Árpás Károly
A Magyar Kultúra Napja
1989 óta létezik törvénnyel megerősítve a nemzetre mint kulturális közösségre való megemlékezés, azaz a Magyar Kultúra Napja.
1. Az emberi közösség kialakulása
Nem történelemóráról van szó, azonban érdemes visszatekinteni az emberiségnél kisebb, a családnál nagyobb közösség, a nemzet kialakulási folyamatára.
Feltehetőleg már a neolit korban megszületik az első fontos nagyközösség: a törzs. Köztudomású, hogy ez már nem a vérségi összetartozáson alapul, mint a nagycsalád és a nemzetség, s nem is valamiféle élettéri csoport, mint a horda. Immár a szomszédsági összetartozás a fontos (amelyet ugyan erőszakkal hoznak létre); s innen már csak egy lépcső az állami léthez vezető út: a törzsszövetség.
Az első magyar önálló állam, az ún. Hetumoger/Hétmagyar a vérszerződésre épülve jött létre Etelközben. Sajnos, konkrét időponttal nem rendelkezünk; 830 után történhetett, amikor elszakadt a katonai segédnép a Kazár Kaganátustól, s 839 előtt, ugyanis ekkor volt az első kalandozó (tulajdonképpen törzsszövetségi illetőségű bér-) hadjárat. Ekkor már nem voltunk katonai segédnép. A továbbiakban ezzel a kérdéssel nem kívánok foglalkozni.
2. A kultúra jelentése és szerepe
A történelemből ismeretes, hogy az emberi történelem érzékelhető fejlődési szintje: a civilizáció.
Nem egyszerűen fallal körülvett urbanizáltságot jelent, hanem a barbársággal szembesített állapotot. Olyan gazdasági, politikai és társadalmi fejlettségről van szó, amely összekapcsolódik az írásbeliséggel is.
Érdekes, hogy már az ókori világbirodalmak születése során születik meg a kultúra fogalma.
Nagyon fontos, hogy itt nem a latin eredetű szó (cultura) jelentéséről, azaz a műveltségről van szó, hanem az emberi közösséget tanulmányozók már ekkor felismerték, hogy a civilizáció – barbárság ollójában egy másféle nézőpont segítségével is jellemezhető egy közösség.
A kultúra olyan fogalmi együttes, meglehetősen bonyolult halmaz, amely magába foglalja a jellegzetes szokásokat (együttélési szabályokat), az életformát (étkezés, öltözet, lakás, viselkedés stb.), valamint a közösségi azonosságtudatot (identitas). Ez utóbbit kifejezheti a vallás, a művészet, és különféle hagyományok egysége. Mindezt a nyelv közvetítheti.
A 18. század végének történészfilozófusa, Herder fogalmazta meg a kultúr-nemzet fogalmát: hiába választják szét a közösség tagjait a politikai és a természeti határok: a nyelv összekapcsolja őket. (A nemzet-fogalom egyéb értelmezésére most nem térek ki.)
3. Kölcsey nemzetfelfogása
A magyar nemzet jelentésének közösségi értelmezése hosszú-hosszú ideig csak a nemességhez kapcsolódott (a nem nemeseket nem tekintették teljes értékű magyaroknak).
A magyar nemzet modern fogalmát a 19. század legnagyobb magyar filozófusa, Kölcsey Ferenc alakította ki. Herderre és Vicora támaszkodva fogalmazta meg közérthetően: magyar az, aki annak vallja magát.
Ez a vallás nem szó és hit, hanem vállalás. Ennek a vállalásnak jelentését és igényeit rögzítette a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című híres erkölcsfilozófiai művében. Ám ez a százharminchárom bekezdésnyi próza túl hosszú az állandó prezentációhoz – a kortársak a Himnuszt tekintették a költő reprezentatív alkotásának. Nemcsak törvényes állami himnuszunk lett Erkel Ferenc zenéjével, hanem a mű kézirat-tisztázatának dátuma a Magyar Kultúra Napja is.
