Hegedűs Réka és Tóth Edit
Nagy István, a villamosok és lóvasutak szerelmese
A 85. Ünnepi Könyvhét záró programjaként június 24-én a Somogyi-könyvtárban mutatták be Nagy István A lóvasút című kötetét, amelynek aktualitását az író szegedi származása, valamint a szegedi kötöttpályás közlekedés 130. évfordulója adta.
A kötöttpályás közlekedés kialakulása és fejlődése az 1879-es szegedi nagyárvíz utáni újjáépítések és városfejlesztések eredményeként valósulhatott meg. A lóvasutat azzal a céllal hozták létre, hogy a szegedi nagyállomás és a rókusi megálló közötti átszálló forgalmat biztosítani tudják, különlegessége továbbá abból fakad, hogy az urbanizáció vívmányaként jóval a vasúti közlekedés bevezetése után alakították ki Szegeden, ami szükséges volt, hiszen az 1857-ben indított omnibusz járatok már nem voltak megfelelőek a kor útviszonyaihoz. A jármű akkori főútvonala a mai szegediek számára is jól ismert, hiszen megegyezett a jelenlegi egyes villamos pályájával. Ezzel egy időben pedig megkezdődött a különböző szárnyvonalak kiépítése is, amelyek a személyszállítás mellett a teherforgalom és a tiszai áruszállítás létrejöttét is elősegítették.
A mai rohanó világunkkal ellentétben a piaci kofák és az óvatlanul sétáló lakosok között a maximum10km/h-val „száguldozó” lóvasúttal történő utazás igen ráérős közlekedési módnak számított, éppen ennek okán az utazóközönség számára külön dohányzó és újságolvasó szakaszokat is kialakítottak. De miben is rejlik ennek az idilli képnek a romantikája? – tette fel a kérdést Marton Árpád beszélgetőtársának, Nagy Istvánnak, a Szegedi Közlekedési Társaság nyugalmazott oktatójának. Nagy Istvánnak a vasút és a villamosok iránti szeretete még gyermekkorából ered, hiszen édesapja révén egészen korán kapcsolatba került a kötöttpályás közlekedéssel. Az 1956-os forradalom évei után a Széchenyi-téren közlekedő villamosok látványa pedig végleg rabul ejtette. Testvérével való első közös csínytevéseik is ezekhez a szeretett járművekhez köthetőek. „Ketten csináltuk a bűneseteket. Egy alkalommal például kitekertük az egyik villamos kézifékét a Somogyi utcánál, amely a lejtős úton hirtelen elszabadult. Mi pedig a Fekete-ház sarkáról, félve figyeltük, hogyan reagálnak a járművezetők” – idézte fel gyerekkori élményeit Nagy István, aki rajongásának köszönhetően pontosan tudta minden egyes villamos pályaszámát és álmából felkelve is felismerte azok csilingelő hangját.
„Mi a villamos? – Rút csingilingi ház.” – hangzik Ottlik Géza gondolata, de nem rút, hanem szép, különösen Nagy István számára, aki szülővárosát ez alkalommal olyan hiánypótló művel lepte meg, amelynek elolvasása nemcsak a vasút és a lóvasút iránt érdeklődők számára okozhat önfeledt pillanatokat, hanem minden egyes szegedi lakosnak is, akik nap mint nap kapcsolatba kerülnek a tömegközlekedéssel. A helytörténeti vonatkozásai mellett a kötet egyediségét továbbá abból nyeri, hogy eddig ismeretlen adatokat és információkat tár fel, számos korhű dokumentumot és képeslapot tartalmaz, valamint az olvasó bepillantást nyerhet a korabeli hivatali akták nyelvezetébe is.
|
A lelkes dolgozók minden fáradozása ellenére már 1904-ben is megfogalmazódtak gúnyos kritikák a kötöttpályás közlekedéssel kapcsolatban. Az alábbi, a kötetből származó paródia ezt jól példázza:
1. Közúti vasútnak neveztetik az a jármű, amely a város egyik végétől a másikig közlekedik, s amelyre mindig várni kell.
2. A lóvasúti kocsiban joga van mindenkinek helyet foglalni, aki tud. Aki nem tud, az állhat. Akinek állni se jut hely, az a szomszédjának a fejére ülhet. Fizetni azonban mindenkinek kötelező.
