végül az anya szégyenkezik; A randevú; Mózes, a munkanélküli; A zongoradarab