Wilhelm József
A felvilágosodás korának látnoka
„… akiknek nincs hitük, a csodák egyáltalán nem jelentenek semmit, ellenben azoknak, akiknek van hitük, a csodák szükségtelenek.” Emmanuel Swedenborg – Csodák és jelek
A felvilágosodás volt az a kor, melynek jelmondata a következőképp hangzott: „Merj gondolkodni”! Ez a korszak egy olyan szellemi mozgalom kora volt, ami Angliából indult útnak a XVII. század végén, de Franciaföldön teljesedett ki, és egészen a XIX. század elejéig tartott. A felvilágosodás híres tudósai közül egy azonban nem csak az evilági dolgok törvényszerűségeit akarta megismerni, feltárni, hanem a túlvilágot is. Élete elején még ő is a szokványos, tudományos életpályán mozgott. Csak később alakult másképp a sorsa.
A felvilágosodás képviselői kétféle gondolkodásmód alkalmazásával igyekeztek meglelni a világot mozgató törvényszerűségeket: az egyik az empirizmus, a másik a racionalizmus elve volt. Az előbbi a tapasztalati úton való megismerést vallotta magáénak, az utóbbi az észt, a logikus gondolkodást tartotta a világ megmagyarázásának alapjául.
A felvilágosodás kiteljesedését a középkor végi társadalmi, gazdasági, ideológiai struktúrák gyengülése tette lehetővé. A 
XV. századtól kezdődően, a földrajzi felfedezéseknek köszönhetően, az emberek mobilitása váratlanul megnőtt. Nem csak a fizikai tér tágult ki, hanem a szellemi tudás tere is kiszélesedett. Az újkor emberei rugalmasabban kezelték a változásokat. Az új növények elterjedésének köszönhetően nem csak a mindennapi élet vált élhetőbbé, hanem megnőtt az átlagéletkor és a népesség is gyorsabban növekedett. A mennyiségi átalakulás pedig minőségi változásokat is eredményezett a gondolkodás, a világszemléletek átformálódása terén. Nem csak az értelmiség körében alakult ki akkoriban egy lelkiismereti válság az Istenhez való viszonyban, hanem az írás és olvasás terjedésével, ez egyre szélesebb rétegeket érintett. Egyszeriben mindenhol megmagyarázható, leírható törvényszerűségeket láttak vagy véltek látni az isteni elrendelés helyett, de nem csak a természeti jelenségek megfigyelésével kapcsolatban, hanem a társadalomtudományok területén is. Mindezeket a változásokat egységbe kellett foglalni, és magyarázatokkal illetni. Ezt tették meg a felvilágosodás korának jeles tudósai.
A felvilágosodás képviselőit többnyire mindenki ismeri: Francis Bacon (empirizmus), Descartes (racionalizmus), Newton (mechanikus mozgás, gravitáció), John Locke (a tapasztalás, érzékelés), Adam Smith (a modern közgazdaságtan) Rousseau (társadalmi szerződés), Montesqieu (a hatalom megosztása), Voltaire (egyházellenesség), Diderot és d'Alembert (Enciklopédia). Egy valakit azonban kihagynak a tankönyvek, a szakirodalmak a felsorolásból. Nem másról, mint Emmanuel Swedenborg svéd tudósról, filozófusról, teológusról van szó. Bár az élete úgy indult, hogy ma a felvilágosultak nagyjai közt tarthatnánk számon, később azonban olyan fordulatot vett, ami miatt nem illett tovább e korszak híres szereplőinek körébe. Pedig életműve igencsak óriási hatással volt kortársaira és a későbbi korok hírességeire. Olyan emberekre hatott, mint: Immánuel Kant, William Blake, Charles Baudelaire, Yeats, Carl Gustav Jung, Jorge Luis Borges, Samuel Taylor Coleridge és Honoré de Balzac.
