Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Andor Csaba
Mibe kerül a dohányzás?
 
A matematika, de legalábbis a számokkal való bűvészkedés, a politikatudomány része. Röptében elkapni egy statisztikai adatot, mint valami labdát, s aztán úgy hajítani tovább, ahogyan épp a kedvünk tartja: nos, ez már nem is tudomány, inkább művészet. Aztán keseregni azon, aminek titokban örülünk, olyan színészi képesség, amelyre valóban csak a profi politikusok képesek.
cigaretta.jpg
Évtizedek óta halljuk, hogy a dohányzás mennyire káros az egészségre. Valószínűleg tényleg egészségtelen: azokban az országokban, amelyekben sok cigaretta fogy, bizonyos betegségek gyakoribbak, mint azokban, amelyekben kevesebb. Nagyjából ez minden, amit a statisztikák alapján tudni lehet. És vannak kísérleti eredmények is, ám azok értelemszerűen állatkísérletek.
Persze az orvosok is szeretnek a számokkal bűvészkedni: tudományos elismerést vagy fokozatot nehéz szerezni statisztikai adatok nélkül. Se szeri, se száma az olyan statisztikai táblázatoknak, amelyekből kiolvashatjuk, hogy napi öt, tíz vagy húsz szál cigaretta miként növeli az infarktus vagy a tüdőrák esélyét.
A laikus persze mindent elhisz, hiszen a legfontosabbra, a tudományos gondolkodás alapjaira egyetlen iskola, de még a felsőoktatás sem készíti fel a diákokat. Pedig kilóg a lóláb! Egy demokratikus országban ugyanis, törvényes eszközökkel, nem lehet megállapítani, hogy ki mennyi cigarettát szív el naponta. Megkérdezni persze szabad az embereket, de hogy a válaszuk mennyire felel meg a valóságnak, arról a szociológiai kutatásokban kellő tapasztalatot szerzett öregek sokat tudnának mesélni. Elégedjünk meg annyival: semennyire. (Állítólag Szalai Sándor, az 1970-es években, egy időmérleg-kutatási konferencián arra kérte a résztvevőket: írják fel egy darab papírra, hogy reggelente mennyi ideig mosnak fogat. A papírt tegyék zsebre, és másnap reggel nézzék meg az órájukat a fogmosás kezdetén és végén, majd vessék össze az eredményt azzal, amit előző nap a papírra írtak.) Ha tehát a kutatóorvos nem végez törvénytelen megfigyeléseket, akkor nem sokra megy a megkérdezésen alapuló adatokkal.
Még érdekesebbek azok az elképesztő számok, amelyeket arról hallani, hogy az egészségügynek milyen nagy kiadást jelentenek a dohányosok. Röpködnek a tíz- és százmilliárdok, nemcsak nálunk, hanem az Egyesült Államokban is, a különbség csak annyi, hogy ott nem forintban, hanem dollárban. Úgy látszik, ott is csak kevesen gondolkodnak el azon, amit hallanak. Pedig a király ezúttal valóban meztelen!
Hiszen a dohányzás hatalmas üzlet, szerte a világban, de főképp a fejlettebb országokban! Nem, nemcsak az adó miatt, bár az sem csekély bevételi forrása a mindenkori kormányzatnak. Hanem legfőképpen azért, mert aki nem dohányzik, az a mai viszonyok között elélhet akár 80–90 évig is. A dohányos ezzel szemben ilyen matuzsálemi korra csak kivételesen számíthat. Márpedig, ha a cigaretta csak öt-tíz évvel rövidíti meg a dohányos életét, az is csillagászati összegű megtakarítást jelent, hiszen öt-tíz évvel rövidebb ideig kap nyugdíjat. Lehet, hogy az egészségügyi kasszát mindenféle bajával megterheli, ámde ne feledjük: ezt is öt-tíz évvel rövidebb ideig teszi, mint az, aki nem dohányzik.
Meg aztán az összes dohányzás elleni statisztika sajátos gondolkodásmódon alapul. Úgy tekinti, mintha a nemdohányzók makkegészségesek lennének, egészen a haláluk pillanatáig. Pedig valójában ők is igénybe veszik az egészségügy szolgáltatásait. Lehet, hogy ritkábban (vagy egyszerűen csak később, idősebb korukban), az is elképzelhető, hogy az olcsóbb szolgáltatásokat. Bár ez utóbbi egyáltalán nem biztos. A tüdőrák kezelése nem tartozik az igazán költséges beavatkozások közé. Sajnos. Többnyire ugyanis igen gyors lefolyású, és a morfium adagolásán kívül nem sokat tehet az orvos, az pedig legfeljebb a kábítószerpiacon drága, mert az előállítása, s így az egészségügyi alkalmazása egyáltalán nem költséges.
Egy szó mint száz: lenne mit összeadni és kivonni, ha valaki valóban tudni szeretné, hogy a dohányzás mennyivel gyarapítja az egyik oldalon, és mennyivel csökkenti a másikon egy-egy kormány költségvetését. Erre azonban senki sem kíváncsi. Marad az üres vagdalkozás, az egyoldalú statisztikai adatok felemlegetése. „Szerencsére” egyetlen kormánynak sem kell attól tartania, hogy máról holnapra mindenki leszokik a dohányzásról. Mert ha ez mégis megtörténne, akkor – hogy csak egyetlen olyan pénzügyi terhet említsek, amellyel senki sem vetett eddig számot – pár éven belül a temetkezési vállalkozók zöme (az egyszerű sírásókról már nem is beszélve!) szociális segélyre szorulna. És mellesleg a nyugdíjrendszer is csakhamar összeomlana.
 
 
andorcsaba.jpg
Andor Csaba 1950-ben született Budapesten, 1975-ben végzett az ELTE TTK matematika szakán, 1979-ben szerzett filozófiai doktorátust. Dolgozott az ELTE Filozófiai Tanszékén, az MTA Filozófiai Intézetében, az Országos Pedagógiai Intézetben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és az Országos Széchényi Könyvtárban. A Madách Irodalmi Társaság elnöke, több Madáchcsal foglalkozó tanulmánykötet és monográfia szerzője. Teofília című regényét a Magvető adta ki 1989-ben. 
 
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Kábítószer 2.Kábítószer 1.Szégyenlős férfiak