Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kultúreset

Cikkek

Olvasás, irodalom, digitalizálás

2014.06.16

Olvasás – de hogyan, milyen hordozó felületen (könyv, e-book, képernyő)? Bereményi Géza, a szegedi  könyvhét díszvendége mellett Sikaláné Sánta Ildikó is válaszolt Tráser László kérdéseire. (hanganyag) 

 

Az éjszaka. Szuromi Pál emlékére

2014.06.14

Szuromi Pali közege az örökös lényegfürkészés volt. Kiapadhatatlan kíváncsisággal vallatta a lét jelenségeit, ízletes vitatkozásokba bonyolódva önnönmagával, éppen ezért Neki még egy-egy markáns stiláris avagy szemléleti pálfordulását sem vette rossz néven senki. – Marton Árpád búcsúzik Szuromi Páltól 

 

85. Ünnepi Könyvhét Szegeden

2014.06.08

A 85. Ünnepi Könyvhét országszerte június 12. és 16. között zajlik, Szegeden azonban, a hagyományokhoz híven, hosszabb ideig tart a könyvek ünnepe: június 5-től egészen 20-ig. Közel 200 program várja az érdeklődőket ez alatt az idő alatt. – Az előzetes sajtótájékoztató néhány szereplőjével Tráser László beszélgetett. (hanganyag) 

 

Pünkösd üzenete

2014.06.07

Együtt a sokféleségben – akár így is fogalmazhatnánk pünkösd üzenetét. Különbözünk, mások vagyunk, mégis sokban hasonlítunk, kapcsolódunk, kötődünk egymáshoz. Ezt jelenti a Szentlélek kiáradása, amit újra átélhetünk Pünkösd ünnepén – mondja Thorday Attila újszegedi plébános az Erzsébet-templomból, Tráser László kérdésére. 

 

Élménypark vasútmodellekkel

2014.05.30

dscn5919.jpg

Aki felnőttként is gyermekkori szenvedélyét űzheti – boldog ember. A vasútmodellezők ilyenek, akár szépkorukban is hódolnak gyermekkori álmaiknak. S mindemellett tény, hogy nem rendezhetnek úgy modellvasút-kiállítást (legutóbb a szegedi Nagyállomáson volt ilyen), ahol nem állnak kettős sorokban a látogatók… – Tráser László erről az élethosszig tartó szerelemről kérdezte Nagy József  véleményét, aki a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára. 

 

85. Ünnepi Könyvhét - előzetes

2014.05.27

Ha valaki azt hiszi, csak azért, mert még bő két hét van hátra a 85. Ünnepi Könyvhétig, a szervezők békében üldögélnek, téved. Tráser László az idei könyvünnep központi megnyitójának otthont adó Szeged könyvheti programjait koordináló Somogyi-könyvtár munkatársát, Andóczi Balogh Évát kérdezte az előkészületekről. (hanganyag) 

 

Marton Árpád: Dóm tér, Isten veled

2014.05.21

Mert ez a tér nem az a Tér többé. Itt most a műveletlenség nyert teret, az ötlettelenség és a hatalmi arrogancia állított magának panteoni emléket vasból-acélból... – Marton Árpád jegyzete a Dóm térről 

 

135 éve pusztította el Szegedet a Víz

2014.05.01

135 éve, 1879. március 12-én, hajnali 2 órakor tört be Szegedre a Víz. A Város újkori történelmének leginkább meghatározó eseménye amellett, hogy tragikus természeti csapás, egyszersmind egy új esélyt is adott Szegednek. Ahogyan az uralkodó, Ferenc József mondta nem sokkal az árvíz után: „Szeged szebb lesz, mint volt”. S valóban: a Víznek köszönhető, hogy a mai Szeged körutas-sugárutas szerkezetű város, amely struktúrájában is városias képet mutat. – A Vízről Miklós Péter történész beszél. 

 

Honfoglalók albérletben

2014.04.22

Honfoglalók albérletben címmel jelent meg Csúri Ákos szociográfiai kötete, a Gondolat Kiadó gondozásában. A szegedi felmenőkkel rendelkező szerző, mint hangsúlyozza, igencsak időigényes prózai műfajt művel, lévén a szociográfia nem kerülheti meg a hosszú beszélgetéseket, sőt azokból építkezik. Csúri Ákos törekvése az volt, hogy úgy mutassa be hazánk utóbbi két és fél évtizedét, ahogy azt „az emberek” megélték. Falun-városon, fővárosban és vidéken, Szegeden és Kisvárdán. – A szerzővel Tráser László beszélgetett. (hanganyag) 

 

A feltámadás ünnepe. Beszélgetés Miklós Péterrel

2014.04.20

A húsvét gyökerei a tavaszi napéjegyenlőség ünnepéig nyúlnak vissza. A keresztények legfontosabb ünnepe ez, mikor is Krisztus föltámadásáról emlékeznek a hívek világszerte. A húsvét megünneplésének hagyományai, szokásai nemzetenként, helyi kultúránként változnak, az időben is módosulnak; mára az ünnep valódi tartalmi elemei elhalványultak, csak egyházi rítusait őrzik meg a keresztény egyházak, s néhány népszokás tartja még magát.  Miklós Péter teológust Tráser László kérdezte minderről. (hanganyag) 

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18

Következő »