Kölcsey a kultúr-nemzet felfogásra támaszkodva, nemcsak a jelenbeli és/vagy a jövőért való cselekvést tekintette a nemzethez tartozás bizonyításának, hanem a nemzeti hagyományokhoz való kötődést is. Akinek nincs múltja, annak nem lehet jövője se. (Ember lehet, de magyar nem.)
A Himnusz kézirata
4. Az Európai Unió felfogása
A kétpólusú világ összeomlása után létrejövő európai államszövetség kialakítói nem centralizált államban gondolkodtak, azaz nem az USA-hoz hasonló szövetségi államot akartak létrehozni.
Nemcsak arról van szó, hogy az államnyelvek és a nemzetiségi nyelvek létezhetnek a szövetségen belül – sőt napjainkban fennáll a lehetősége annak, hogy a nemzeti önrendelkezés elvét megvalósítva új államok keletkezhetnek. Ám ami fontos, és az EU-alkotmány része is: minden tagállam nemcsak hogy meg kell őrizze egyedi sajátosságait, hanem türelemmel kell viseltetnie a kisebbségek (és a „másságok”) iránt is.
Ezzel kimondatlanul visszatértek a 19. század elejének eszmeiségéhez: az lehet tudatosan és tevékenyen a közösség tagja, aki nemcsak őrzi, de fejleszti is egyediségét!
Ez az álláspont akár konfliktusba is kerülhet a globalitás elvével, amely az emberiség érdekeit tekinti elsődlegesnek, ugyanakkor alapja és támasza lehet a magyar (és természetesen más) nemzet fennmaradásának.
5. Mit tehetünk mi?
A modern polgári Magyarország kialakulása a reformkorban kezdődött.
Ugyan napjainkban ennek kezdetét Széchenyi István Hitel című művének megjelenéséhez kapcsolják a közoktatást meghatározó történészek, ám a múlt tudósainak felfogása ennél reálisabb volt. Az 1825-ös országgyűlésen ugyanis újra felállították azokat a bizottságokat, amelyeknek folytatniuk kellett az 1790-92 országgyűlésen létrehozott reformbizottságok munkálatait.
A reformkor volt az első olyan szakasza a magyar történelemnek, amikor nemcsak egyének, nemcsak a politikai hatalomból részesedni kívánók töprengtek azon, hogy miképpen lehetne fejleszteni az országot, hanem mindenki, aki magyarnak vallotta magát. És nemcsak gondolkodtak is, hanem cselekedtek is: így lett gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, Fáy András a haza mindenese. (Tetteiket, példáikat terjedelmi korlátok miatt nem tudom itt részletezni.)
Mit is cselekedjen a közösség?
Az oktatás megszervezésével, s általánossá tételével ne pusztán a műveltség megszerzését alapozza meg, hanem mindenki számára tegye hozzáférhetővé a tudományos ismeretek mellett magyar kultúra múltba nyúló gyökereit.
Tegye fogékonnyá a közösség tagjait a nemzeti sajátosságokat is kifejező művészetek megértéséhez, elfogadásához és támogatásához! Mellesleg a művészetetek nemcsak a nemzeti sajátosságokat tükrözik, hanem kapcsolódást jelenthetnek más nemzetekhez, sőt az emberiséghez is!
Mindehhez a leghatékonyabb eszköz a tömegkommunikáció.
Ma már be kellene látni, hogy se a hagyományos médiumokat (újság, folyóirat, könyv), se az elektronikus médiumokat (rádió, televízió, internet stb.) ne a fogyasztói társadalom kiszolgálójává kell silányítani. Vita nélkül is világos, hogy az ún. fogyasztói és jóléti társadalom a hétmilliárdos emberiség fennálló globális körülményei közepette nem valósulhat meg.
Ahhoz, hogy értékes tagjai legyünk az emberiségnek, erős nemzeti identitással kell rendelkezni. Mert ez nem a különállás alapja, hanem a tudatos együttműködés feltétele.
