Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hencz Péter

Téglákba vésett történelem

Égbekiáltó mementó a Kommunizmus Áldozatainak Világnapján

 

tegla_kezdo_250x250.pngA második világégés szörnyűségeiről – Don-kanyar, gulágok, koncentrációs táborok, nők meggyalázása, deportálások, kitelepítések – már sok mindent tudtunk. Annál kevesebbet a hazai hadi fogolytáborokról.

Magyarországon 1944 őszétől, a front nyugat felé vonulásával párhuzamosan, sorra alakultak a hadifogolytáborok, elsősorban a megszálló Vörös Hadsereg, valamint a vele szövetséges bolgár és román haderő irányítása és őrizete alatt. Felügyeletük a szovjet titkosszolgálat, az NKVD feladata volt, akik döntöttek a foglyok további sorsáról. Csak a trianoni Magyarország területén több,mint 50 gyűjtőtábor volt, melyekben táboronként 1.000-40.000,összesen 6-700.000 fogvatartott volt, kiknek 8-1 százaléka, mintegy 50-70.000 meghalt. Szegeden és környékén öt fogolytábor volt.

Központi helyzeténél fogva a Kárpát medence legnagyobb fogolytábora a ceglédi volt, ahol 200.000-en fordultak meg. A csúcs 1945 májusában volt, amikor is egyszerre 130.000-en voltak a három század befogadására készült huszár laktanyában. A foglyok többségét Budapestről hozták, egyharmaduk-felük az utcán összefogdosott, vagy a lakásukról elhurcolt civil volt, egy rövid, 2-3 napos munka, ún. málenkij robot ígéretével. 70-80 százalékuk magyar volt. A gyűjtőtáborok, végső célja a Szovjetunióba való deportálás rabszolgamunkára. A tervezett kiszállítás 800.000 fő volt, melyből a kiszállítás alatt 80.000, a Szovjetunióban további 300.000 pusztult el. A szovjetek sokszor dicsekedtek, hogy míg a németek agyonlövik foglyaikat, ők halálukig dolgoztatják őket.

A gyűjtő táborokban minden képzeletet felülmúló embertelen körülmények, hiányos táplálkozás és öltözködés, az egészségügyi ellátás elégtelen volta miatt tömegesen haltak meg a foglyok fertőző betegségekben, vagy éhhalált szenvedtek, megfagytak, agyonverték őket, vagy öngyilkosok lettek. A menekülni próbálókat agyonlőtték. A halottakat jeltelenül tömegsírba temették, vagy csupán szeméttel fedték be. A halottakat az utcákról, lakásukról elhurcolt civilekkel „pótolták”. A borzalmakról évtizedekig tilos volt beszélni, a laktanya területére belépni sem lehetett. Még az elhunytak hozzátartozói sem mertek érdeklődni.

A foglyok közül számosan téglákra írtak ceruzával, vagy belevéstek, melyeket végső üzenetként is felfoghatjuk szeretteik és utókor számára.

A Kommunizmus Áldozatainak Világnapján, február 25-én nyílik meg dr. Jójárt György gyermekgyógyász, Cegléd kórházának osztályvezető főorvosa művészi fényképkiállítása a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. Több éves munkával 1500 téglát sikerült összegyűjtenie és lefényképeznie, melyből 75 tégla művészi fényképe kerül most kiállításra. A témából könyv is készült, a szerzői Bognár Zalán, Jójárt György és Reznák Erzsébet, a címe: Téglába vésett történelem, mely akár kötelező olvasmány is lehetne. „Kőbe zárt fájdalom”  a magyar Golgotára vezető Via Crucis kövei.

„Facere magna et pati fortia hungaricum est.” (Magyarul: nagyot alkotni, nemesen szenvedni, magyar tulajdonság – a Fogadalmi templom felirata, amely XI. Pius pápától származik.)

 

hencz_peter.jpgHencz Péter 1942-ben született Léván, családja a Beneš-dekrétumok miatt Makóra menekült, majd Szegedre kerültek. 1956-ban részt vett a MEFESZ megalakulásában. Gyermekorvos, az újszülöttek ellátását irányító főorvos egészen 2004-es nyugdíjba vonulásáig. Kutatta a szegedi egyetem történetét, Waltner Károly és Klebelsberg Kunó munkásságát. 2012-ben Szeged Kultúrájáért Díjjal ismerték el.