Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Árpás Károly
Arcok
A Belvárosi Rajzkör kiállításának megnyitója
 

mh.jpg

Mit is jelent a Belvárosi Rajzkör?
 
Piktor-iskolával először középiskolás koromban találkoztam: óriási hatással volt rám Dallos Sándor Munkácsi Mihályról szóló életregénye, A nap szerelmese és az Aranyecset.
Egyetemi tanulmányaim során ismerkedtem meg Arisztotelész esztétikájának alapjaival: az alkotó művész az emberi világ visszatükrözését végzi, s az alkotásban egyaránt szerepe van a technének, a mesterségbeli tudásnak, valamint a poiészisznek, azaz a világot ismerő művész ihletének és küldetéstudatának.
Azóta a közoktatás mellett más okokból is sokat foglalkoztam művészettörténettel. Ismereteim szerint az ókortól, középkortól eltekintve a reneszánsz hozta létre a valóságos, máig is létező művészi iskolákat. Nem az intézményesített szervezetekről van szó, hanem a Mester köré szerveződő tanítványokról.
A reneszánsz óta elfogadott gyakorlat, hogy a Mester köré kialakuló csoportban nemcsak kezdők, amatőrök vannak, hanem profik is, akik még mindig hiszik: van értelme, oka tanulni a nagyoktól. Ilyen alkotói csoport a szegedi Napfény Műteremben működő Belvárosi Rajzkör, amelynek évzáró kiállítására jöttünk.
 
Az Arcok jelentősége
 
Úgy vélem, hogy a vendégek is éppen úgy tudják, mint a kiállító művészek: a képzőművészet, az ábrázolói mesterség alapja a tér és forma érzékeltetése, harmóniájának, arányainak kifejezése, visszaadása.
Bár magam nem végeztem hivatalos tanulmányokat, ám úgy vélem, hogy az alap az alkotói mesterséghez szükséges eszközök használatának elsajátítása. Anélkül, hogy részletezném, csak egy röpke felsorolás: ceruza, szén, tus, akvarell, pasztell, olaj – s egy mai anyag, az akril.
A következő fokozat a kompozíció tudásának elsajátítása – vagy visszaadni a természetes világot, vagy megteremteni az emberit. Ne ijedjen meg a hallgatóság, nem akarom részletezni a szimmetria és aszimmetria különféle megoldásait (különben is csak irodalomból ismerem).  
S így jutunk el az egyik legnehezebb feladathoz: az emberi portré visszaadásához. A kiállítók valamennyien tudják, hogy az emberi arc nem valamiféle sajátos természeti forma (amely például a kubisták szerint tér- és síkalakzatokra visszavezethető), hanem a személyiség tükre. Bármennyire is nagyszerű egy fotós, soha nem versenyezhet a képzőművész zseniális kifejező erejével.
A 2011/2012-es rajzköri tanulmányi év gyakorlatainak és sikerének eredményét láthatjuk ebben a teremben – köszönjük a Petőfi-telepi Művelődési Háznak a lehetőséget!
 
A kiállítókról
 
Nem szeretném, ha valaki is úgy gondolná, hogy szakmai kritikát fogok mondani – csak magyarból és történelemből vagyok jogosult közoktatási szakértőként és vizsgaelnökként minősíteni. Összegzésem a laikus befogadók figyelmét kívánja szolgálni.
Az első csoportba a grafikákat teszem. Dr. Kelemen Gyöngyi és Tóth Lilla két-két ceruzarajza az eszköz finomságával négy női arcot jelenít meg. Vass Endre préselt szén-technikával készült „Kalapos lánya" a női személyiséget mutatja meg, másik alkotása ceruzarajz: egy markáns férfi személyiséget tár elénk. Volt középiskolai tanítványom, Krasznai Gíta két szénnel rajzolt portréja bizonyíték arra, hogy a zenei tehetség mellett más is jutott neki.
Érdekes, hogy a pasztellt csak két alkotó választotta. Az iskolázott, s már alkotódíjas Boldizsár Gábor két pasztell-portréja közül az egyik zöldes, a másik vöröses háttérből emelkedik ki. (Az egyik egy kisfiú arca.) Krasznai Barbara egyik arcképe zsírkrétával készült, s az avatott, mandala-képeiről és panteista nézőpontjáról híres grafikus gyakorlott emberábrázolását bizonyítja.
A Rajzkör kiállító tagjainak többsége az akrilt választotta. Ez a modern festék a tempera és az olaj közötti hatásokat éri el, markánsabb a pasztellnél és az akvarellnél. Krasznai Barbara képe kifejezetten alkalmas az összehasonlításra, hiszen a másik pasztell. Balaton Krisztina és Rusz-Rácz Ildikó egyik képe csendélet (virággal), a másik portré. Rusz-Rácz Ildikóé virággal, Balaton Krisztina fiúja egyfajta lázadás is egyben, hiszen az arc nincs kidolgozva. Bogdán Ibolya és Hegedűs Andrea alkotásait érdemes összevetni: mindketten kísérletet tettek a két nem arcvonásai sajátosságainak kifejezésére. Börcsök Zsuzsanna képeiből az egyik azért emelkedik ki, mert a meghívó szövegében olvasható Pataki-idézetre („volt mellettük egy virágcsokor, az természetességüket, érdekességüket emelte ki, a szépség feltárulkozó, különleges ’arcait’ hangsúlyozta.”) utalva a virág csak jelzésszerű. Molnár Géza képein egyfajta művészi evokációkkal találkozunk (szecesszió és szürrealizmus) – lehet, hogy vízfestékkel átütőbb lett volna. Utoljára említem meg Olasz Attila két portréját. Hihetetlen mesterségbeli tudás és tanítványi alázat mutatkozik a ma már mesterművész alkotásain: tematikusan nem akar eltérni a rajzköri tanítványoktól, ám a figyelmes szemlélő fölismeri a minőségi különbségeket, akár kompozícióról, akár színezésről van szó.
Lehet, hogy a néző hiányolja a képek címeit, de jusson eszünkbe: nem egy olyan irodalmi alkotás is van, amely cím nélküli – s attól még tökéletes.
A kiállítás befejező része a jövőbe mutat. Rusz-Rácz Ildikó múzeumpedagógusként gyerekekkel is foglalkozik, s a legjobb alkotásokat elhozta. A színes ceruza, pasztell, akril segítségével készült művek Csala Viktor, Mocsellini Balázs, Kristó Hanna, Nagy Lili, Taró Vivien munkái; a képzelet és a formák érvényesítése a jövő tehetségeit mutatják.
 