Mit cselekedjen az egyén?
Váljék határozott, tudatos személyiséggé, aki nemcsak a jelen világot ismeri, nemcsak a jövő potenciális esélyeinek megvalósításán dolgozik, hanem törekszik megismerni a múltat – nem a családja, hanem nemzeti közössége múltját.
Erre szép példa, hogy a deákos diákok az iskola névadója születésének kétszázadik évfordulójára két gyűjteményt jelentettek meg.
Az élő szobor. Deák Ferenc az adomák, anekdoták tükrében. Történetek Deák Ferencről (Szerkesztette Árpás Károly) – Bacsa Ágnes, Baka Judit, Baksa Diána, Balogh Pálma, Domán Szonja, Fülöp Zsófia, Garamvölgyi Sára, Jónás Beáta, Kiss Enikő, Mára Petra, Stefán Gréta, Vas Szabina; előszó és jegyzetek Árpás Károly Bába és Társai Kiadó Szeged, 2003. A kiadványnak nem az a célja, hogy nevetségessé tegye az iskola névadóját, hanem bemutassa: hogyan is reagál a jeles politikus a hétköznapi szituációkra.
A haza bölcse emlékezete. Versek Deák Ferencről 1803-2003 (antológia, szerkesztette Árpás Károly) – Bacsa Ágnes, Imre Márton, Juhász Éva, Prihoda István és Szabó László; előszó és jegyzetek Árpás Károly Bába és Társai Kiadó Szeged, 2003. Ez a könyv nem a Deák-kultusz terjesztése miatt íródott, hanem hogy az olvasók érzékeljék: nemcsak a kortársaknak jelentett sokat ez a személyiség, hanem a jövőnek is.
Így válik bizonyítékká, hogy a történelmi idő nem szakítható elemeire.
S ne higgye senki, hogy csak az ún. profi kutatók tehetnek meg mindent, hogy a nemzet önazonosság-tudata kialakuljon, megerősödjön. Kölcsey szerint ez mindenkinek feladata.
Mit tettem én?
Középiskolai tanárként elsősorban közvetítő vagyok. Át kell adnom másoknak, amit én kaptam. Persze, a közoktatás keretei szűkítik a változatosságot, de a célt nem ferdítik el. Tehát a hivatás követelményei megvalósíthatóak.
A történettudomány, az irodalomtörténet és a nyelvészet elvárásait és kritériumait megtanulva nemcsak közvetítettem az ismereteket, hanem mindent elkövettem, hogy értelmezzem a múlt, a közelmúlt és a jelen embereinek jellemzőit. Így születtek meg különböző tanulmányköteteim, amelyek nem az írójuk miatt fontosak, hanem a tárgyuk miatt. Ügyeltem arra, hogy ne csak a felsőoktatási tanulmányokat folytatók, ne csak a felnőttek, hanem a diákok is megérthessék kutatásaim eredményeit. Ha szükséges, akkor részletezem, hogy mely témák érdekeltek.
Senki ne higgye, hogy egyetlen figura vagyok – nagyon sok közvetítő dolgozik a nemzet erősítésének érdekében.
S mert nemcsak közvetítő vagyok, hanem befogadó is, azért már korán felismertem, hogy nem csak a tudomány eredményei vonatkoznak az emberi világra. Annak idején Arisztotelész úgy fogalmazta meg, hogy a művész/alkotó célja, hogy visszatükrözze az emberi világot. Ezért kezdtem foglalkozni az irodalommal. Nem öncélból írok lírai, epikai vagy drámai alkotásokat, hanem azért, hogy egy másik szemszögből is összegezzem a világra vonatkozó tapasztalataimat, s átadjam másoknak. Kívánságra részletesen szólhatok egyes alkotásaimról.
Ám még hozzátenném azt is, hogy a művészi közvetítést is fontosnak tartottam: nemcsak énekelni szeretek, de tudok előadni, sőt ifjú koromban még színjátszással is foglalkoztam.
