Wilhelm József
A „tittytainment”
Amikor a laikusok körében a globalizáció kérdése tárgyalásra kerül, akkor az ezzel a témával kapcsolatban fennálló problémák közül még mindig az a tévhit a legelterjedtebb, hogy a túlnépesedés jelenti a legsúlyosabb gondot, a legégetőbb veszélyt, hiszen a Föld eltartóképessége véges. Bár a Föld lakosságát ma 7 milliárdra becsülik, és évente 75 millióval növekszik, ennél sokkal beláthatatlanabb gond az, hogy a szaporodó lakosságnak hihetetlen mértékben növekednek az igényei. A média hatására a fejlett világ életvitele lett a mérvadó. Minden ember szeretne magának méltóbb környezetet teremteni, és minél többet fogyasztani. A fogyasztói- vagy konzumtársadalom a profitorientált, liberális piacgazdaság következménye, így a túlnépesedés azért is veszélyt jelent - a bolygónk fennmaradása szempontjából -, mert az a Föld tartalékainak felelőtlen elherdálásával párosul. Vagyis arról van szó, hogy a pazarlásunk által megnégyszereződnek/ötszöröződnek a túlnépesedés okozta gondok.
A háborúk, a járványok, a civilizációs népbetegségek, az éhínségek, a fertőzött ivóvíz, a rossz életkörülmények, az egyre súlyosbodó természeti katasztrófák következtében milliók halnak meg évente, de még így is túl gyorsan szaporodik a Föld lakossága. Ám nem csak ennek következményeként tűnnek el erdőhektárok százai, lesznek terméketlenné mezőgazdasági területek, terjeszkednek a sivatagok és szűkül az ivóvízkészlet, hanem azért is, mert a liberális piacgazdaság egyenlőtlenné tette a Földet termelésének elosztását. A vagyon, a fogyasztás ott akkumulálódik, halmozódik a mértéktelenségig, ahol nem kellene. Egyes állítások szerint a világ vagyonának 50%-a 62 család birtokában van. Még, ha nem is igaz az állítás, akkor is azt bizonyítja, hogy teljesen felborult a javak elosztásának a módja. A szegények rétege nem csak amiatt növekszik, hogy körükben nagyobb a születési arány, hanem azért is, mert a középréteg egyre rohamosabban csúszik a semmibe.
A globalizálódó világ lakosságának legfeljebb öt százalékát ma a szupergazdagok alkotják. Az őket kiszolgáló gondolkodói apparátus (társadalomkutatók, filozófusok, tanácsadók, politikusok stb.), valamint a menedzsereik már régóta fontolgatják, hogy a munkavégzéshez alapvetően szükséges húsz százalék mellett, mit kezdjenek a fölöslegessé vált 80%-nyi megmaradó embertömeggel? Itt kerülnek a képbe a sci-fi irodalom alkotásai, vagy a disztópikus, abnormális társadalmakat bemutató regények írói, akik műveikkel egyes gondolkodókat negatív társadalomrendezési elképzelések irányába ihlettek meg.
Nem kell feltétlenül az összeesküvés-elméletek hívének lenni ahhoz, hogy észrevegyük, egy mind inkább ellenőrzött állam lakói vagyunk, éljünk bárhol is a Földön. Ebben semmi új nincs, hiszen a múltban is így volt ez mindig, csakhogy manapság már kellő technikai-informatikai háttér és megfelelő pszichológiai tudás áll a hatalomtartók kezében céljaik megvalósításához.
Amíg az összeesküvés elméletek hirdetői azt állítják, hogy a Föld lakosságának nagyobb részét (főleg a szegényeket) ki fogják irtani, addig egyes gondolkodók, államférfiak tanácsadói ennél kevésbé „alapos”, de a valódi demokrácia szemszögéből nézve igencsak elképesztő elméletekkel rukkoltak elő. Ilyen elképzelés például „tittytainment”, amit Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus, politikus, geostratéga nevéhez kötnek. Ő az USA egykori elnökének, Jimmy Carternek volt a nemzetbiztonsági főtanácsadója 1977-1981 között.
