Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
 
Különös címet adott tárlatának Balló Andrea: Enigma. Enigma, azaz feladvány, rejtély, talány. Bizonyára ismerik a thébai szfinx rejtvényét: reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár; s tudják a feloldását is: az ember. „Sok van, mi csodálatos – írta Szophoklész –, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Valóban! Nincs semmi csodálatosabb az embernél, aki maga is rejtély. Éppúgy, mint ahogy egész élete és az őt körülvevő világ. Mondhatnók azt is: egész életünk folyamatos, küzdelmes rejtvényfejtés.
 
img_0159.jpg
 
Rejtelmekről beszélnek a titoklátó Balló Andrea képei. Az élet, a természet, az ember – vagyis saját magántitkairól. De mert szemérmes és – mint minden művész – exhibicionista is egyszerre, bújócskát játszik velünk. Álom és valóság között bujdokol, ám azt jól tudja, ahol az álmok véget érnek, ott kezdődik a valóság. Katartikus képek ezek, megszenvedett, megtisztult léleknyomatok. Mert bármily különös is, mindegyik portré – az alkotó lelki portréja.
Balló Andrea korábbi és itt kiállított képei műítészi szemmel három csoportra oszthatók. Színekben szenvedélyesen tobzódó, összefogottan stilizált és látomásszerű, elvonatkoztatott képekre. Remélem, megbocsájtja Andrea, ha én most mégsem a kiállított művek stiláris hovatartozását boncolgatom, hanem az itt látható festmények lelkét keresem. A művész lelkét, aki e poetikus és drámai, érzelmes és távolságtartó, misztikus és józan képeivel párbeszédet kezd velünk.
img_0154.jpg
Kékkel, sárgával, zölddel festett, fényt sugárzó alkotásai megszólítanak s a múltba csalogatnak. Az otthon békés melegét árasztják, szerelmet dajkáló tavaszi rétről mesélnek, messzi vizek illatát hozzák felénk, a gyermekkor biztonságát idézik, a reményt, az egykori ígéretes jövőt, melynek nyomát még őrzi valahol egy régi ház, egy távoli mező, egy tovafutó folyó. Még semmit nem vesztettünk el örökre. Csak ott felejtettük őket széthulló világunk kacatjai között. Még nem késő! – biztatnak a képek. Talán, ha lehajolunk és visszatérünk értük, még megleljük őket! Csak remélni, hinni kell, és újra rájuk akadunk…
 
img_0169.jpg
Tóth Bogyó István, a Belvárosi Kamara Galéria vezetője,
Balló Andrea és Sándor János
 
Balló Andrea érzékeny, de nem érzelgő művész. Keretbe zárt látomásai józan vallomások a fény és árnyék, a sötétség és világosság soha meg nem szűnő, örök harcáról. A születés és elmúlás körforgásának katartikus élményéről. És az egyensúlyra, a megnyugvásra törekvés csillapíthatatlan vágyáról. Sötét tónusú képein mindig sebet ütnek a keletkező élet, a születendő jövő diadalmas színei, s hittel hirdetik a káosz, a bomló világ felett győzelmet arató, okos rend eljövendő diadalát. Nem szomorú, nem reménytelen piktúra ez, hanem szenvedésből született, hitet adó lélekorvosság.
 
img_0176.jpg
Balló Andrea és Sándor János
 
A gondolat hideg józansága és a szeretet éltető melege különös kettősként van jelen Andrea vásznai. És ez a furcsa páros szóra bírja – Kosztolányi szavaival – a „néma szürkét” is. Fénnyel átszőtt szürkéi Pál apostol szavaival szólnak: „most tükör által homályosan látunk”, egykor „majd színről színre”. S ez a bizonyosságból fakadó prófécia eloszlatja a konok homályt. Mert ez a szürkület nem a sötétbe bukó alkonyi, hanem a felderengő hajnali szürkület, amely már a fény jöttéről tanúskodik. S miközben a jövő új, megfejtésre váró titkokat rejtő világa feldereng, az elmúlás szürke hamurétege alatt ott izzik a lassan múlttá enyésző jelen parazsa is. Ezek a múltat s jövőt egybeszövő képek a megtévesztő homályból a színről színre, azaz a lényeglátásig vezetnek. Az ösztönélet vak sötétjéből a hótiszta gondolat fényteli világába. Egy meditatív művész lélekmélyén fogant, töprengésre késztető, drámai képeit látjuk itt, misztikus, már-már szakrális előadásban. Képeket látunk, melyek újra trónjára ültetik a trónfosztott gondolatot.
 
img_0177.jpg
 
Erő, hit, szenvedély, poézis és igazságszeretet árad Balló Andrea piktúrájából. Vérbeli XXI. századi művész ő, s mint sokunknak, neki is – József Attilával szólva – „a semmi ágán ül szíve”. De művészi elhivatottsága, gondolatgazdagsága, a való világ összefüggéseit felismerő képessége mind biztosíték arra, hogy végigmegy azon az úton, melyet tehetsége kijelölt számára. S talán már azt is érzi, hogy útján vele mennek
„köréje gyűlnek szelíden,
S nézik, nézik a csillagok.”
 
 img_0158.jpg
 
E gondolatokkal ajánlom figyelmükbe és szeretetükbe Balló Andrea képeit, akit 2012. november 20-án a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjai sorába fogadott!
 
Sándor János
Fotók: SzegediLap
 
 
sj.jpg
Sándor János 1937-ben született, színházi rendező, író, Jászai Mari-díjas Érdemes Művész. A kaposvári, a kecskeméti, a debreceni, a békéscsabai és a szegedi színház rendezőjeként dolgozott, Szegeden él.