6. Mit tegyél te?
Kölcsey erkölcsfilozófiai műve gondolatait követve így rögzíthetjük a magyar ember cselekvési kereteit.
Köteles vagy szeretni az emberiséget. Szeresd a hazát! Törekedjél ismeretekre! Értsd meg, a legfontosabb: tudományt a munkás élettel egybekötni! Hogy tudjál együtt dolgozni, ehhez teljes birtokában kell lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél! Légy kész egyesülni, mert küzdés az élet. (Lásd még Deák Ferenc szavait: „Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn a sikerhez már nincsen remény.”) Fáradj a hazáért, s ne tenmagadért! Tenn erődre támaszkodjál; szerencsétől ha mit nyújt, fogadd el, de ne várj semmit is! A cél tehát hazád szolgálni, s hazád dolgait kormányozni.
És nem a vagyon, a karrier és a népszerűség a fontos, hanem az állandó szembesülés azzal, hogy megtettél-e mindent a megelégedettség állapotának eléréséhez és megtartásához. A Himnusz szerzője ezt így határozta meg: „Ki nem tett mindent, mit tennie kellett s lehetett vala, az boldog nem leszen.”
7. Vörösmartytól napjainkig
Bár fiatalabb volt Kölcseynél, Vörösmarty tulajdonképpen ugyanabba a generációba tartozott. Nem véletlen, hogy a Szózat hosszú ideig versenytársa volt népénekként a Himnusznak.
A hazához kötődés parancsa a második világháború végéig megkérdőjelezhetetlen volt – erre legszebb példa Radnóti Miklós két verse: a Nem tudhatom… és az Erőltetett menet.
Sajnos, az ezt követő korszak politikai és ideológiai harcai ugyanúgy elkövettek mindent az autonóm egyéniség szétmorzsolása érdekében, mint a rendszerváltás után időszak fogyasztói társadalmat hirdető és erőltető érdekkörei.
Mára nemcsak a nyelv gyengült el, hanem az általa hordozott nemzeti kultúra is. A múlt iránti érdeklődés eltűnőben van (olvasási és szövegértési problémák); a jelennel való szembesülés pedig azt kínálja, hogy a jóléti államhoz tartozás érdekében hagyjuk itt ezt a helyet.
A Magyar Kultúra Napja nem csupán megemlékezés, nem egyféle udvariassági gesztus, hanem figyelmeztetés is. Magyarnak lenni nem egyszerű állampolgársági rubrika, hanem vállalása egy olyan közösségnek, mely csak akkor maradhat fent a jövőben, ha ismeri és átéli a múltját is.
Árpás Károly Jánoshalmán született, 1955. június 21-én. Író, költő, műfordító; irodalomtörténész, történész, középiskolai tanár; közoktatási szakértő. 1980-ben végzett a szegedi JATE magyar-történelem-finnugor szakán. Általános és szakközépiskolai évek után 1988-tól alapítóként a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. Első művei 1970-ben jelentek meg. 1983-bansumma cum laude doktorált észt kultúrtörténetből. Szépírói és oktatói munkája mellett a 19. század irodalmával, mások közt Jókai Mórral és Madách Imrével foglalkozik, s bekapcsolódott e klasszikusok szövegkiadásába is. A jelenkori alkotók közül Baka István és Gion Nándor életműve érdekli – monográfiaszerű köteteket jelentetett meg róluk. 2007 júliusa óta a SZEGED folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. Munkája elismeréseként 2001-ben és 2008-ban a MTA Kutató Pedagógus Díját kapta, 2004-ben Szeged város Kölcsey-érmét és a Szegedi Akadémiai Bizottság ezüstérmét. 2011-ben megkapta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári Toldy-díját.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Szaporulat; Összeröffenések; A futkosó árnyékában; Műfordítások; Keresztutakon; Arcok (kiállításmegnyitó); Félrehajlnak az ágak; A kötés; Gion Nándor élete és pályája