Csizmadia Edit
Mesélő képeslapok
Szegedi anziksz – képes várostörténet
A Somogyi-könyvtár Helyismereti gyűjteménye több ezer szegedi képeslapot őriz a 19. század végétől napjainkig. A századfordulón egyre népszerűbbé váló képes levelezőlapoknak már megjelenésükkor sem pusztán üdvözletküldés volt a funkciójuk: utazók osztották meg élményeiket ismerőseikkel messzi tájak, városok, épületek vagy éppen művészi alkotások képeivel. A 2014. december 5-től 2015. január 28-ig a könyvtár földszinti kiállítóterében látható kiállításon főként várostörténeti vonatkozású példányok segítik felidézni a mára elfeledett városképet, életre keltve a régi Szeged hangulatát.
Üdvözlet Szegedről, 1899.
A magyar képeslapkiadás kezdetei – „Sokat gondolok Rád. Siess Szegedre!”
Magyarországot 1896-ig nyugati, főleg német és osztrák kiadók látták el képes levelezőlapokkal. A magyar képeslapkiadás 1896-ban, a millennium évében kezdődött. A képes levelezőlapok gyors elterjedése összefügg a modern közlekedési eszközök megjelenésével, az utazások és az üdülések divatjának megjelenésével. A 19. század második felében kiépültek Európa főbb vasútvonalai, az 1890-es évektől pedig az országos jelentőségű vonalakhoz helyi érdekeltségű szárnyakat is csatlakoztattak. Az iparosodás egyik jelképe a vasút volt, amely közelebb hozta egymáshoz a távoli településeket, általa kitágult a világ. Új, eddig ismeretlen tájak megismerésének vonzásában egyre nagyobb számú utazóközönség indult hosszabb-rövidebb utakra Magyarországon is. A polgári átalakulás elsősorban a kispolgári és középrétegek számára tette lehetővé, hogy világot lássanak. A kirándulásokra, víkendekre, gyógykúrákra indulók népes tábora igényelte a levélnél rövidebb, egyszerűbb, praktikus – és nem utolsósorban olcsó – üzenetküldési lehetőséget, ami egyben reprezentálja utazásukat, élményeiket. Így váltak egyre népszerűbbé a képes levelezőlapok, amelyek nagyon hamar az idegenforgalom és a reklám eszközeivé is váltak. A képeslapok kiadásával és forgalmazásával általában könyvkiadók, könyv-és papírüzletek tulajdonosai, nyomdák és fotóműhelyek foglalkoztak.
Szeged, Városháza, 1914.
Városképek képeslapokon – „Édes fiam! Szegedre szerencsésen megérkeztem”
A legnagyobb mennyiségben kezdettől fogva a városképek és tájlapok jelentek meg. Az első tájképes levelezőlapok grafikákról, főleg litográfiákról (kőrajz) készültek, előbb fekete-fehér, majd színes kivitelben.
A múlt század végéről ismerünk olyan képeslapokat is, amelyeken a város panorámája vagy részletei mellett a helységre jellemző alakok, vagy korabeli népviseletbe öltözött emberek is látszanak.
A fotóábrázolások már az 1890-es években megjelennek. A városkép mellett gyakran a településre jellemző termékeket is ábrázolják.
A városképi lapokon jól nyomon követhető a település átalakulása, kordokumentumként rögzítik a városok korabeli állapotát, középületeit, tereit és utcáit. Gyakran csak képeslapok őriztek meg olyan épületeket, utcasorokat, amelyek elpusztultak, vagy lebontották, de szervesen hozzátartoznak a település múltjához. Ma is segítséget nyújtanak egy-egy épület eredeti helyének, eredeti állapotának, kialakításának rekonstruálásakor.
Látkép a Széchenyi térrel
Bélyegnyelv – „Pá, drágám!”
A századforduló idején a társasélet illemszabályaihoz tartozott a virágnyelv, a legyezőnyelv, a bélyegnyelv, az emlékversek ismerete, de akár a megfelelő színű levélpapír kiválasztása is. Az etikett szerint az érzelmeket nyilvánosan megvallani nem lehetett, így ezekkel a titkos nyelvekkel adták egymás tudtára a szerelmesek, hogyan éreznek egymás iránt. A bélyegnyelv divatja a képes levelezőlapok használatával egyszerre terjedt el, és szabályai a 19-20. század fordulójától kezdve külön fejezetet kaptak az illemtankönyvekben. Ezeket a „kódolt” üzeneteket még a harmincas évek végén is illemtanok, tanácsadók tartalmazták leírásokkal, levélmintákkal. A nyitott képes levelezőlapon gyakran találkozunk titkosírással vagy bélyeggel való üzenettel, ahol a bélyegek felragasztásának módja hordozta az üzenetet a vágyakozástól az elutasításig. Nem egyszer alkalmi versikéket is felfedezhetünk rajtuk a bélyegnyelv képes ábrázolása mellett: „Minden percben rád gondolok / És vágyam utánad olyan nagy! / Szüntelen azt suttogom el: / Egyetlen boldogságom vagy!”
