Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Próza

Cikkek

T. Ágoston László: Miért nem lettem vasutas?

2014.12.16

Október 23-án este, takarodó után különös zaj szűrődött be az utcáról. A mi hálónk az első emeleten volt, ablakai a szomszédos gyárudvarra néztek. Egy szűk sikátor választotta el egymástól a két épületet. Talán nem is utca volt, csak valamiféle átjáró, mert szinte az ablakunkig tornyosult a fal mellé felrakott sóder. A gyárudvaron emberek rohangáltak, kiabáltak. Voltak köztük civilek, meg katonák is. Messziről úgy hallatszott, mintha a vaskaput döngetnék. Nem a mi katonáink voltak, hiszen néhány nappal előbb, amikor a rádióban elhangzott Nagy Imre miniszterelnök beszéde, összepakolták a holmijukat, és úgy elmentek, hogy még kapuőr se maradt. – T. Ágoston László novellája

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Bátyi Zoltán: Ki lopta el Fortunát?

2014.12.07

Surran a lepel, lobog a haj, az istennő asztaltól asztalig táncol. Nem látják mosolyát, nem hallják léptét, de a kicsiny teremben mindenki biztosra veszi, hogy köztük jár, elsuhan mellette is, megáll egy pillanatra, megsimogatja fejét, vagy éppen a tollat, mit szétrágcsált már vad izgalmában. Mert izgalom feszül itt, bizony nem is akármilyen, minden nap ikszek, apró pöttyök, kicsiny karikák kerülnek papírra ebben a reménykedő vergődésben. Ki születési évszámokban bízik, és hétszer köpködi meg a tenyerét, ki évek óta ugyanabba a mezőbe karistol, de előtte varázsigét mormol, a Teremtőhöz fohászkodik, netán elátkozza mindazokat, akik helyette nyernek immár negyven éve. És lopva pislant a táblára: mennyi milliót is rakhat a bankba, ha Fortuna őt kéri fel egy csárdásra. – Bátyi Zoltán novellája

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Dinók Zoltán: Mózes, a munkanélküli

2014.11.24

Felhős reggel volt. A varjak esztelenül károgtak az égen fel-alá körözve. Őszi nap, csütörtök. Mózes, a munkanélküli későn ébredt. Az ágyban megdörzsölte szemeit, nagyot ásított, majd nagy erőfeszítéssel felkelt. Ráfért a konyhájára egy kis takarítás. Még meg sem mosakodott s fogta a seprűt és minden morzsát, pelyhet felsepert egy negyed óra alatt, hogy most már úgy nézett ki a konyha, mint egy átlagos családban. – Dinók Zoltán novellája

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Tráser László: Cédulák (63.)

2014.11.22

...Nyugat-Európa már régóta nem az, aminek még nemzedékünk, a „régiek” gondolták. Már nehéz megfogadni, hogy vigyázó szemünket Párizsra vessük… Meg ilyenek. Újabban a vén Európa, a gyönyörű nő, hajdani leplei mögül mutatja valóját, polgári álarcai híján – pőrén az, aki. Előtűnnek félelmei és előítéletei. Páni félelem járványtól, bennszülött idegenektől, muszlim terroristáktól, akik pedig már köztük születtek, nevelődtek! A maradék Nyugat friss lakói, az új tömegek régen lerúgták a százados európai műveltség fölös nyűgeit... – Tráser László cédulái

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Andor Csaba: Időjárás

2014.11.18

A meteorológia komoly tudomány, egyáltalán nem arra való, hogy művelői jóslásokba bocsátkozzanak, magyarázta egy évfolyamtársam 40 évvel ezelőtt, amikor második szakként felvette. Valóban: a matematikát sem arra találták ki, hogy a pókerasztal mellől elégedetten keljünk fel hajnalonta, bár némi tanácsot ehhez is ad a játékelmélet. – Andor Csaba tárcája

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Kecsmár Szilvia: Levelek Párizsból – Negyedik levél

2014.11.16

Már napok óta franciául álmodom, a földalatti labirintusából táblák nélkül is kitalálok, az amerikai turistáknak sem angolul felelek, s csak később, sokkal később eszmélek rá… Ismét bennszülöttnek néztek. Hol van jó kávézó? Merre kell menni a Musée de l’Orangerie-hez? Melyik metróra szálljanak a Père Lachaise-hez? Csak engem kérdezzenek! Így amikor Rosalie anyja egyik látogatásakor nekem szegezi a kérdést, hogy hozzászoktam-e már Párizshoz, gondolkodás nélkül válaszolok igennel. Az igazság azonban az, hogy nap-nap után rácsodálkozom. Meglep, elbűvöl, nevettet, és néha rettenetesen megrémít. Ezernyi arca van, s alig fedett fel néhányat közülük… – Kecsmár Szilvia negyedik párizsi levele

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Kecsmár Szilvia: Levelek Párizsból – Harmadik levél

2014.11.07

Úgy tűnik, minden párizsi járt már legalább egyszer Budapesten. Vagy tud valakiről, aki volt már ott. Rengeteg magyar név kering a levegőben, hogy ismerem-e ezt vagy azt a személyt, hallottam-e már x-ről, y-ról… Lázasan keresik a kapcsolódási pontokat, ám akármilyen kedvesen adják is elő, szinte lehetetlen azonnal felfogni a csak nyomokban magyar nevekre hasonlító francia szavakat. Nem csak a magyar nevekkel van ez így. Rosalie például egyik éjjel lelkesen invitál, hogy nézzem vele az „eripotőr”-t, ami tulajdonképpen a Harry Potter francia megfelelője. Kész szerencse, hogy a villódzó tévé támpontot ad. – Kecsmár Szilvia harmadik párizsi levele

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Dinók Zoltán: A zongoradarab

2014.11.06

Kéken ragyogott az alkony. Csendes, kellemes délután volt. Győző a szobájában éppen Beethoven egyik zongoradarabját játszotta. Nagyon beleélte magát. De milyen csodásan tudott játszani! Zongoristának készült. A zongoratanára szerint nagyon tehetséges volt. Érzelemmel játszott, nagy igyekezettel, mintha maga lett volna Beethoven. – Dinók Zoltán novellája

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Bátyi Zoltán: Ének a felhőn

2014.11.02

Anyus, csak nyugalom, az élet ennyire kegyetlen, mit is tehetnénk? – forgolódott tétova tehetetlenséggel a szobában a férje. A heverőre, a testes fotelekre, minden szekrényre, horgolt terítőkre, polcokon mosolygó kis porcelánfigurákra rázuhant a csönd, februári fagy kaparászta az ablakot. – Bátyi Zoltán tárcája 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

Kecsmár Szilvia: Levelek Párizsból – Második levél

2014.10.31

…és ki doktor March? – kérdezem három lakótársnőmet, miután nevetgélve March doktor négy „feleségének” életéhez hasonlítják átmeneti összeköltözésünk történetét. Csak később eszmélek rá, hogy tulajdonképpen Louisa May Alcott leghíresebb regényére, a Kisasszonyokra utalnak. A hasonlat persze több sebből vérzik. Egyrészt nem létezik docteur March, ennél fogva senki sem követ el poligámiát, másrészt a férjszerzés különféle okokból ugyan, de egyikünknél sincs terítéken. Ebben a pillanatban legalábbis. Habár, egy bizonyos Monsieur Pierre számára többször érkezett már levél... Meglestem a címzést, nem tévedésből postázzák ide a küldeményeket. Ez is egy Rosalie rejtélyei közül. – Kecsmár Szilvia: Levelek Párizsból. Második levél 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Próza

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32

Következő »