Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Székelyföld a Tisza mentén
 
A Székelyföld kulturális folyóirat Csíkszeredában lát napvilágot hónapról-hónapra, s eljut a Kárpát-medence minden pontjára, sőt, még azon is túlra, mintegy 1600 előfizetőhöz, s azokhoz, akik az előfizetőkön felül megvásárolják. 1997-es alapítása óta már 200 lapszámot megért. A szépirodalom mellett foglalkozik a kultúra minden szeletével, boncolgat történelmi közéleti témákat. Feltárja, megvitatja a székelység kapcsán felmerülő kérdéseket, ugyanakkor bemutatja a magyarság egyetemes értékeit.
 
img_6388.jpg
 
img_6394.jpg
 
img_6397.jpg
 
img_6402.jpg
A Szentes Városi Könyvtárban
 
A Székelyföld a Tisza mentén című irodalmi találkozó-sorozat keretében 2014. szeptember 17-én és 18-án Szentesre és Szegedre látogatott a lap főszerkesztője, Lövétei Lázár László, az irodalmi rovat vezetője, Fekete Vince, valamint egyik visszatérő szerzője, Markó Béla. A vendégek a szentesi Horváth Mihály és a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban találkoztak a középiskolás diákokkal, a Szentes Városi Könyvtárban és a szegedi Millenniumi Kávéházban pedig a szélesebb közönséggel. A közönség soraiban ülő Ilia Mihály irodalomtörténészt a költők versekkel köszöntötték közelgő 80. születésnapja alkalmából. A három költővel Bene Zoltán beszélgetett.
 
20140918_133805.jpg
A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban
 
Az irodalmi találkozó-sorozat kezdeményezője és szervezője Paulovics Tamás volt, aki a Baka Istvánról elnevezett versmondó kör két másik tagjával, Antal Anikóval és Fabulya Andreával tette színesebbé az esteket a költővendégek verseivel.
 
20140918_180931.jpg
 
img_6407.jpg
 
img_6409.jpg
 
img_6410.jpg
 
img_6411.jpg
A Millenniumi Kávéházban, Szegeden
 
 

– SzegediLap – 
Fotó: SzegediLap, Kiss László