Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ale Ildikó
Tükrök a szemben
Csatlós Kitti kiállításának megnyitója
 

csatlos-kitti4.jpg

Csatlós Kitti fiatal alkotó létére rendkívül éretten és lényegre törően foglalkozik az élet nagy kérdéseivel első festészeti kiállításán. Különös, egyéni világa korosztályánál érettebb témaválasztásaiban nyilvánul meg. Lélekelemző képei szinte zavarba ejtőek. Festői kvalitása önmagáért beszél. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház Galériájában május 13-án nyílott tárlata május 23-ig tekinthető meg. A tárlatot Csatlós Kitti felkészítő tanára, Ale Ildikó festőművész nyitotta meg. A megnyitó szövege:
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
 
Szeretettel köszöntöm Önöket Csatlós Kitti első önálló festészeti kiállításán. Kitti már többször volt csoportos diák képzőművészeti kiállítások szereplője, ahol felfigyelhettek okos, képszervező gondolkodására, kiváló, ösztönös színérzékére. Vállalkozó szellemét tükrözi az a tulajdonsága, hogy mindig nyitott volt, ha egy-egy pályázati megmérettetésre invitáltam! Többször volt szegedi és országos versenyek díjazottja.
 
csatlos-kitti6.jpg
 
Tudjuk, a tartalmas élethez bátorság, a fejlődéshez kitartás kell. Nekem minden tanítványommal kapcsolatban érzékenyen, empatikusan és felelősségteljesen kell felkínálnom helyzeteket, amelyek –tagadhatatlan-, sikert és kudarcot rejtenek. Az eredmény feldolgozása egyedül a lélek dolga! Tapasztalatom szerint a hétköznapi rajz, festészet órák –az úgymond apró lépcsőfokok, talán jobban próbára teszik a tanítványokat, mint az említett komolyabbnak tűnő helyzetek. 
Kitti egy olyan címet választott kiállításának, amit gyakran mond ki az ember, de most egy kicsit másképp fogalmazva olvasható: Tükrök a szemben! Miről is van szó? Tükrök a szemben avagy a szem a lélek tükre: a lényeg a visszavonhatatlan lelkiállapot-kivetítés és kivetülés. Ezeket a bizonyos tükröket látja meg a rendkívül érzékeny, empatikus alkotó. Egy éppen önmagát és a rázúduló világot összegző 21 éves festőlány teremti meg nekünk ezt a tükröződést, aki a birtokában lévő tehetség és tudás erejével dogozza fel személyes élményeit, és most itt mindenki elé tárja belső vívódásait. Témaválasztásai sokrétűek, láthatunk merengő vagy éppen sikoltó gyermek és női arcábrázolásokat, kifeszített sertés tetemeket, vöröses barna és narancs színtobzódásban érlelődő absztrakt felületeket és sejtelmes vonalalakokat. Mindegyik kép a változással foglalkozik, az élet és a halál állapotával.
 
csatlos-kitti2.jpg
 
 Ezért kijelenthető, hogy az átalakulás a tárlat fő tematikai irányvonala. Az erős, expresszív megjelenítések határozottan törnek utat maguknak a befogadó felé, talán már 4-5 mű is elegendő lett volna, hogy Csatlós Kitti bemutatkozó anyagából értékes következtetéseket vonhassunk le. Az itt látható képek egy kb. 80-100 db-os anyagból álló fél éves, intenzív alkotó időszak eredményei, mely máris sikert hozott: a Magyar Képzőművészeti Egyetem felvitelijének első válogatásán sikerült továbbjutni. Fontos előrebocsátanom, hogy a tárlat anyaga már önálló alkotómunka, önálló útkeresés, témaválasztás hozadéka. Én a szigorú válogatáshoz kaptam bizalmat. Egyre csak barátkozom a jóleső gondolattal, hogy Csatlós Kitti is azon tanítványaim közé lépett, akik az egy évtizedes közös munka summázatát érlelik ki műveiken, és visszavonhatatlanul haladnak a maguk útján. És ez így van rendjén.
 
ale-csatlos9.jpg
 
De térjünk vissza a tükrökhöz! Folyamatosan latolgathatjuk, miért is fest ez a lány ilyen érett, pszichologizáló képeket? Miért viszonyul ilyen fájdalmasan a világhoz? Fél évvel ezelőtt a nagypapa elvesztésének megtapasztalása, utolsó tekintetváltása késztette ilyen elemző, vehemens alkotó folyamatra. Azóta sokkal érzékenyebb lett, szinte keresi olyan emberek arcát és tekintetét, akik segítségre vágynak és ezt őszintén, nem rejtőzködő módon teszik, átadják magukat pillanatnyi érzéseiknek. Felkavaró lélekelemzés szemtanúi lehetünk a kettévágott, szeletekre aprított sertés testrészek láttán is. A halállal hadakozó kendőzetlen és tehetetlen düh képi nyomai ezek. Az anyagokban rejlő metamorfózis is foglalkoztatja az alkotót, rozsdásodó vasdarabok szín és minőségváltozását is beépíti festői világába. Egyszerre foglalkozik a felszín és mélyebb rétegek kapcsolatával. Minden művén a pillanat és végtelen közti lebegés érezhető. Az alkotó megkapta azt a lélek- állapotot is, ami nélkülözhetetlen antenna a világ dolgainak észleléséhez, pontosabban a művészi léthez. Ugyanis érzékenység és gondolat nélkül nem hozható létre művészeti alkotás.
 Csatlós Kitti csodás színei impulzív egyéniségét tükrözik: harmonikusak és nagyon határozottak, nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Beszélnek hozzánk, odalépnek és leülnek mellénk, együtt sodródunk velük, pont úgy, mikor figyelemmel hallgatjuk a zenét, amikor átadjuk magunkat a muzsika áramlásának.
Végül szót kell ejtenem egy különleges képről, ami már feszegette az alkotóban lévő túláradó közlésvágyat, ami rendkívül dinamikus, lendületes, ami túllépi a 70 x 100 cm nagy papírméretet és szokásos anyaghasználatot. A festés önfeledt mámora egy óriási férfi portréban is feltárul, megmutatja, hogy az alkotó túl tud lépni önmagán és ki tud tárni, fel tud oldani mindent. Így a valóságos emberi arányok megnövelésével kerül be a végtelenbe és tér vissza önmagához.
Kívánom, hogy további különleges tükröket fedezzen fel és fessen meg nekünk, úgy, ahogy azt a lelke diktálja.
 
Szeged, 2014. május 13.
Fotók: Ale Ildikó, Csatlós Kitti
 
 
 

fo_left.jpg

Ale Ildikó festőművész, Szegeden él és alkot. 1997-ben végzett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajz szakán, 2000-ben pedig Magyar Iparművészeti Egyetem Tanárképző Tanszékén. Művészetközvetítő munkájában központi szerepet kap a múzeumpedagógia és a rajztanítás. 1997 és 2014 között számos egyéni kiállítása volt (többek között Szegeden, Egerben, Budapesten, Sárospatakon), több országos és nemzetközi csoportos tárlaton vett részt Tagja a MAOE-nak. 2005-ben Magyar Ösztöndíj Bizottság képzőművészeti ösztöndíja révén a lengyelországi Krakkóba utazhatott. Szeged Megyei Jogú Város alkotói díját többször is elnyerte. Számos műve megtalálható a szentendrei ArtUnió Galéria Gyűjteményében is. 2013-ban Tájemlékektől az Álomlapokig című önálló művészeti projektjét valósította meg.