3. A lóvasúti kocsiknak jogukban áll kizökkeni, amikor nekik tetszik. Az utasoknak pedig jogukban áll útjukat gyalog folytatni.
4. A lóvasúti kocsikon kötelező elhelyezni a „Megtelt” feliratú táblát, de úgy, hogy azt senki ne lássa.
5. A lóvasúti kocsi után szaladni díjmentesen joga van minden városi adófizető polgárnak. Aki nem fizet adót, annak is.
6. Télen, hóesés idején kötelesek az utasok minden erejükből tolni a lóvasúti kocsikat, hogy előrébb jussanak.
7. A lóvasúti kocsi sínekről a havat elsöpörni büntetés terhe alatt tilos.
8. Ha lóvasúti kocsik kizökkenek a nagy hó miatt, az utasoknak jogukban áll bevárni, míg kisüt a nap és sugaraival felolvasztja a havat.
9. A lóvasúti kocsik vezetőit kényelmükben megzavarni szigorúan tilos.
10. A lóvasúti kocsik elé jó lovakat fogni az állatvédelem szempontjából nem szabad.
11. A lóvasúti kocsiknak csak megfontolva szabad előre haladniuk, hiszen lassan járj, tovább érsz.
12. A lóvasút üzleti elve: kis forgalom, nagy haszon!
|
| Részlet Nagy István könyvéből |
Nagy István A lóvasút című kötetének megírásával a villamosvezetői pozíciójából kitekintve egy új területre, a tudomány, a kutatás, a helytörténet és az irodalom világába lépett be, amellyel új színben képes bemutatni a korabeli Szegedet. Az író célja, hogy tovább erősítse a kapcsolatot a szegedi lakosok és a vasúti közlekedés között. Ezen felül emléket is állít mindazoknak a bátor forradalmároknak, akik 130 évvel ezelőtt megálmodták a lóvasút gondolatát és azoknak a járművezetőknek is, akik hajnalban keltek, csakhogy napi 10-12 órát fáradozzanak azon, hogy a lehetőségekhez mérten kényelmes utazást biztosíthassanak az utazóközönség számára.
Fotók: Somogyi-könyvtár
Hegedűs Réka 1990. június 14-én született Gyulán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció- és Médiatudomány Mesterképzésének végzős hallgatója. Az egyetemi alapképzés során a fő szakiránya, a Public Relations mellett, elvégezte a Nyomtatott sajtó szakirányt is. Tanulmányai során több egyetemi lap munkatársa volt. Legfőbb érdeklődési területe a kulturális kommunikáció, jelenleg a szegedi Somogyi-könyvtár kommunikációs munkáját segíti. Szabadidejében is szereti az aktív, szellemi kikapcsolódást, gyakran jár moziba, színházba és múzeumi rendezvényekre.
Tóth Edit 1986. október 4-én született Békéscsabán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Kommunikáció- és Médiatudomány mesterszakon végzős hallgató. 2010-ben anglisztika szakon, amerikanisztika szakirányon szerzett üzleti angol és turizmus specializációs alapszakos diplomát. 2012-ben pedig a Kommunikáció- és Médiatudomány alapképzésen a Public Relations szakirányt végezte el. Pillanatnyilag a szegedi Somogyi-könyvtárban lát el PR gyakornoki feladatokat. Szabadidejében szívesen olvas, és érdeklődést mutat a környezetvédelem iránt.
A szerzőpáros korábbi írása a SzegediLapon: Megyünk utánad, Grecsó Krisztián!; Változó világ, örök kamaszok; „Hej, micsoda értékek szunnyadnak itt…”; 130 év távlatából a Somogyiban; Radnóti Miklós lábnyomában járva; Egzotikus utazás a Somogyiban; 7 kérdés Sánta Gáborhoz; Gitárszó a lélekhez; Színek szavaian keressük önmagunkat; Magyar-horvát festménykavalkád; „...emléke sok-sok éven át fent fog maradni...”; 7 kérdés Czilczer Olgához; Czilczer Olga műhelytitkai a Somogyi-könyvtárban; Kétszer kettő néha hat; Nem csak a hó lassította le Szegedet; Rubinpiros tangó a Somogyiban; Nyolcvanhat év után újra Szegeden; Esztergapad és faforgács; „a csend nem zavarja a zenénket”