Mindjárt meg is magyarázom, hogy miért lett másmilyenné, a kánonba beilleszthetetlenné a felvilágosodás képviselőihez viszonyítva Swedenborg? A felvilágosodás korában az Istenhez való viszony folyamatos átalakuláson ment keresztül, de mégis bizonyos keretek között mozgott. Elfogadott volt ekkoriban a deizmus istenképe, miszerint az Isten teremtette a Földet, de a világot ezt követően magára hagyta. Elismert nézet volt a panteizmus is, amely az Istent a természettel tette egyenlővé, továbbá az ateizmus, mely tagadta Isten létezését, és amiből a szintén ekkoriban terjedő materializmus merítkezett, ami csak az anyagi valóságot fogadta el a világ működésének magyarázataként. Swedenborg viszont egyik kategóriába sem volt sorolható. Az ő tudományos munkálkodásában összefért a racionalitás a hittel, vagyis a szellemvilág, a miszticizmus elfogadásával. Ő a vallási külsőségek helyett a valódi hit helyét, az ember szellemi magjának hollétét kereste a testben, majd azon túl. Amíg a felvilágosodás tudósai elhatárolódtak az egyháztól, legfőképp pedig a túlvilágtól, Swedenborg teljeséggel elfogadta azt, de nem úgy, ahogy azt az akkori egyházi dogmák szerint tanították. Ő tudományosan, a saját túlvilági kapcsolatai révén igyekezett megismerni ezt a témát. Ez volt az, ami őt megkülönböztette saját kortársaitól.
Swedenborg a matematika, a paleontológia, a biológia, a magnetizmus stb. terén tevékenykedett. Több algebrával foglalkozó könyvet írt. Sokrétű munkássága, tanulmányai és találmányai elismeréséül nemesi rangot kapott. XII. Károly svéd király szenátora és tudományos tanácsadója lett. Rendkívüli hatással volt kortársaira, ám élete delén látomások kerítették hatalmába, és ezek hatására felborította addigi életvitelét, elvonult a világtól, hogy új életcéljának szentelhesse magát. A számára ekkor megnyílt szellemvilág tanulmányozásába, tudományos leírásába fogott. A racionális gondolkodás módszerével igyekezett tudományossá tenni a látomásai által szerzett túlvilág ismereteit.
Sokan kétségbe vonták állításainak hitelességét. Swedenborg maga is tisztában volt ezzel, de mindez nem érdekelte. Az érvekkel alátámasztott következtetései, az általa leírtak logikussága alapján sokan megbizonyosodhattak túlvilági látomásai igazáról. Főleg azt követően, hogy olyan dolgokról is beszámolt, amikről már csak a túlvilágon élők és azok közeli hozzátartozói tudhattak. Más médiumokkal ellentétben, Swedenborg a szellemvilággal való kapcsolatából nem kreált sem látványosságot, sem megélhetést. Sőt, a világtól való elvonulását követően feladatának tekintette a túlvilággal kapcsolatos tudásának, megfigyeléseinek, tapasztalatainak megosztását. Embertársait ezáltal szerette volna megmenteni önsorsrontó életüktől. Meglévő vagyonát műveinek kiadására és terjesztésére fordította.
Számos művet hagyott az utókornak. Életének vége is különös befejezést kapott. Előre megjósolta halálát, ami 1772-ben, a megadott időpontban be is következett. Ezt követően megalakultak a magukat swedenborgiánusoknak nevező közösségek, amelyek mind a mai napig ápolják Swedenborg szellemi örökségét.
Bár ma is tevékenyek e közösségek, mégis kevesen ismerik e svéd tudós munkásságát. Az odaáti szellemvilághoz való közeledése, kapcsolata még a mai, divatos ezotéria-mánia világában is szokatlan. A témához való tudományos hozzáállása is az. A jelenlegi tudós világ, a komoly emberek nem mernek személyével nyilvánosan foglalkozni, mert ez manapság is ciki. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom azt, hogy olvasgasson bele Swedenborg műveibe, még azoknak is, akik humbugnak vélik a túlvilág létezésének témáját. Ajánlom ezt azért, mert logikán alapuló érvelései, egyes, a szellemvilággal kapcsolatos racionális meglátásai elgondolkodtatnak, és nagyon inspirálóak tudnak lenni!
