Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márki Kitti

Amikor a könyvtár Meseszigetté változik
Nyári tábor kis könyvmolyoknak

 

Szerencsére vannak még igazi könyvmoly gyerekek, akiket nem csak az elektromos kütyük érdekelnek, hanem imádnak „lapról lapra” elmerülni egy történetben.

Erre tökéletes bizonyítékul szolgált a Könyvkirály olvasási verseny és a Kaméleon Olvasóklub. A 20 legügyesebb résztvevő egy nagyszerű programokkal tarkított táborozást nyert a Somogyi-könyvtár Északvárosi Fiókkönyvtárában: július 13-tól 20-ig Meseszigetté változott a halványzöld épület.

A nyári olvasótábor megvalósításában nagy szerepe volt a Somogyi-könyvtárnak, a Kultúrkör Egyesületnek és a városrész önkormányzati képviselőjének, Tóth Károlynak. A gyerekek minden nap friss gyümölcsöt – barackot, szőlőt, dinnyét, almát és banánt – kaptak a Dorozsmai Nagybani Piac támogatása révén, az ásványvizet pedig a COOP Szeged Zrt. biztosította.

mozi.jpg

A délelőttök a könyvtárban teltek különböző játékos feladatokkal. A gyerekek írtak mesét, készítettek többek között vízi világot, papírszínházat, ujjbábokat. Különösen jó és hasznos játéknak bizonyult a jótevő manó játék. Ehhez minden gyerek nevét fölírták egy cetlire, majd minden táborlakó húzott egy-egy cédulát. Ki-ki akinek a nevét húzta, annak a jótevő manójává vált a tábor idejére. A délelőtti foglalkozások után a közeli Diófa Vendéglőben ebédelt a kis csapat.

bibl.jpg

Jóllakottan indultak tovább a táborozók különféle külső helyszínekre, ahol újabb kalandok vártak rájuk. Hétfőn a Móra Ferenc Múzeumban régészeti előadást hallgattak: honfoglalás kori ékszerekről, csontokról tudhattak meg érdekességeket Szilágyi Katalin múzeumpedagógiai foglalkozásán, ahol még tarsolylemezt is készíthettek. Kedden a valós eseményeken alapuló és megható Delfines kaland 2. című filmet nézhették meg a Belvárosi Moziban, miután kis bepillantást nyertek a vetítő működésébe. Szabó Éva igazgatónő megosztott pár tudnivalót a 95 éves intézményről. Szerdán az Alsóvárosi Tájházba látogattak el – a Szegedi Tourinform jóvoltából kedvezményes áron. Nem is akárhogyan utaztak, ugyanis a Diófa Vendéglőtől a városnéző kisvonat masinisztája ingyenesen fuvarozta őket a helyszínre (végigintegették az egész utat a visszaköszönés reményében), ahol hagyományos népi játékokat próbálhattak ki: például köcsögökből hordták a vizet és mosószappant reszeltek. Kézműves foglalkozás itt is volt, nevezetesen tűnemezelhettek a táborozók: készültek is csodaszép állatok és szívecskék. Csütörtökön az informatika- és fizikatudományé lett a főszerep. A Szent-Györgyi Albert Agórában az Informatikatörténeti Kiállítást és a Látványlaboratóriumot keresték föl a gyerekek. Mári Zsolt és Molnár Milán kalauzolta a társaságot. A táborlakók régi számítógépes játékokkal és retró számítógépekkel játszhattak, valamint megcsodálhatták a katica robotot is, majd a fénnyel kapcsolatos kísérletek révén az előbújó szivárványt.

muzeum.jpg

tajhaz.jpg

vadaspark.jpgTalán a péntek volt a legnagyobb kaland, azaz a Vadaspark. A táborozók zsiráfot etettek, hüllőket simogattak és (Endrédi Lajos vezetésével) láthatták a fókabemutatót is. Több ízben legyőzhették a félelmeiket. A legkisebbek már akkor, amikor répát adtak a hosszú nyakú, foltos állat szájába, aki hatalmas, lilás árnyalatú nyelvével jóízűen belakmározta az ajándékot. De a legnagyobb bátorság ahhoz kellett, hogy a vállukon tartsanak egy valódi, hús-vér boát. Mindezek egész biztosan életre szóló élmények maradnak. Emlékül egy közös csoportkép is készült, amit a Vadaspark ingyenesen biztosított a gyerekeknek.

vadasparkk.jpg

Mindenképpen kiemelném az Északvárosi Fiókkönyvtár dolgozóit, Kiss Katát, Móricz Nikolettát és Mucsi Nikolettet, akik kézben tartották a heti programokat. Közös munkájuk, a belefektetett energia és a sok előkészület többszörösen megtérült. A tábor alatt a gyerekek barátokra leltek, sokat nevettek és a nagy meleg ellenére is élveztek minden pillanatot.

zaras.jpg

Péntek délután egy kis táborzáró rendezvényen, a szülők jelenlétében – a Vadasparkban készült fotók mellé – egy oklevelet is átvehettek Tóth Károlytól és Dr. Tóth András Lászlótól. Ez a hét olyan gyorsan elszállt, hogy szinte észre se vették. A gyerekek hálásak voltak és örültek. Mosollyal fizettek a táborért, ezek a mosolyok azonban aranyat érnek!

 

 

kittiff.jpgMárki Kitti 1992. március 19-én született Szegeden. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának harmadéves kommunikáció-és médiatudomány szakos hallgatója. Public Relations szakirányon tanul. Jelenleg  a Somogyi könyvtár kommunikációs munkáját segíti PR gyakornokként. Különösen érdeklődik a kulturális tevékenységek iránt. Tanulmányai során több egyetemi lapnak is ír. Szereti a színházat és a múzeumi kiállításokat.

A szerző írása korábban a SzegediLapon: Londoni brummogás a Petőfi-telepi fiókkönyvtárbanNemezcsodák...