Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Díjátadások a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Lapunk munkatársa, Szécsi Imre is Kölcsey-érmes
 
A Korzó Zeneházban felállított asztalkán három aranygyűrű és tizenegy érem sorakozott a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott ünnepség kezdetén, 2011. január 20.-án, pénteken, 14 órakor. A gyűrűk a Szeged kultúrájáért adományozandó díj megtestesítőiként, a Kölcsey-emlékérmek pedig (amelyeket Fűz Veronika szobrászművész mintázott), a város kultúráját éltető tevékenység jutalmaképpen vártak kiosztásra.
A Petőfi Sándor Művelődési Ház Eszterlánc néptánccsoportjának fellépésével kezdődött az immár hagyományos ünnepség, amelynek keretében a város köszönetet mond a szellemi élet felvirágoztatásán munkálkodó művészeknek, művelődésszervezőknek és szponzoroknak.

dijazottak.jpg

A díjazottak
 
A Szeged Kultúrájáért díjat, valamint a velejáró aranygyűrűt és díszoklevelet az idén Hencz Péter orvos, Klebelsberg Kunó munkásságának és az egyetem történetének kutatója, Majzik István, a Bába és Társai könyvkiadó ügyvezetője, a Magyarnótaszerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesületének elnöke, valamint Zombori László festőművész vehette át.
A szegedi kultúrát éltető tevékenységéért Kölcsey-emlékérmet kapott Szekeres Ferenc grafikusművész, Lajosné Somogyvári Alice zongoraművész, tanár, Hollósi Zsolt, újságíró, Máté-Tóth Andrásné közművelődési szakember, Vóna Györgyné könyvrestaurátor, Bozsó Antal népzenész, Laczi Ferencné Link Márta néptáncos, Kancsár Orsolya színművész, a Délmagyarország szerkesztősége, amelyet Sulyok Erzsébet főszerkesztő képviselt. Lapunk munkatársa, Szécsi Imre, a Katolikus Ifjúsági Alapítvány irodavezetője és a Millenniumi Kávéház programjainak szervezője ugyancsak Kölcsey-érmet vehetett át. Szívből gratulálunk!
 

szecsi-imre--3-.jpg

Szécsi Imre
 
A Kölcsey-éremnek azon változatát, amelyet teljes életművekért adományoz a város, idén Horváth Dezső író, publicista vehette át.
 

horvath-dezso-atveszi-a-dijat.jpg

Horváth Dezső veszi át az életműdíjat

SzegediLap
Fotók: Fábián Attila