Vass Tibor: Mennyi semennyi
A 2012-es ünnepi könyvhétre jelenik meg a Spanyolnátha Könyvek sorozatban Vass Tibor legújabb verseskötete, a Mennyi semenni. A borító a szerző munkája, a kötet tipográfusa Székelyhidi Zsolt. A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A kötetet a Túlleves című, a Szeged effekt 2 antológia-felkérésre született verssel és Vörös István fülszövegének egy részletével ajánljuk.
Vass Tibor
Túlleves
Egyszer lecseng bennem az egész, vagy annak a fele,
hogy is toldjam én. Halászlének csapom a szelet,
majd elválik, éppenséggel vagy éppen stéggel,
neves recept bármelyik, egy falu, meg a másik
vége alvad meg, egy fél kékegész,
amit pár lapon szerepnek, pár lapon egednek ír fel
a körzeti közgyógyos receptre.
Legközelebb közgyogyist írok.
A lerészegedem szóban ott a falu másik vége,
aminek nem csak levek miatt engedek.
Ha villamos aluszna bennem,
sivítva karcol járdámra eget,
és bennem égnek lenni jó. Égnek lenni bennem a legjobb.
A falu és a másik vége alszik,
mára lecsengett benne minden indulat.
Kékre lenne szükség,
hogy a különbséget kitoldjam
két kanál halászlé és két halál kanászlé között.
Az érintett mondatot illenék befejeznem,
mert anyám megüzeni,
ne bántsd apádat, fiam, szeretett az mindig,
csak így tudta kifejezni.
Hát anyámat az ég a jófejéből jól kifejezte.
Csoportos így lett a vérszámleépítés.
Kanalazunk. Ez volt a sorsunk, nyugtat anyám,
ettől élsz te ma, ettől hal holnap, akinek az jár ki.
Jobb ma egy sivít, mint holnap két visít,
és persze néha fordítva, nem túlzok.
Az alaplé finom lesz.
A sótartóban kéket tartanak,
és kékezünk illemből mind.
Te jó ég, hasonlítunk egymásra,
mind, akik apámnak tartósan megbocsátanak.
Szeressem a tényt, hogy nem sózott többet,
pedig megtehette volna azám, lazán.
Kibeszéljük nyilvánosság előtt a várost,
hisz lesz az a város, a kéknek az a nyilvános kékje,
ahol be tudom fejezni a mondatot, annyi szent.
Vagy hogy is toldjam én.
Nem lesz lelkifurdám,
hogy sok minden felmarad,
úgyse érdekelnek hátrahagyott ottjaink senkit.
Ittjeink eszik föl a mennyi semennit,
kimozdulnak a holtpontnak hitt pontról.
Végre el fogom tudni hülyülni az egészet,
vagy a felét, mit tudom én.
Azon kevesek, akikben mindvégig ellenkezőt hinnék,
legjobban dolgoznak az átadáson.
Magukkal fojtásig küzdenek.
Igazuk van: boldogok a lőj ki szekrénynek,
övék a szennyek országa.
Alattam konyha, és mellettem reggel van.
Ismét velem készülnek vacsorára,
fagyott húsom fennszóval verik laposra,
akárha tésztát nyújtanának, keményen, érzéssel.
Desszertnek pótlás lesz savanyúnak ítélt belsőségekből.
Édesnek szólítom a köretet, jól jövök a helyzetből kifelé.
Túlleszek az egészen,
és a túllevés verseként érzem majd ezt a verset,
akárhanyadiknak a túllevős kötetben.
Effektekből defektek,
mennyi semennik, majd elírják jó sokan.
Legkézenfekvőbb a Mennyi semennyik,
az hangzik bármelyikünknél jobban.
Nagylábujjamon a függeszték újra azonosít.
Szeret-lek Marikám,
a jelzett töréssel ez lesz a műanyag Jézuskák
bicepszére tetoválva. Mindörökké a csokor ciklámen.
Egyszercsak nem lesz bajom annyi.
Kikloffolok egy-két olyan érvet, melyekkel egész jól elleszek.
Kiló húst, oszt annyi.
Ja, még a sütés, ill. a legendás receptek,
amelyek lehetőbbé tesznek dolgokat.
Meg fogok tudni fájdulni időben magamnak.
Úgy leszek túl az egészen,
mint egy felolvasáson: felhangzom, héthatok,
a vékonyka illemtaps kijár még utánam.
„A könyv maga nagyon szoros egység, nemcsak tematikusan, hanem formailag is. A költő valahová indul itt újra és újra. A címei minduntalan ilyenek: Indulok Krakkóba, Indulok Moszkvába, de ez még hagyján: Indulok Orchideásba, Indulok Másodiknapozásba. Hogy hová még, hová indul? Eperfásba, Fúróba, Kereszttegeződésbe. Sőt: Ótvarsba, Jajkuba, Hagyomba. Erre a nemlétező földrajzra, és jószerivel nem létező nyelvre azért van szüksége, mert olyat akar mondani, olyanról akar beszélni, amiről még senki se beszélt, olyan dolgokról, amilyeneket még senki sem látott. Nemcsak a krimibe illő jelenetekről van szó, azokat a figyelmesen nyomozó olvasó megkeresheti és borzongva megtalálhatja, de mögöttük ott van egy mágneses szürrealizmus, és egy egész, ezzel a mágnessel odavonzott és eltaszított világ. Nagy kötet ez. Néhány magában is remekműnek tűnő verssel, és egy szeretnivalóan komoly és idétlenkedő, vívódó és derűs személyiséggel a háttérben. Vagy épp az előtérben. Mit tehetünk érte? Olvasni kell a verseit.”
Részlet Vörös István fülszövegéből