A Fiatalok tanácsadójának függeléke 1939-ből
Szegedi népviselet képekben – Az Alföld népe a párizsi kiállításon
1903-ban Endrényi Imre szegedi könyvkereskedő jelentetett meg olyan litografált lapokat, amelyek minden részletében tükrözik a századforduló romantikus, idealizált hangulatát. Az akkori közízlésnek megfelelő, a népszínművek világát idéző lapok Keglovich Emil szegedi fényképész felvételei alapján készültek, amelyeket a párizsi világkiállítás „magyar osztályában” állítottak ki, és ott aranyéremmel jutalmazták. Az „anzikszek” a népélet jellegzetes szereplőinek köznapi eseményeit, jeleneteit ábrázoló életképek. A korabeli sajtóhírek szerint a magyar népi tárgyú felvételek nagy feltűnést keltettek, mert a sablonos lapok után végre „művészi kvalitással” készült nemzeti témákat ábrázoltak.
A több ezer példányban megjelent lapok képei közül a Somogyi-könyvtár képeslapgyűjteményében is megtalálható a „Bizalmas kérdés” című, amelyet a nagyszebeni Drottlef József műintézete adott ki színes kőnyomatos formában.
Bizalmas kérdés. Endrényi Imre kiadása Keglovich Emil fotója alapján
Szegedi Híradó 1903. július 26-án részletesen ír a szegedi népviseletet ábrázoló képeslapok megjelenéséről: „A szegedi népviselet képekben. Minden ízében érdekes és egyúttal tanulságos az a nyolc képecske, amelyek képeslapokon megörökítve vannak hivatva országszerte ismertetni Szeged népének népviseletét és szokásait. Endrényi Imre könyvkereskedésének kiadásában jelentek meg most művészi kidolgozású képes-levelezőlapok, melyek nyolc különféle változatban ismertetik meg a szegedi népviseletet és ami fő, nem pusztán a ruházatot mutatják be, hanem az egyes jelenetekben magából a nép életéből is bemutatnak egy-egy jellemző vonást. – Meg kell jegyeznünk, hogy ezek a képes-levelezőlapok a Keglovich-féle fénykép-fölvételek hű másai, amelyek a párisi világkiállítás magyar osztályában kiállítva általános föltűnést keltettek és a kiállítási nagy aranyérmet nyerték el. Ezeknek a fölvételeknek sikere abban keresendő, úgy nincs bennük semmi fölületesség; ezek a természet után vannak fényképezve Beck Istvánnak, a szegedi népviselet és népszokások kiváló ismerőjének tervei szerint. Szép, színes kis képekben, rendkívül tetszetős, határozottan művészi értékű levelező-lapokon adta ki Endrényi Imre könyvkereskedése sok ezer példányban ezt a nyolc kedves, jellemző és érdekes magyar jelenetet, hogy így a közönségnek, mely méltán megunta már a sablonos, tucat kiállítású „anzikszeket”, kedves szolgálatot tegyen magyar tárgyú és művészi értékű képes-levelezőlapoknak forgalomba hozásával. Ez olyan reform a magyar műipar terén, mely ugy hazafias irányával, mint művészi qualitásával ezidő szerint egyedül áll. A képek a következők: 1. A szomjas legény, 2. A csárda rózsája. 3. A viszontlátásra, János! 4. Bizalmas kérdés. 5. A kubikos pihenője. 6. Hivogatás a lakodalomra. Az ősi magyaros lakodalmi szertartások egyik legjellemzőbb momentuma a vendéghívó vőfélyek beköszöntése; ennek a képnek a pedantjául szolgál a 7. A menyasszony megérkezése. Végül, a 8. kép a marokverő lány szegedi tipusát mutatja be. - Ezek a képek Endrényi Imre könyvkereskedésében, darabonként 10 filléren kaphatók.”