A Mesterről
 
Pataki Ferenc a nagybátyám lehetne – az egyik 1941 szeptemberében született –; közeleg a születésnapja: nemsokára itt van június 17. Jó egészséget, töretlen alkotókedvet és hosszú életet kívánok a velem együtt szintén ikrek havában született barátomnak! Lehet-e szebb ajándék a tanítványainak sikerénél?
Köztudomású, hogy a Mester Kmetty János és Bernáth Aurél tanítványa volt 1960-66 között. Egyszerre nyílt lehetősége megismerkedni a hagyományokkal és az avantgárd lázadásával – ezekből a tapasztalatokból teremtett harmóniát, s alakította ki egyéni világát. Műveiről számos kritikát olvashatunk. Mióta vállalta a vidéki létet, megküzdött a távolságokkal. Azóta rengeteg kiállítása volt és sok szakmai díjat gyűjtött be (még ha az államiakból keveset is) – tessék megnézni az interneten!
Pataki Ferenc nem csak öntörvényű művész. A 70-es években a Szegedi Grafikai Kört vezette, annak Grafikai Studióvá alakításának elindítója és megszervezője volt az azóta megszűnt Bartókban. A  90-es évektől a Szegedi Vasutas Képzőművész Kört irányította a Napfény Műteremben, ugyanis nemcsak önmaga tehetségének művelését tartotta fontosnak, hanem mások segítését is. Több mint tíz éve a Művészeti iskolák honlapja szerint alapfokúnak számító Belvárosi Rajzkör (Napfény Műterem) vezetője, ám ne higgyünk az internetnek! A Belvárosi Rajzkör sokkal többet jelent: nézzük csak meg eddigi és jelenlegi tagjainak névsorát és teljesítményüket!
Mint a bevezetőben említettem, Arisztotelész szerint a művész világot formál, ám a Mester embert is. S ebben Pataki Ferenc példa! Köszönjük eddigi tevékenységét, gratulálunk tanítványainak munkásságához!
Horatiusi versengés
Az athéni akadémiát félbehagyó Horatius évszázadokat meghatározó véleménye az volt, hogy a festészet és a költészet rokonok. Lessing 1766-ban a Laokoón vagy a festészet és a költészet határairól című művében szétzúzta a horatiusi tévedésekre alapozott klasszicista esztétika nézeteit. Ám azóta elfogadott, hogy az emberi hangulatra legnagyobb hatást a zene, az irodalom és a képzőművészet gyakorol.
Ezért szeretnék egy művel magam is bekapcsolódni az Arcok kiállítói közé.
 
 
szőlőfakadás
birsalmaszirmok
pillangószárnyak
elmorzsolt levél kesernyés nedve
 
árokparti tüzek pernyés hamvai
összeszorított szemhéjon táncoló karikák
szemnyugtató szürkület
 
„én édes szép ifjú hitvesem”
 
orchidea-lepkék
kristálytiszta víz
frissen fejt tej
ismeretlen déli gyümölcs
ingó búzatábla madarat óvó vigyázása
őzek futása
 
kettőnkben a megújulás
hétköznapi misztériuma
 
„szó szó szó”
 
a megnevezhetetlenség fintora
itt csak a hallgatás
 
mélyértelmű rózsa
Dávid király tornya
Elefántcsonttorony
Igétlen időtlenség
Az idő átléphető
A halál nem határ
„mint egy pecsétet
te karodra
mint egy pecsétet
te szívedre”
 
világba öltözötten rejtezünk
(1982)
 
Ezennel a kiállítást ünnepélyesen megnyitom!

 

arpaskarcsi.jpgÁrpás Károly Jánoshalmán született, 1955. június 21-én. Író, költő, műfordító; irodalomtörténész, történész, középiskolai tanár; közoktatási szakértő. 1980-ben végzett a szegedi JATE magyar-történelem-finnugor szakán. Általános és szakközépiskolai évek után 1988-tól alapítóként a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. Első művei 1970-ben jelentek meg. 1983-ban summa cum laude doktorált észt kultúrtörténetből. Szépírói és oktatói munkája mellett a 19. század irodalmával, mások közt Jókai Mórral és Madách Imrével foglalkozik, s bekapcsolódott e klasszikusok szövegkiadásába is. A jelenkori alkotók közül Baka István és Gion Nándor életműve érdekli – monográfiaszerű köteteket jelentetett meg róluk. 2007 júliusa óta a Szeged folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. Munkája elismeréseként 2001-ben és 2008-ban a MTA Kutató Pedagógus Díját kapta, 2004-ben Szeged város Kölcsey-érmét és a Szegedi Akadémiai Bizottság ezüstérmét. 2011-ben megkapta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári Toldy-díját.
 
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Félrehajlnak az ágak; A kötésGion Nándor élete és pályája