SzegediLap

Nadal király háromszor megverte Kontracé seregét és bevonult a Szőlőhegyi Palotába. Szertartásosan felsétált a mikrofonállványhoz, barátságosan széttárta a karját mind a négy világtáj felé, és széles mosollyal dörögte az éterbe: NA-DAL! És erre, mintegy varázsütésre minden sarokból felhangzott a dal.  A győzelmi dal. Később ezt átkeresztelték himnusznak és átírták nagyzenekarra, de ott, és akkor mindössze önfeledt örömtánc kísérte az acapella előadást. – T. Ágoston László novellája

A Magyar Gólem noir krimi műfajú elbeszélés. Irodalmi beszédmódját tekintve bravúrosan egyensúlyozik a korhangulatot idéző ’20-as évekbeli nyelv- és szóhasználat és a mai szépirodalom nyelvezete között – mindez látszatra egy bűnügyi sztori keretein belül. A történet Löw rabbi meghurcolásán keresztül a korabeli magyar társadalom belső feszültségeire és megosztottságára mutat rá. Hatalom, manipuláció, emberség és igazság kavarog a klasszikus tér-, idő- és cselekménykezelésű kisregényben. Weiner Sennyey Tibor jó érzékkel tapint rá a mű történetének idejében azokra a társadalmi ellentmondásokra, amelyek a mai olvasót is képesek megrázni és elgondolkodtatni. – Magyar Gólem. Első rész

...Géza reggel nyolckor felkelt, bevette az egy szem tablettát, s átadta magát a rajzolásnak. Grafikus szeretett volna lenni, de betegsége miatt csak érettségije volt, nem mehetett főiskolára vagy egyetemre. Nórának, az anyjának meglehetősen sok gondja akadt vele... – Dinók Zoltán novellája

Különös  hulladékot gyűjtöttek ezen  a  klinikán.  Nem sokan tudták, senki nem  beszélt  róla. Az  alagsorban, egy szűk raktárhelyiségben kimustrált, rozsdás lábú műtőasztalok között állt a CAPATOB hűtőszekrény. Itt-ott már pergett ajtajáról a megsárgult lakk. Benne a tízliteres bádogvödör „szerves hulladék” felirattal, lezárható csatos tetővel. Hetente egyszer alaposan kimosták fertőtlenítő folyadékkal. A klinikai szolga vitte el minden szombat reggel. Már többször elhatározta, hogy otthagyja ezt az állást. A szombat reggelek miatt. – Szabó  Mihály kisnovellája

...agyafúrtan kigondolt emberkínzások világszerte – elrejtve, mint nyuszitojás a fűben, vagy nyíltan – évezredektől fogva történnek, s most újfent napvilágra került egy nagyobb információ-adag az amerikai félmúltból. Az amerikaiak iszonyú munkát végeztek, holott az efféle iszonyatokról folyvást azt remélik jámbor lelkek: már meghaladtuk. De nem, újra itt a bizonyíték, nem, nem, mert a kegyetlenség bennünk van a kezdetektől, cipeljük magunkkal gonosz terhünk, kiszolgáltatva tulajdon félelmeinknek… Egyszóval minden marad a megszokott módon, most is folynak és a belátható jövőben is lesznek borzalmak, miket ember tesz emberrel… Szép lelkek kíméljenek! – Tráser László cédulái

Egy férfi – csurom véresen – besétál a rendőrségre: „Egy gyilkosságot szeretnék bejelenteni!” „Ó, igen? Kit öltek meg? ” „A nejemet, valamint a házunkban tartózkodó bébiszittert. ” „Mikor történt mindez? ” „Ahogy hazajöttem a munkából. ” „A szeme láttára? Nem lehetett barátságos jelenet. ” „Persze, hogy a szemem láttára, hiszen... ” „A gyilkos meg nem röstellte magát összekenni? A piszok! Egészen elszemtelenedtek, igaz-e? ” „De én... ” – Hajdú Róbert novellája 

– Boldog újévet! – mondta az eladóhoz fordulva és így is gondolta, mert nem szerette az üres szavakat, a minden tartalmat nélkülöző frázisokat. Talán annak a szegény ördögnek tényleg boldog lesz –, legalábbis szerette volna hinni, majd a pultra tette a pénzt és a visszajárót meg sem várva magához vette a csomagját és kilépett az üzletből. Az utca hideg volt, szürke, porlepte jégfoltok csúfították a járdát és mindenhonnan az olcsónak éppen nem mondható ócska, csiricsáré papírtrombiták egyen-harsogását hallotta, pedig még csak délutánra járt az idő. – Botz Domonkos novellája

Rosszkedvűen sétálgatott palotája egybenyitott szobáiban Heródes Antipas, a negyedes fejedelem. Döntésre kellene jutni végre ebben a Jézus ügyben – gondolta magában – mert a végén még fellázítja a peszah ünnepre összesereglő népet, és ha a rómaiak állítják helyre a rendet, abból a zsidók számára semmi jó nem származik. Rendes ember ez a Pilátus, a helytartó, de hát mégis csak római. Kaifás, a főpap, meg a főtanács is csak tanácskoznak, csépelik a szót, de nem akarják magukra vállalni az ítélet felelősségét. Ez a Jézus, a József fia a Dávid nemzetségéből úgy viselkedik, mintha nem is alattvaló lenne, hanem ő viselné a koronát. Isten fiának meri nevezni magát, betegeket gyógyít, halottat támaszt fel, kiveri a templomból a kufárokat, és képmutatóknak nevezi a papokat. Kiféle, miféle ez az ember? Ha csak a fele igaz annak, amit a hírhozók beszélnek róla, már régen megérett a fejvesztésre. – T. Ágoston László novellája

Korpási Zoltán a presszóban, miután megitta a kávéját, elővette a füzetét és a tollát. Szomorú történetbe kezdett bele, melynek az volt a lényege, hogy huszonöt éves és még nem találta meg az igazit. Nagy elszántsággal írt, az emberekre oda se figyelve, mikor egyszer csak azt vette észre, kávéja elfogyott. – Dinók Zoltán novellája

...az emlékezés régi törvényt követ: csak a szépre… Mit van mit tenni? Nincs más múltunk, ha ezt elveszítjük – gyökértelen lelkünk a szél messze sodorja. Egy vén szatmári paraszt mondja szilvaaszalás közben, könnyeit visszaszorítva, hogy nagyapja, apja, meg azok ősei különb emberek „vótak min' ín vagyok! Ha űket elveszíccsük, nem lesz erő a lelkünkben, mert az tűlök jön, amíg őrizzük az emlékezetiket.” Közben a mamával úgy emelgeti a 30 kilós szilvaaszaló fatálcákat, mint aki ezt végzi gyerekkortól… (Mert ezt.) A Mama nem könnyezik, a Papa szorítja erősen, de nem lehet azt visszafogni, amikor a szilvaaszaló kisházra néz, mert az hajszálra olyan, mint az őseié volt, csak ezt ő építette apródonként. De hajszálra éppen úgy néz ki… Ha nem csak filmen nézném, könnyeznék a füsttől, meg a reggeli szatmári szilvától. Magyarok vagyunk – húzd rá, a keservit, ha mindjárt az ingemér' is! – Tráser László cédulái