A „tittytainment” elméletének az az alapja, hogy mindazok, akik kiesnek a termelésből, szolgáltató-tevékenységből és munkanélkülivé válnak, azokat birkatudatra kell süllyeszteni, ugyanis így nem lázadnak föl a meglévő társadalmi viszonyok ellen, viszont megmaradnak a gazdaság számára fogyasztóknak. A „tittytainment” szóösszetétel lényege, hogy függővé váljanak az „állami ciciktől” (annak szociális programjaitól, olcsó szórakozásaitól, leegyszerűsített demokratikus játszmáitól), és ezért cserébe hálásak legyenek. A szociális juttatásoktól, az ideiglenes vagy részmunkaidős tevékenységektől való függőség mellett ezeket a társadalmi rétegeket a szabad idejükben is valamilyen olcsó szórakozásnak a rabjaivá kell tenni. Például a TV, internet, pornó, videó-játékok, sport, az egészségük, a fiatalságuk, a divat hajhászásának vagy valamilyen hobby rabjává. A lényeg, hogy ilyen tevékenységekkel foglalják le, kábítsák el magukat, ahelyett, hogy a rendszer tevékeny meghatározóivá, a valódi demokrácia igazi alkotóivá váljanak. A végső cél pedig, hogy megelégedjenek azzal, hogy 4 évente, a választások idején kiéljék demokratikus jogaikat, egyszerű szavazógépekké legyenek.
A pszichológia eredményeinek figyelembe vételével ma már megengedik a politikai felháborodás folytonos, de ellenőrzött kiélését is. Ez a fölösleges „gőz”, a társadalmi elégedetlenség levezetésére szolgál, és többnyire a médiák irányításának a segítségével valósul meg. Bizonyos „témakörökben” megengedettek a tüntetések is, amelyeket előre be kell jelenteni, meg kell szervezni, és amelyeket a rendőrség és a bekamerázott világ folyamatosan figyelemmel kísér.
A „tittytainment” modellje, vagyis az „állami cicifüggőség” egyre inkább megvalósulni látszik a fejlett országokban. Ott a munkavállalók és az állam rájöttek arra, hogy nagy bajban vannak a mind jelentősebb számú munkanélküli miatt, hiszen ipari termelésüket a fejletlen országokba helyezték, vagy áttértek a robotizált gyártásmódokra. Ezekben az országokban egyre többen süppednek politikai és társadalmi közönyösségbe, ahol a megbabonázott tömegek fontosabbnak tartják a szórakoztatásukat, a hobbyjukat és fogyasztói kényszerüket a saját családjuknál, közösségüknél.
A „tittytainment” megvalósítói rájöttek, hogy a lecsúszott tömegek emberi mivoltát, önbecsülését is fenn kell tartani, vagyis biztosítani kell számukra a társadalmi megbecsülés látszatát. Ezért megindult az elképzelés „átcsomagolása”, új marketingstratégiája. Ennek szemléletében kísérleteznek a mostanában sokat tárgyalt alapjövedelemről. Ez egy mindenki számára járó biztos bevétel, fizetés bevezetése lenne, bármiféle korlátozások nélkül. Az alapjövedelem jobban hangzik, mint a munkanélküli vagy szociális segély, családi pótlék stb. Az alapjövedelem bevezetése kétség kívül hihetetlen társadalomfejlődési potenciálokat rejt magában, ha a társadalom megfelelő irányban ösztönzi az embereket, de a korábbi mellékvágányokra való siklásokat látva (pl. kommunizmus), igencsak óriási a kihívás.
A lényeg, hogy a túlfogyasztás és a túlszaporodás következtében minél előbb meg kell találni a világtársadalom működésének erkölcsileg elfogadható és megvalósítható modelljét. A kísérletezgetésekre nem maradt idő, hiszen egyre csak szaporodnak a megoldásra váró válságok, problémák, feszültségek. Az apokalipszis előtti pillanatokban vagyunk.
