SzegediLap

...költői lélek volt, muszájból szerkesztő. Este 6-ra a társával elkészültek a lappal, addigra már öblös nagy pohárban előttük állt az aranyló nagyfröccs, még vártak kicsit egyik-másik elkésett írásra, de már azt is beszerkesztették előre, téma vagy szerző szerint. Füstöltek, ráérősen beszélgettek, azután, ha megjött a megkésett madár, átküldték a nyomdába, azzal levonultak a kantinba. Utóbb olvastam Istenhez címzett segélykérő verseit, olyik célba talált, másik nem. Amikor már semmilyen státusza nem volt, már nem lehetett megszólítani. Csalódott a világban, bezárkózott. Egy volt diáktársa az utcán szólított le a halálhírével, borközi állapotban, az esemény után hónapokkal. Mikor másodjára jött oda a hírrel, neki adományoztam az elhunyt egyik dedikált verseskönyvét. Megdöbbent, azóta igyekszik, előre köszön... – Tráser László cédulái

– Este bejössz a krimóba? – kérdezte Bot Gergőtől a barátja, Nagy Bence, amikor a Vas-Szerk Kft lakatos részlegének kerékpártárolója mellett elváltak az útjaik. Az egyik jobbra indult, a másik balra. – Nem tudom – felelt a kérdezett bizonytalanul. – Mostanában sokat morcoskodik az asszony. Azt mondja, sose vagyok otthon. Rá marad minden dolog a ház körül. Nem mondhatom, hogy nincs igaza, mert a múlt hónapban is volt vagy negyven túlórám, de a pénzt meg ő olvassa. Arra még sose mondta, hogy túl sok, vidd vissza… – T. Ágoston László novellája

...A platánok alatt sátrak, bódék sorakoztak, csinosra formázott faházikók, körülöttük ácsolt deszkaasztalok. A pincegazdák már harmadik napja gálában jártak, maguk árulták hordóik kincsét, legszebb lányaikat népviseletbe bújtatták, akik aztán rejtett mosollyal, tartózkodó mórikálással csalogatták a vendéget. Madzag megállt a forgatag közepén, szájat tátott és szemet legeltetett. Provence-ra gondolt, Burgundiára, és sóhajtozva szorította össze szája kapuját... – Lukáts János novellája

Juhász Ferenc 87 éves magyar költőt a minap egy magas állású személy titkárnője összekeverte egy ugyanilyen nevű, korábbi honvédelmi miniszterrel. A poéta csak nevetett az ügyön, mikor egy sajtómunkás rákérdezett. S ezt is mondta a Népszabadságnak: „Versekkel nem lehet hatni a világra, szarnak a költőkre, de írni kell. A friss utószavamban azt írtam, hogy a költő sohasem lehet hűtlen ahhoz a küldetéshez, amelyre rendeltetett, mert tudnia kell, hogy sosincs egyedül, hiszen az Isten homlokára tette fényes kezét, és azt súgta fülébe: sohase hagyd abba, mindig csináld, amíg élsz, hiszen majd eljön a hallgatás ideje is”. A világ, persze, költők nélkül is jobb lehetne… – Tráser László cédulái

Azt hazudta, hogy megjárta a háborút. Senki sem tudta pontosan, honnan és mikor érkezett. Egyszerűen csak megjelent. Egyik nap még üres, meddő lépcsősor árválkodott a méla, lomha folyóba ereszkedve, aztán hopp, mint valami égből pottyant, nagy, fekete pólyába bugyolált korpusz: ott termett. – Dezső Anna novellája

Tavaszi szélben táncoló falevelek között suhant át a Nap fénye, amikor Emilio pakolóőri egyenruhájában először besétált az autók közé. „Szép jó napot! Ígérem, kellemes élményben lesz részük. És mivel önök ma az első látogatók, féláron vigyázok a kocsijukra.” – köszönt rá egy családra, és mosoly rajzolta arcát, míg az apa szétszórta parancsait a gyerekeknek – „…aztán jól viselkedjetek!” –, és megtalálta az egyfontos érmét a pénztárcájában. – Bátyi Zoltán novellája

Az összetűzések egyre gyakoribbak lettek a huszárok és a gyalogság között. A lengyel őrnagy nagyon nehezen tudta elviselni a kudarcot, hogy kétszeres túlerővel se tudja leszerelni a századot. Napirendre kerültek az utcai verekedések, hiszen ha három gyalogos meglátott egy huszárt, rögtön belekötött. De akkor is rajtuk verték el a port, mert az első pofon után ott termett néhány nemzetőr, vagy ha más nem volt a közelben, néhány civil, és a katonák örültek, ha a frakkjukat menteni tudták. Olyan eset is előfordult, hogy asszonyok siettek  a sarokba szorított huszár segítségére, s a bakáknak alig maradt ép bőr a képükön. Mintha macskákkal verekedtek volna... – T. Ágoston László regényrészlete

Ma az úgynevezett fejlett világ – Európa, az USA, Ausztrália – államainak hivatalos, központilag támogatott kultúra-fölfogása a mitologikus világképet kizárja, sőt, lenézi. Az itt élők egy vulgárracionális világképet kapnak életinduláskor, és ezt tartják normálisnak a későbbiekben is. Igaz, minden lelki eseményükkel magukra maradnak, nem tanulnak meg sem gyászolni, sem ünnepelni, nem tudják elképzelni, ezért elmondani sem szeretteik útját a halálba, nincs fogalmuk a születés misztériumáról, régi szavaikat nem használják, elfeledték. Korunk embere a nem mérhető és nem szétszedhető, majd újra összerakható lelki jelenségek földolgozásában megint fájdalmasan tudatlanná lett, a mítoszok kora előtti feneketlen barbárságba, tudatlan rettegésbe süllyedt, lelki élete ismét kimondhatatlan. És rémisztő. – Tráser László cédulái

Úgy szerették, hogy alig látták egymást. Hét számra nem találkoztak, a telefont kiiktatták életükből. Ha vágyakozást éreztek egymás iránt, levelet írtak, hosszú és bonyolult levelet, életről és életcélról, a világ sokszögletű kerekségéről. Soha nem magukról, még kevésbé egymásról. Valamiképpen mégis benne voltak ezekben a levelekben... – Lukáts János novellája

Igen tisztelt bíróság! Én, Czudra Ilona Erzsébet sértett, aki törvény adta jogánál fogva most beszélhet, arra kérem magukat, hogy az itt jelenlévő vádlottat ne büntessék meg. Mondom én ezt mindazért, mert én a vádlottat, vagyis Torgyassy Benedeket nagyon szeretem, egész szívemből jövő tiszta szerelemmel, immáron több mint három éve... – Bátyi Zoltán novellája