Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pusztai Virág
Fantasztikus realizmus a REÖK-ben
Vinkler László születésének 100. évfordulója alkalmából
emlékkiállítás nyílt Szegeden
 
Fantasztikus realizmus. Az átlagos kiállításlátogatónak az első gondolata valószínűleg az, hogy egy stílusirányzatról van szó, amelyhez köthető Vinkler László munkássága. Ám bizonyára kevesen vannak azok, akik már hallottak ilyen irányzatról, így sokakban feléledhet a gyanú, hogy gegről, vagy kitalált kategóriáról van szó. Ezt támasztja alá, hogy a kifejezés első és második szava között mintha ellentmondás feszülne. Erre jutva az igényesebbek – mielőtt megvásárolják a jegyüket − felütnek egy lexikont, vagy megnyitják az internet keresőjét. Az Artportal meghatározása szerint „a fantasztikus realizmus (Phantastischer Realismus) kifejezés néhány osztrák művésznek (pl. Ernst Fuchs, Erich Bauer, Rudolf Hausner, Wolfgang Hutter és Anton Lehmden) a 60-as évek elején kialakult sajátos világára vonatkozóan használatos. Ezek az alkotók a háború előtti szürrealizmus bizonyos változatait folytatva (mindenekelőtt Dalíét, Tanguyét és Bellmerét) virtuóz festéstechnikájú, irodalmias, erotikus és mitológiai beütésektől sem mentes fantasztikus víziók megfogalmazásába kezdtek.”[1]

terem5.jpg

A „fantasztikus realizmus” kifejezésre keresve az interneten, egyéb információkhoz is jutunk. A kiállítás szervezőinek talán elkerülte a figyelmét, bár éppenséggel tudhattak is róla, hogy ugyanilyen címmel 2010-ben a kolozsvári Quadro Galériában nyílt egy tárlat, amely Incze Ferenc festőművész életművét mutatta be. Az ő esetében valamivel könnyebben értelmezhető a cím, hiszen − ahogy Székely Sebestyén György megnyitóbeszédéből kiderült − Incze a 60-as évektől „minden átmenet nélkül egy realista stílus jegyében lezajlott korszak után elkezdett egy furcsa, a szürrealizmusra emlékeztető stílusban festeni.”[2]
Noha a Reök-palota második szintjét körbejárva a kiállított képek között találunk mitológiai témákat és helyenként a szürrealizmus is tetten érhető, Vinkler László életművére az Artportal fentebb citált definíciója nem húzható rá egyértelműen. Ahhoz, hogy felfejtsük a címet, mélyebben meg kell ismernünk az alkotó életművét.
Vinkler László 1912. október 1.-jén született Szabadkán. Felsőfokú tanulmányokat a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatott, de ösztöndíjjal Rómában is gyarapította tapasztalatait. A kiállításon helyet kapott néhány, a 30-as években készült tanulmánya is, amelyeken felfedezhetők a magabiztos rajztudás jelei. A termeken végigsétálva érzékelhető, hogy később milyen területekre kalandozott, mi mindenbe kóstolt bele. Kísérletező kedve arra ösztönözte, hogy magáévá tegye a különféle stílusirányzatok megoldásait. Egyes képein felfedezhető a reneszánsz hatás, de a kubizmus, a szürrealizmus, az expresszionizmus és a tasizmus jegyei is.
 
