Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Botz Domonkos
Isten markában
 
„És semmi tisztátalan dolog nem kerülhet be a királyságába.”
Nefi 27:19–20
 
– Atyám, elolvasta a kötetemet? – kérdezte Szebeni nem kis kíváncsisággal és némi szorongással a hangjában, de Bence atya szikrázó pillantásait látva már meg is bánta a kérdést, és zavarában a sekrestye falán csüngő faragott feszület felé fordult, mintha attól várt volna valamiféle segítséget, vagy megváltást.
– Fiam, az a könyv skandalum! – dörrent az öreg pap szónoklatokhoz szokott erős hangja. – Merő erotika, pornográfia az egész. Szinte már ragadnak a lapok! Gyalázat! És mindez a mi gyülekezetünk egyik tagjának a tollából! Ahelyett, hogy istenes verseket írnál és az Úr dicséretét zengenéd! Farkas került a bárányok közé! Míg én az örök érvényű isteni igazság kinyilvánításán fáradozom, te az emberek lelkét mérgezed, és lábbal taposod az evangélium tanítását! A paráznaság bűnében leledzel, és a sátánnal cimborálsz! Súlyos penitenciára számíthatsz!
– Atyám, a katekizmus nem azt tanítja nekünk, hogy Jézus már megszenvedett a bűneinkért? Akkor miért kellene nekem ezért vezekelnem?
– Ne káromold az Isten… Ne káromold! Ne tetézd a bűneidet! – harsogta a pap.
– Igazán nem védekezni akarok, hiszen nincs is miért, de mondhatnám azt is, hogy recenziók sokasága jelent meg, a kritikusok elismerően írtak róla és többen is magasztalták a kötet erényeit, a szóhasználatát, a költői képeket – próbált védekezni Szebeni, noha tudta, minden szava hiábavaló, az öreg csuhás ítéletén ez már nem változtat semmit. Leforrázva érezte magát. Mintha a gyerekét döngölték volna a padlóba.
 
illusztracio---kucsera-zsuzsa-festmenye.jpg
 
Közben az öreg egy nyeletnyi misebort töltött az egyik kehelybe, és amíg kortyolgatta, petyhüdt bőre fodrozódni kezdett a nyakán, mozgásba hozva ezzel a redők közül kikandikáló ezüstös sörtéket. A látvány majdnem mosolyt csalt Szebeni arcára, de igyekezett komolyságot mímelni. Ettől a pillanattól kezdve már nem is érdekelte az öreg haragja. Érzelmei hirtelen megváltoztak, valami megmagyarázhatatlan jókedv és derű lett rajta úrrá.
– A mezítelenkedés nem Istennek tetsző cselekedet! Már a könyv borítóján is egy ledér nő pillant vissza az olvasóra! De mondhatnám azt is, ami a belíveken van, mert abban rejlik a lényeg, és az már a te bűnöd fiam! „A délutáni napsütésben a parton szétszórt testek hevertek.” Hogy lehetett ilyet papírra vetni? Testünket a Mennyei Atyánktól kaptuk, az nem egy játékszer! Feszesen, barnán csillogó combokat, formásan ringó csípőket, édes asszonyi öleket emlegetsz, mi ez, ha nem vágykeltés? Felkorbácsolja az állatvilágból megrekedt ösztönöket, bujaságot ébreszt a még tisztalelkű, ártatlan olvasóban! És hogy magyarázod azt, hogy „odébb a víz felszínén az ifjúság hímpora úszott”? Undorító förmedvény! Az emberek kezébe a breviáriumot kell adni és nem az ilyen mocskot! – hörögte kivörösödött arccal Bence atya.
– Atyám... kérem...
– Ne szólj közbe…! Ne szólj közbe! Még nem fejeztem be! – emelte égnek csontos mutatóujját a pap.  – Ez nem pusztán csak pornográfia, hanem már egyenesen a Teremtő megcsúfolása is egyben!
– Atyám, azt hiszem, most a kortárs irodalom nyelvi és stiláris eszközei azok, amelyek megpróbálnak árkot ásni közénk, de ne engedjük! – mondta Szebeni némi önbizalommal és határozottsággal, miközben igyekezett elnyomni magában a már-már feltörni készülő gúnyolódást. Aztán csak nem állta meg:
– Persze, felejtsük el a költői képzeletet, söpörjük le az asztalról az irodalmat, és egyenesen húzzunk vissza az inkvizíciós időkbe! Igaz? Ezt szeretné?
– Hátrébb az agarakkal! Csak ne heveskedj, fiam, mert akkor nagy bajban lennél! Először a könyveidet vetnék máglyára istenkáromlás miatt, majd téged vágnának utána – mondta Bence atya, és egyre gyorsabban kapkodta a levegőt.
– Isten markában vagyunk mindannyian – tette még hozzá gondterhelt pillantásokkal kísérve, miközben megnyitotta az ajtót vendége előtt. – És ne feledd, egyszer mindannyiunknak el kell számolnunk majd a dolgainkkal az Úr ítélőszéke előtt! – toldotta meg a szavait, mielőtt útjára engedte „megtévedt” hívét, farkassá vedlett bárányát.
Bolond az öreg, ő beszél erkölcsről, erényről, miközben esténként talán a cölibátusából eredő hiányérzetét próbálja meg levezetni két szentelt gyertya fénye mellett Marilyn Monroe fiatalkori fürdőruhás képe fölé görnyedve, gondolta Szebeni. Ugyan már! A korábbi harag és dac már elpárolgott belőle.
– Szentfazék... szentfazék – kántálta magában, mint valami mondókát, a templom oldalhajói előtt kifelé haladva. A kijárathoz érve még visszafordult, letérdelt az oltárral szemben és keresztet vetett. Ő, a „farkas”.
 
Az illusztráció Kucsera Zsuzsa festménye 
 
 

botz-domonkos.jpg

Botz Domonkos író, újságíró, a Szilaj Csikó című újság rovatvezetője, külső munkatársa a Külváros című hetilapnak, a Kanadában megjelenő Tárogatónak és az Amerikai Magyar Naplónak. Publicisztikai anyagai, versei, novellái folyóiratokban, magazinokban, antológiákban jelennek meg.