Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Éjjel-nappal kultúrházak
 

ejjelnappalkulturhaz.jpg

Ma is csak megszállottak végezhetik ezt a munkát. Sőt, több is, más is ez – hivatás. Mármint művelődési házban dolgozni. Portástól (már azon kevés helyen, ahol még van) az igazgatóig (számos házban ő az egyetlen szakalkalmazott). Aki nem szereti az embereket, nem mosolyog az érdeklődők láttán, jobb ha más pályára megy – vallja három és fél pályán töltött évtized után is Kiss Ernő népművelő, az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház vezetője. Ebben a szellemben indulnak a hétvégi „kultúrházak éjjel-nappal” programnak is: örök optimistán, remélve és várva a közönséget. – Tráser László beszélgetése