SzegediLap

Aradon, a Bulevardul Revolutiei 96/A szám alatt található az 1902-1903-ban épült, és 1911-ben  Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt Minorita Templom (amelyet magyar templomnak is neveznek a helybéliek). A templom bejáratánál 1903. óta emléktábla örökíti meg az aradi vértanúk emlékét. 2003.augusztus 25-én avatták fel a márványtáblát kiegészítő Dinnyés László szobrászművész által készített domborművet, Ormai Norbert, Lenkey János és Ludwig Hauk tiszteletére.

Az ősz mosolyog ránk. Nem gúnyosan, csak ahogy a hódítók szoktak: megnyugodva. Mert végre megnyerte a csatát, és kilökdöste a nyarat hosszú hónapokra a szegedi körtöltésen, éppen úgy, mint a mártélyi holtág ladik evezőjével karcolt vizéről, a csongrádi Kőrös-torokból, vagy Makóról, ahol pár hete még diákok zsivajától volt hangos a Maros partja. – Bátyi Zoltán tárcája

…napok óta olvasok egy Neumann János mondatot döbbenettel: „A matematikában az ember nem megérti a dolgokat, hanem megszokja.” Ezt a néhány szót sem igen lehet megérteni. Neumann János mondta ezt? A matematikára, aminek egyik briliáns művelője volt? Nem megérteni „csak” megszokni? Mintha azt jelentené, nem fárasztani elmém, fogyasztani időm, hogy mások után loholjak, elfogadom és megyek tovább a magam útján… De akkor hol marad az egész? Az más dolga lenne, meg különben sincs elég erőm és életidőm „mindenre” még arra sem, amit szívesen megnéznék, bőséggel elég feladatot jelent saját utam követése… A mondat kísértetiesen emlékeztet saját érzéseimre a könyvolvasással. Már nincs annyi időm utána menni minden érdekesnek, teljesen elég a sajátom, ami leszűrődött, odasodort magához, belenőtt az életembe, és mostanra velem maradt. Ismerem korlátaimat? – Tráser László cédulái   

Pista nagyon unta már, hogy hetek óta üres tarisznyával tér haza a folyóparti horgászatokról. No, de ez még a kisebbik baj lett volna, hiszen bárkivel megeshet, hogy elpártol tőle a szerencse. A nagyobbik az volt, hogy a felesége, a lepcses szájú Annus telekiabálta a várost, hogy ő bizony nem engedi meg az urának, hogy befizesse a horgászengedély felemelt árát, mert ez a szerencsétlen még arra se képes, hogy egy húszcentis keszeget megakasszon. Bezzeg mások ötkilós pontyokat, meg tizenöt kilós csukákat visznek haza. Így aztán ő mehet a piacra a halászlébe valóért... – T. Ágoston László novellája

A városközponttól már fél kilométerre járt, amikor talált egy padot; leült, hogy kifújja magát. Élvezte a napsütést, a városnak ezen a részén is elevenen élő idilli hangulatot. A távolból egy régi ismerős tűnt fel. Mészáros Laci bácsi volt az, a matektanár. Zoli már húsz éve nem látta. Az iskolapadban annak idején még pofont is kapott tőle, amitől eleredt az orra vére. – Dinók Zoltán novellája

A majom megérkezésekor láthatott még taxijában izzadó, utasra váró sofőrt, két, a virágágyások között, az egyetlen, emlékbe meghagyott fa árnyékába húzódó közmunkást, egy botjába kapaszkodó nyugdíjas asszonyt, no meg egy teraszt. Söröző díszkőre kinyújtott csápja volt ez, napernyőkkel csinosított. Mondhatnánk úgy is: magán viselt minden olyan külső jegyet, ami az Európa nevű kontinens közepén, egy Magyarország névre hallgató ország vidéki kisvárosában csalogatónak számít 2016-ban. – Bátyi Zoltán novellája

mint az egyedül hagyott gyermekek, gondtalan tudatlansággal kavarunk a Földön kívüli világban. Vajon milyen mértékű figyelmeztetést vennénk komolyan? Egyáltalán, ki figyel oda, mit tesz, s merre küldi kémlelőit a NASA? Milyen régiókba sodródik „kísérleteivel” a CERN? És ha mégis figyelmeztetés volt a Bábel tornya? Mint gyermekek játszanak a „tudósok” életünkkel. Ki tudja, miként döntenek Jövőnkről? És mindünkről Teremtőnk? – Tráser László cédulái

A férfit Wellingtonnak hívták az útlevele szerint, de ő csak a Bill névre hallgatott, az asszony a hangzatos Bonaventurina nevet mondhatta magáénak, de csak Bon maradt a hosszú névből. Bon volt a főnök, aki beszélt, Bill az okos, aki hallgatott. Bill és Bon készültek Budapestből, Alaszka és Patagónia között a luxusgépen elővarázsolták orbitális nyilvántartásukból a sose hallott város nevezetességeit: a tuareg törzsi háború emlékművét, az utolsó jegesmedve totemoszlopát, és a rabszolgalázadás hőseinek a piramisát. Lőrinc megkockáztatta, hogy netán elvétették a város kódját és password-jét, de Miss Bon kioktatta Lőrincet, hogy az International… (itt a nemzetközi észjárás és lelki sajátság kutatócentrum neve nyújtózkodott) nem téved! Bill diszkréten kitörölte monitorjáról a budapesti tuaregeket és a totemoszlopokat. – Lukáts János novellája

…mai világunkban fölfoghatatlan hatalom összpontosul láthatatlan kezekben, hisz végül is arra fordítják világunk s vele sorsunkat, merre akarják… tanerő „tanít” netán nevelni igyekszik, miközben a gyerek lelke már rég foglalt! A média szárnypróbálásának kezdetén Orson Welles Világok harca című rádiójátéka milyen rémületet váltott ki, nyomorult rádiójátékként! A mai filmtechnikával mit nem lehet elérni, van-e olyan gát, amit a mozi nem tud áttörni? Ha pl. az amerikai film az IS-től fog parázni, akkor a muszlimok eredendő bűnösök, amit Hollywoodban már rég gyakorolnak … irányítja valaki ezt a mai őrületet, amit megélünk évtizedek óta, vagy csak gomolyog magától? Globalizáció és még valaki 8. utas… Egyik verzió ijesztőbb, mint más. És a gyermeteg lelkűeknek minderről fogalmuk sincs, csak élvezik a kavargást. Ébren alvó boldogok… − Tráser László cédulái

Ezek, itt, nem érett gyilkosok. Kölykök, suhanó-csecsemők. Köztük élek, gyakorolom a gondolkodást, de néha kizuhanok magamból, és ott állok egy másik percben, abban a képben, apával vagy Quinnel. És beindulnak az akkordok. Ott ült mellettem, szinte rajtam, a zongoránál, fehér széken, és hunyt szemmel bólogatott Mozart melódiája közben, és nincs ennek a börtön-világnak egy füldugasza, ami ezt a siketítő zenét elhallgattatná. De megszoktam, látja, dúdolom is, ütemben, szépen, egyszerűen. Majd az asztalon zongorázom le, tizenhét vagyok már, ennyi idő alatt megtanulhattam. És nagyítom, betorzítom az emlékeket, az őrületig satírozom, majd semmivé teszem egy fújással vagy kacajjal. – Makkai Flóra Ágnes novellája