gorog.jpg vinkler--6-.jpg
 
 Vinklert 1947-ben bízták meg a szegedi Tanárképző Főiskola Rajz- és Művészettörténeti Tanszékének megalapításával, amelynek 1957-ig volt a vezetője. 1957-ben politikai okokból elbocsátották, és csak 1972-ben vették vissza ismét. Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora szerint a város képzőművészeti életének centrumává, spiritus rectorává vált. Az utókor iskolateremtőként tartja számon, de a művészettörténész szerint nem abban az értelemben, hogy a stílusát vitték volna tovább. Inkább arról van szó, hogy Vinkler művészi sokfélesége a tanítványok életművében nem konkrét festői megoldásokként érhető tetten, hanem a mester szellemisége tükröződik alkotásaikon. Műveltsége, európai gondolkodása, az aktuális művészeti problémák iránti nyitottsága révén nagy hatással volt a hallgatóira, anélkül, hogy bármiféle látásmódot rájuk kényszerített volna.[3]
Noha a REÖK-ben rendezett, magángyűjtők anyagából összeállított tárlat Vinkler életművének csaknem valamennyi szakaszából felvillant egy-egy képet, a kiállítás mégsem retrospektív, összegző jellegű. Nátyi Róbert kurátor szerint nem az életmű átfogó bemutatása volt a cél, hanem az, hogy megismertessenek egy életutat, amely az akadémista tanulmányrajzokról elvezet a nagyméretű, nonfiguratív, monokróm, csorgatásos technikával készült tusfestményekig. Ugyanakkor a tárlat egyúttal tisztelgés is a 100 éve született, és 1980. december 2.-án, Szegeden elhunyt festő előtt, akinek életműve csak az elmúlt szűk évtizedben kezdett beintegrálódni a magyar művészettörténetbe.[4]

vinkler_laszlo_mutermeben_szigetvari_zoltan.jpg

Sokak szerint Vinkler többet ér el, hamarabb válik ismertté, nagyobb megbecsülést kap, ha a fővárosban él és alkot. A feltételezésben vélhetően van igazság, de korántsem biztos, hogy egy diadalmasabb életút is ilyen műveket eredményezett volna. Éppen a kudarcok, például az 1959-es budapesti kiállítás tanulságai fordították őt abba az irányba, amelyet az utókor leginkább értékel. És persze a Szegeden megtapasztalt szellemi közeg sem alábecsülendő, hiszen tudjuk, hogy „a negyvenes esztendők környékén kedves, különleges baráti társaság találkozott Vinkler lakásán. Beszélgettek, vitatkoztak, respektálták egymást. S Kerényi Károly mellett ott volt Sík Sándor, Szent-Györgyi Albert, aztán Bálint Sándor meg Rusznyák István. A névsor magáért beszél. A művész is ’a szellem kivirágzásának’ tekintette e kivételes időszakot.”[5]

vinkler--5-.jpg

Vinkler Lászlót gyakran érte kritika amiatt, hogy nem alakított ki egységes stílust. Eklektikusságával, sokszínűségével, hagyomány iránti hűsége és újító törekvései között feszülő látszólagos ellentmondással sokáig nem tudott mit kezdeni az utókor. Szuromi Pál művészettörténész meglátásai segíthetnek megvilágítani az okokat, aki a poeta doctus típusú alkotók közé sorolja Vinklert. „Tanított a szegedi főiskolán, fordított, aztán könyveket, elméleti és kritikai tanulmányokat publikált. Egyszóval kivételes szellemi képességű és horizontú személyiség volt. Ez pedig egyszerre segítette és valamelyest akadályozta is festői kibontakozását. Mert az analitikus, intellektuális mentalitás némiképp gátat szab a közvetlenebb, érzéki, indulati megnyilvánulásoknak.”[6]
A kiállítást végigtekintve a kísérletezés könnyedsége mellett a vívódás, a vajúdás is érzékelhető, az alkotó küzdelme önmagával. Nátyi Róbert szerint a művészettörténetnek több, mint 30 évvel Vinkler halála után már lehet elég rálátása az életműre ahhoz, hogy megállapíthassa, melyek annak legértékesebb részei. A kurátor véleménye az, hogy a 60-as, 70-es évek stiláris korszakában készült, tasiszta jellegű, kalligrafikus, csorgatott tusfestmények sorolhatók ide, és a kiállítás koncepciójával is ezt a meglátást igyekezett alátámasztani. Szerinte Vinkler ezekkel az alkotásaival kapcsolódott leginkább a kortárs törekvésekhez.[7]

