Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kultúreset

Cikkek

Szalay 70

2014.03.29

Dr. Szalay István 70. születésnapja alkalmából, március 22-én a SZAB Tudósklub Egyesület és a Közéleti Kávéház közös rendezvényen köszöntötte a matematikust és közéleti szereplőt. Szalay István az összejövetelen előadást tartott Robbantott számok (Exploded numbers) címmel. Az esten Dékány Imre akadémikus, a SZAB elnöke, a tiszteletére vert emlékérmet nyújtotta át az ünnepeltnek. Az esten számos érdeklődő jelent meg, a SZAB székház díszterme zsúfolásig megtelt. – Szalay Istvánnal Tráser László készített interjút. (hanganyag) 

 

Éjjel-nappal kultúrházak

2014.02.28

Ma is csak megszállottak végezhetik ezt a munkát. Sőt, több is, más is ez – hivatás. Mármint művelődési házban dolgozni. Portástól (már azon kevés helyen, ahol még van) az igazgatóig (számos házban ő az egyetlen szakalkalmazott). Aki nem szereti az embereket, nem mosolyog az érdeklődők láttán, jobb ha más pályára megy – vallja három és fél pályán töltött évtized után is Kiss Ernő népművelő, az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház vezetője. Ebben a szellemben indulnak a hétvégi „kultúrházak éjjel-nappal” programnak is: örök optimistán, remélve és várva a közönséget. – Tráser László beszélgetése (hanganyag) 

 

Kukkonka Judit: Szerelem a háborúban

2014.02.10

2014: éppen 100 esztendeje, hogy kirobbant az első világháború, amely nem csupán a frontvonalakra, de az élet minden területére kihatással volt. Természetesen alapvetően meghatározta az élet valamennyi területét, újradefiniálta a mindennapokat. A háború vadonatúj helyzetet teremtett a párkapcsolatok terén is: megannyi férfinak és nőnek kellett szembesülnie a kényszerű elválás gondolatával. A centenáriumon a Nagy Háborút és következményeit nem kerülheti meg a Házasság Hete rendezvénysorozat sem, amelyet az idén 6. alkalommal rendeznek meg országszerte, így Szegeden is. A Somogyi-könyvtár egyik kiállítása is a Nagy Háborúhoz és a házassághoz, szerelemhez kapcsolódik. – Kukkonka Judit írása 

 

Az útikönyvíró. Beszélgetés Somorjai Ferenccel

2014.01.29

Számos hazai útikönyvnek, köztük a budapestinek, a Csongrád megyeinek, a délalföldi kerékpárutakat bemutatónak, a Balatonnal foglalkozónak, vagy éppen a szegedi bédekkernek is szerzője, társszerzője Somorjai Ferenc idegenvezető, földrajz tanár. A kitűnő útikönyvíró most jelentkezett legújabb könyvével, a Magyarország című útikalauzzal, amely teljes egészében saját munkája, hiszen a kötet több száz fotóját is maga készítette. – Tráser László a munkásságáról kérdezte az ismert szegedi szerzőt. (hanganyag) 

 

Hegedűs Réka-Tóth Edit: Nem csak a hó lassította le Szegedet

2014.01.28

Több intézmény, köztük a Somogyi-könyvtár, a Móra Ferenc Múzeum, a D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont, a Déri Miksa Szakközépiskola, valamint a helyszínt biztosító Belvárosi mozi együttműködésével számos, a Slow mozgalomhoz kapcsolódó programon vehettek részt az érdeklődők január 25-én és 26-án Szegeden. – Hegedűs Réka és Tóth Edit járt a helyszínen 

 

Hegedűs Réka - Tóth Edit: Rubinpiros tangó a Somogyiban

2014.01.24

„Szükségszerű véletlen, hogy a magyar kultúra napja és Cseh Tamás születésnapja egybeesik, de jó, hogy ez így van, hiszen méltók egymáshoz” – mondta Bérczes László. – Képek dala címmel nyílt kiállítás Cseh Tamás munkásságáról és életéről január 22-én a Somogyi-könyvtár folyóiratolvasó-termében. – Hegedűs Réka és Tóth Edit helyszíni tudósítása 

 

Kaiser László: Nemeskürty István órái

2014.01.19

Hogy Nemeskürty István milyen igaz ember, a legnemesebb értelemben vett hazafi, européer magyar, mekkora író, tudós, művész, történész, irodalomtörténész, kultúrtörténész; hogy szó szerint reneszánsz személyiség és polihisztor: erről most nem kívánok szólni. Mindezt úgyis tudja az, akinek van füle a hallásra és szeme a látásra… S így van akkor is, ha neve ma nem cseng annyira ismerősen a fiatalok között, de hát ez nem az ő hibája… – Kaiser László írása 

 

Az utolsó utáni papucsos

2014.01.16

Kerek egy évszázada született „az utolsó szögedi papucsos mester”, Rátkai Sándor. Tiszteletére emlékkiállítást rendeztek a Somogyi-könyvtárban, amelyen megtekinthetőek a mester életműve folytatójának, is, Sallay Tibornak munkái is. Aki nem tudná, a valódi szögedi papucs „egylábas” és piros pipacs meg halványlila imola díszíti. – Sallay Tibor papucskészítő mestert Tráser László kérdezte. (hanganyag) 

 

Nyilas Péter: 100 éve született Rátkai Sándor

2014.01.13

Rátkai Sándor szegedi papucsos mester keze alól óvatos becslés szerint is több mint 70 ezer pár szegedi papucs került ki. A „szegedikum”-ként számon tartott, török eredetű lábbelit hagyományos módon varrta, szögelte, az egylábas, „forgatós” papucsok bársonyfejére felesége hímezte rá a virágokat. „Az utolsó szegedi papucsos”-ként ismert mester január 28-án lenne száz esztendős. A jeles évfordulóról kamarakiállítással emlékezett meg a Somogyi-könyvtár. – Nyilas Péter írása 

 

Karácsonyi készülődés a Somogyi-könyvtárban

2013.12.15

Az ádventi időszak végéhez közeledünk, mindenki a karácsonyra készül. Nem kivétel a szegedi Somogyi-könyvtár sem, amely sokféle programmal hangolódik az ünnepre – miként ez kitetszik Tráser László és Andóczi Balogh Éva beszélgetéséből. (hanganyag)  

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17

Következő »