Bátyi Zoltán
Tavaszköszöntő, esőkabátban
Ne erőlködj, faggyal se kínozd a földet. Vedd már észre, beléptem az ajtón – mondta ma, március első napján, reggel, esővel áztatott Szegeden a tavasz a télnek, és szúrós tekintettel nézett a szemébe. A tél meg dacosan tűrte, mi mást is tehetett. Hiszen pontosan tudja, úr volt ő hóval, jéggel párnázott birodalmában, februárban kegyetlenül dermesztette a kezeket, lábakat, még a rügyfakasztó tavaszt váró álmokat is, és olyan, évek óta nem látott jeget fagyasztott a Tiszára, hogy akár ekét vonszoló traktorok is eljárhatták volna rajta a csárdást.
De egyszer minden önkényuralomnak vége, és ahogy szétestek a nagy birodalmak, úgy esik szét az ő hatalma is, hiába vívja ködös-fagyos utóvédharcait. Mert már elolvadtak koszos-piszkos hóbástyái, az égen is egyre magasabbra kapaszkodik a Nap, az égre bizony, aminek szürkeségét, ha nem is ma, ha nem is azonnal, de a tavasz festi szépséges kékre. Mint ahogy a tavasz varázsolja az első szeplőket csodaszép lányok arcára, akiken már fészkelődik, szekrénybe vágyik a kabát, a pulóver. És lábukról eltűnik a csizma, hogy ezek a szépségesen szép lányok kinyíljanak, mint virág a mezőn, felvehessék rövid szoknyáikat azokra a gyönyörű lábakra, amiket az Afrikában ugrándozó gazellák is megirigyelhetnek. És végigmenjenek, mit menjenek, suhanjanak Szeged főterén.
A platánok pedig meghajoljanak, és mondják, „Tiszteletem hölgyeim, kezüket csókolom!”, a lányok meg nevessenek – „Szia tavasz!” –, de olyan fenségesen, hogy megborzongjon a Kárász utca sarkánál pénzt kolduló hajléktalan is az örömtől. A templomok harangjai – halljátok, szegediek? – mintha máris 
boldogabban kongatnák ki a pontos időt, felébresztve téli álmából a várost, szinte minden kongatással szórva a kedves parancsot: szegediek, rengeteg a dolog erre a tavaszra, fesztiválokra gyűlik újra a vendégsereg. Bódéváros lesz a főtéren, böllérek húsból varázsolt pecsenyéinek ízeit kóstolhatjátok. Készüljetek: a vastag illatok holnapra már rá is csavarodnak a fákra, és elszállnak a felhőkig is, ahonnan irigy angyalkák bámulják majd a borfesztivált, hídi vásárt, a Szeged napi ünnepségek forgatagát.
Mert bizony ez a tavasz is ezernyi örömöt hoz, és persze bánatok vesszőjével is rá-rácsap a hátunkra, de elviseltünk mi már nagyobb fájdalmat. Meg egyébként is, nincs olyan köszöntő, ami eltűrné, hogy egyszerre írják bele a fájdalom, a szomorúság és a tavasz szót, mert a most születő mondatokban csak a szépség, a virág, az öröm és persze a remény szó érintheti össze az ujját. Boldogan, mint a Tisza partjára kimerészkedő szerelmesek, akik hamarosan megtalálják majd a virágba boruló újszegedi ligetet, melegítik a parkok padjait, és csókjaiktól elpirul még Dankó Pista szobra is a Stefánián.
A szobor, ami ha életre kelne, máris vállára fektetné hegedűjét, és röppennének a dallamokba font üzenetek a múltból. Mi mást is mondva: örüljetek szegediek, tavasz jött palotás városotokra, amit mi építettünk nektek, és integessetek, mert – nézzétek csak – a tél éppen most ballag át a körtöltésen, duzzogva-morogva panaszolja: decemberig a lábát sem teheti be. A töltés mellett húzódó kiserdő fái meg csak bólogatnak: úgy legyen, jó kománk. Szeretünk téged is, miért ne szeretnénk, éppen ezért decemberben – de csak akkor! – újra visszavárunk.
Bátyi Zoltán Szegeden született 1956-ban. Ebben a városban nevelte, iskoláztatta a Nagykőrösről elszármazó édesanyja, és a kárpátaljai, Munkács melletti Szürtéről érkező édesapja. Itt szerzett jogi diplomát 1980-ban, és itt kezdte újságírói pályáját a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségében. Majd a Reggeli Délvilág főszerkesztő-helyettese, később a Délmagyarország főmunkatársa lett. 2003 szeptembere óta a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkáraként dolgozik. Eddig több mint 7 ezer cikkét közölték és 14 kötet, köztük a Szeged, a palotás város, a Tiszakirálynő, a Táncol a Tisza, a Csillag – börtönkönyv, az Életfogytiglan és a Marinko, avagy a halál zsoldosa szerzője, illetve társszerzője. Írt és szerkesztett könyvet középiskolájáról 50 éves a Vedres és a város egyik legnagyobb cégéről 50 éves a Tisza Volán címmel. A Szegedtől Szegedig antológia-sorozat szinte minden kötetében olvasható egy-egy novellája. Írásai számos újságban, irodalmi lapban jelentek meg itthon és a Vajdaságban. Legutóbbi kötetei:Hóhércsárdás (2015), Hálózsák a felhőn (2016). Írói és újságírói munkásságát Szeged Városa 2016-ban Kölcsey-éremmel ismerte el.