Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„...hogy Veled végre magammá lehessek...” – párok a képzőművészeti albumok tükrében
Szuromi Pál nyitotta meg a Somogyi-könyvtár kiállítását − megkezdődött az idei Házasság Hete
 
img_0190.jpg 
 
„Az iskolás Ottlik Géza egyre-másra be akart jutni a nagyok focicsapatába. Ez volt legfőbb vágya: a csúcs. Egyszer aztán sikerült is neki. Mégsem érzett felhőtlen, kicsattanó örömet. Rájött: a beteljesülés korántsem igazi boldogság, nem bizony. Elvégre hiányzik belőle a sóvárgások, áhítozások plátoni érzékisége. E kettős élménykört pedig sohasem tudjuk együttesen átélni. Az túl szép lenne. Miért idézem a nagy író fanyar bölcsességét? Mert a szerelem, a házasság, a család gondolatköréhez jó képet kellene vágnunk. Tán még derűsnek, optimistának is kellene lennünk. Csakhogy a valóság itt is, másutt is sorra-rendre letromfol, kijózanít bennünket. Petri György is úgy vélte: „Egész hülyékből maximum félhülyéket lehet csinálni még a legjobb idegosztályokon is”. Ami annyit tesz: ebben a témában már a negyed- és féligazságokat is respektálnunk kell.” − mondta Szuromi Pál 2013. február 7-én, a Házasság Hete egyik első szegedi programján, a „...hogy Veled végre magammá lehessek...” – párok a képzőművészeti albumok tükrében című kiállítás megnyitóján, a Somogyi-könyvtárban.
 
img_0182.jpg
 
Bálint-nap közeledtével − egyházi kezdeményezésre − immáron hagyományosan elérkezik a Házasság Hete is. Huszonegy országban rendezik meg a házasságot népszerűsítő programsorozatot, amelyhez hat esztendeje Magyarország is csatlakozott. Szegeden ötödik alkalommal kerül sor a Házasság Hetére.
Heroikus küzdelem része ez a kezdeményezés. Küzdelem a házasságért, miközben a házasodási kedv Európában évről évre kisebb és kisebb. Hazánkban például 2012-ben fél százalékkal kevesebb esküvő tartatott, mint 2011-ben. − Sajnos, ezen a területen nagyon is beleillünk a nemzetközi trendekbe…
img_0183.jpg
„A múlt század felgyorsult életritmusa − idézzük ismét Szuromi Pál tárlatot átadó gondolatait −, a válások intenzív felpörgése mindazonáltal kipréselt magából egy újszerű együttélési módozatot. És itt a házasságkötés nélküli párkapcsolatok széleskörű elterjedésére utalok. Látszólag gátlástalan, pogány, felelőtlen gyakorlattal van dolgunk. Holott ez autentikusabb, őszintébb magatartás, mint az életfogytiglanos ígérgetés. Csak ilyenformán ki gondoskodik a gyerekek normális felneveléséről? Egyáltalán: miként lehet a spontán, képlékeny érzelmi kapcsolatokra bízni a generációk, a társadalmak hatékony működését? Nyitott, megoldatlan dilemma.”
„Hogy mennyit, mit vett észre mindebből a képzőművészet? − tette föl a kérdést Szuromi. − Egyszerre fölöttébb sokat és igencsak keveset. Ne feledjük: itt az alkotók jobbára a szépségek bolondjai. Nem csoda így, ha se szeri, se száma az elbűvölően megformált fürdőző, táncoló és Vénusz nőalakoknak. Innen nézve már-már komikusnak tűnnek az emancipációs mozgalmak, hisz majd mindig a második nem uralta a férfiak tömegeit. Mi több: valójában ők az utódlás, az emberi halhatatlanság reális biztosítékai. A reneszánsz mesterek mégis szellemes, szigorú diptichon formákba illesztik a házaspárok portréit. Amivel aztán megmutatják: e kapcsolatokat az azonosságok és ellentétek sajátos dialektikája élteti. A zseniális Rembrandt viszont azt is hozzáteszi: magunkat kell szeretnünk ahhoz, hogy másokat is szerethessünk. A leleményes Rubens pedig parádés bundát ad pucér kedvesére, hogy az érzéki lágyságban rejlő szirénes, végzetes erőt is reprezentálja. Amint Max Ernst is állati, természeti attribútumokkal látja el az öltözködő menyasszonyt. Mintha némileg a natúra kőkemény törvényeire hivatkozna. Hogy fiatal a fiatallal, idősebb az idősebbel. Mert micsoda leánykérés az, amikor a módos öregúr így szól: Kisasszony, nem akar netán az özvegyem lenni? És a példákat tovább is sorolhatnám. Nem teszem.
 
img_0187.jpg
 
Inkább egy paradox, tragikomikus helyzettel érzékeltetném: micsoda elementáris szeretetéhség munkálkodik bennünk. Talán emlékeznek még: a közelmúlt időkben egy trottyos, lábat mosó műanyag Svejk-szobor volt felállítva a színházzal átellenben. Épp akkor játszották e mulatságos darabot. Magam meg pont ezen az útvonalon jöttem, mentem a munkahelyemre, a múzeumba. Az arra járó pajzán szegediek mindenesetre hol zsebkendőt, hol cigarettát nyomtak a plasztika kezébe. Egyik reggelen ellenben majdhogynem elállt a lélegzetem. Minthogy Svejk köpcös, komikus figurája mellett ott feküdt, ott aludt egy ágrólszakadt, hajléktalan nőszemély. Tán akkor éreztem meg leginkább: az emberi együttlétek melegét igazában semmivel sem lehet pótolni. Se szövegeléssel, se szapora szórakozással, se megkapó szépséggel, se szédületes vagyonnal. Ez egyszerűbb, bensőségesebb, üdvösebb adomány.”
Ezekkel a szavakkal indultak a Házasság Hete szegedi eseményei. Méltó módon, szépen…
 
img_0192.jpg
 
Fotók: SzegediLap