tasiszta1.jpg

 Szuromi Pál is jelentősnek tartja Vinkler absztrakt, tasiszta törekvéseit, mert ezen képek révén „hátat fordít a színes, csacsogó külvilági felszínnek, amit Babits Mihály egy helyen a létezés női karakterének nevez. Ehelyett felvállalja legszikárabb, legradikálisabb férfiúi önmagát: azaz a fekete-fehér foltok és vonalak primátusát. Mi más lenne ez, mint kíméletlen emberi, művészi önelszámolás?”[8]
Ami pedig a kiállítás címét illeti, Nátyi Róbert bevallotta, hogy a talányos és enigmatikus címadás nem véletlen. Egyfajta rejtvénynek szánták, amely szellemi kalandra hívja a közönséget. A fantasztikus realizmus, mint terminus technicus megjelenik Vinkler művészettörténeti írásaiban is, saját művei esetében azonban csak többszörös áttételen keresztül közelíthető meg. A realizmus nem mint stíluseszme keresendő az alkotásokban, de mint életszemlélet, ott van a mitológiai ábrázolásain és a nonfiguratív képein egyaránt, mint a dráma, az élet misztériuma, fantasztikuma.[9]
A címadás tehát talán rejtett üzenet azok felé, akik hajlandóak elmélyülni a részletekben, akik szeretik a kihívásokat, akik élvezettel böngészik a képek kódolt üzeneteit, a festék mögötti gondolati tartalmakat. Igaz, ők valószínűleg nincsenek annyian, hogy általuk fenn lehessen tartani a képtárat, de ellensúlyozásnak ott van a párhuzamosan látogatható kiállítás teljesen egyértelmű címe, trendi módon angolul megfogalmazva: The Art of John Lennon. Noha a közismert zenész grafikáit nem is próbálják művészettörténeti értékként feltüntetni, csupán érdekességnek szánják, bizonyára több látogatót vonz be a Reök-palotába, mint a Vinkler-életmű. Ezt persze március 11-ig még nem borítékolhatjuk, és bízhatunk abban, addig az időpontig minél többen kihasználják a lehetőséget, hogy korábban soha ki nem állított Vinkler-képeket is láthatnak. Akár szimpla belépővel, akár Lennon-nal kombinálva.
        
 
JEGYZETEK

[1] Sebők Zoltán: Fantasztikus realizmus.
In: Artportal − http://artportal.hu/lexikon/fogalmi_szocikkek/fantasztikus_realizmus
[2] Sipos M. Zoltán: „Fantasztikus realizmus”. Centenáriumi Incze Ferenc-kiállítás nyílt a kolozsvári Quadro Galériában. In: Új Magyar Szó, 2010.09.29.
[3] Elhangzott a TiszapART Kulturális Televízió Nátyi Róberttel 2012.01.25-én készített interjújában.
[4] Lásd a 3. végjegyzetet!
[5] Szuromi Pál: Mélyvilági fennsíkok. Vinkler László művészi, szellemi öröksége. In: Forrás, 2001. október. http://www.forrasfolyoirat.hu/0110/szuromi.html
[6] Szuromi Pál: Öntörvényű gesztusok. Vinkler László grafikái. In: Későújkori optikák. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2001. 58. old. (Első megjelenés: Új Művészet, 1997. 7-8-9.sz.)
[7] Lásd a 3. végjegyzetet!
[8] Szuromi Pál: Öntörvényű gesztusok. Vinkler László grafikái. In: Későújkori optikák. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2001. 59. old. (Első megjelenés: Új Művészet, 1997. 7-8-9.sz.)
[9] Lásd a 3. végjegyzetet!
 
 
dscn2976.jpgPusztai Virág 1980-ban született Szabadkán, 1991. óta Szegeden él. A Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában alkalmazott grafika szakon végzett, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett rajztanári és művelődésszervező diplomát; 2011-ben az SZTE JGYPK andragógia mesterképzését is elvégezte. 2003 óta televíziós műsorszerkesztőként dolgozik. Mellette festészettel, grafikával, könyvillusztrálással foglalkozik. A vizuális kultúra témakörében folytat kutatásokat.