A Szegedi Híradó 1900. február 16-án megjelent tudósítása
T. Knotik Márta 2009-ben megjelent Fényírók és fényirdák Szegeden című összefoglaló művében a képek sorsáról azt írja, hogy ezekből csak kettőt ismerünk eredetiben, a többit az 1903-ban készült levelezőlap sorozatról, ami Endrényi Imre kiadásában jelent meg. Ez a Pihenő aratómenyecskét ábrázoló kép, amely a Somogyi-könyvtár gyűjteményében található, a sorozat eddig említett ismert képeit: a Beöltöztetett pár (1899) és a Beöltöztetett leány (1899), egy harmadikkal gazdagítja. Az aratómenyecskét ábrázoló képről 1903-ban az Endrényi-nyomdában készült színezett képeslap, a Marokverő leány címmel került forgalomba. A marokverő (marokszedő) az aratáskor a kaszás után haladó nő, aki puszta kézzel, sarlóval a kaszás után gyűjti össze a levágott gabonát. Ez a képeslap a Néprajzi Múzeum archívumában található, megfigyelhető, hogy a műtermi kép jellegzetes alföldi hátteret kapott: szélmalom és tanya látható a távolban. – http://public.neprajz.hu/neprajz.06.06.php?bm=1&as=1051&kv=7877025
Pihenő aratómenyecske, Keglovich Emil felvétele a Somogyi-könyvtár gyűjteményéből
Forognak az idegenek – „Remélem, egyszer meglátogatsz, ha jön a filléres.”
Az 1920-1930-as években kialakuló gazdasági válság miatt jelentősen csökkent a MÁV belföldi személyforgalma. A turizmus fellendítésére ekkor született meg a „filléres gyorsok” bevezetésének gondolata. Az ünnep- és vasárnaponként közlekedő és jelentős, 75%-os utazási kedvezményt nyújtó vonatokat szervezett programmal indították az ország jelentősebb városaiba, rendezvényeire. Ezeket a programokat a MÁV állította össze, de a jegyeket az IBUSZ irodái árusították. A vidéki városokba közlekedő „víkend vonatok” rövid időn belül páratlan népszerűségre tettek szert, szabadtéri játékok előadásaira is több ezren érkezetek ezekkel a járatokkal. 1932 márciusában indult az első „filléres vonat” Budapestről Szegedre, egy vonattal átlag 500-1000 ember érkezett a városba, de nem volt ritka, hogy ennél is többen utaztak egy járaton.
Tájékoztató a filléres vonat utasai számára
A Délmagyarország így ír 1932. május 7-én a Forognak az idegenek című cikkében: „Vasárnap megint mozgalmas napja lesz Szegednek. Debrecenből ezernégyszáz, Békéscsabáról pedig mintegy ezerháromszáz vendéget hoznak a filléres gyorsvonatok.[...] Szeged képzete mindenfelé összeforrott a Tiszával és az ország legkülönbözőbb részeiben kérnek Szegedre filléres vonatokat arra az időre, ha már megindult a Tiszai élet és meg lehet fürdeni a Tisza vizében.[...] A mai gazdasági válság sivár mozdulatlanságában a legnagyobb örömmel kell üdvözölni ezt a belső idegenforgalmat, amely némi életet hoz a városba. Örülni kell a filléres gyorsok sikerének, mert ez a siker igazolta azokat, akik következetesen hirdették, hogy még ma is meg lehet a tömegeket mozgatni, ha olcsó áron tudnak nekik valamit nyújtani.[...]
A lokálpatriotizmus gondolata ne legyen kielégítve azzal, hogy a filléres gyorsok gondolata tulajdonképpen Szegeden született meg és ezért kapta a város az első filléres vonatot.”
A Somogyi-könyvtár Helyismereti gyűjteményében őriz egy brosúrát, amit a filléres gyors utasai részére adtak ki. Ez a kis füzet tájékoztatja az utazóközönséget a tervezett programról, Szeged látványosságairól és az étkezési lehetőségekről. Részletesen leírja az idelátogató vendégek fogadását, tájékoztatást ad a nevezetességek nyitva tartási idejéről. A részletes árjegyzékeket tartalmazó hirdetésekből megtudhatjuk, hogy a Kass Szálló éttermében ötszáz személyre terítettek a „filléres” érkezésének idején. A Tisza Szálló kóstolójában pedig Magyarország legjobb borait, söreit árusították és külön fontosnak tartották megjegyezni: „Ott borravaló nincs!”
|
|
|
| Kass Vigadó | Tisza Szálloda |
Felhasznált irodalom:
Petercsák Tivadar: A képes levelezőlap története. Miskolc, 1994.
T. Knotik Márta: Fényírók és fényirdák Szegeden (1859-1913). Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 2009.
Tasnádi Zsuzsanna: Népviseletek és népélet a monarchiabeli képeslapokon. Cser Kiadó, Bp. 2013.
