Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petró János

Valami fekete érthetetlen szörnyűség

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946. Budapest, Jaffa Kiadó, 2014.

 

„Olyan gyerekek vagyunk. Este Laciéknál vacsoráztunk, és Laci nagy bőkezűen megajándékoz ezzel a könyvvel. Mik kéri feljegyzésekre, de a pontos dátum csábít a naplóírásra. Végül is ez lesz belőle. Én kapom a megbízást vezetésére.”

 

b1286332.jpgKönyvcsomagot hozott a futár a JAFFA Kiadótól. Nagy, súlyos csomagot. Átveszem, felviszem a könyvtárszobámba. Valamiért nagyon vágytam erre a könyvre, birtokolni, a polcomon vagy az íróasztalomon látni, megérinteni. Tépem a csomagolást, mint egy izgatott gyermek. A könyv, a két kötet gyönyörű. Szinte szerelmes remegéssel érintem meg. Kemény, valóban kemény és időtálló fedőlap, ezt meg lehet kopogtatni. A belső oldalain és az első papíroldalon fénykép a Naplóról, Gyarmati Fanni gyorsírásos kézírásával. A védő borítón korabeli fényképek, mindkét köteten a Napló szerzője, az első fényképet Radnóti Miklós készítette. Behúzva a kötetek gerincébe egy-egy szövet könyvjelző. Szeretem az ilyet, noha ez a könyv kötetenként három-négy könyvjelzőt is megkívánna. Belenézek, lapozgatom. Ha ránézek egy szövegre, már látom, hogyan fogok boldogulni. S első látásra tudom, hogy ezzel nagyon nehezen. 1200 oldal, sűrű sorok, egészen apró betűkkel szedve, gondolom a még kezelhető terjedelem és a megfizethető ár miatt. Sűrű, mint a Biblia. Ezt egyszuszra biztos hogy nem tudom elolvasni.

A Napló 1935 február 10-én, vasárnap kezdődik. Olvasom a sorokat, egy huszonhárom éves nő, egy nagyon fiatal nő sorai. Egyszerű szöveg, nem irodalmi alkotás, szándékában is csak egy napló. A hivatkozott nevek közül már az első bejegyzésben: Fejtő Ferenc, Illyés Gyula, Füst Milán. És Ortutay Gyula, hogy azonnal Szegeddel is kapcsolatra leljek.

Mintegy fél évvel korábban írja Szegedről Fanninak: „rettenetes ez a Szeged”, ír Babitsról, akit a Baumgarten Alapítvány diktátorának nevez. A Napló megnyitása előtt kevesebb mint két hónappal Radnóti még Szegeden volt. Horger Antal december 21-én buktatta meg szóbeli vizsgáján az egyetemen.

Újra Szeged, eddig fel sem tűnt. Radnóti 1932 februárjában a Valéria tér 11. szám alatt vett ki szobát egy rövid időre. 35 Pengő volt a bére egy hónapra, bizonyára ennek is köszönhető, hogy egy hónap után továbbállt. Mert a környék jó. Tudom, mivel a Valéria tér mai nevén Bartók tér és én itt lakok, a 9. számban. Bár a két háznak közös fala nincs, de azonos tömb, a Valéria tér 11. első emelet 3. lakás légvonalban talán 40 méterre van Bartók téri könyvtárszobámtól, szintén az első emelet. Udvarunkba az ecetfa magját talán éppen annak a háznak az udvaráról fújta át a szél, vagy éppen fordítva.

A naplót Gyarmati Fanni gyorsírással jegyezte le, kilenc keménytáblás határidőnapló, egy keménytáblás és négy puhafedelű füzetbe. Az 1937-es párizsi útjuk során írt bejegyzések eredetijét nem sikerült azonosítani, csak gépírásban állt rendelkezésre, míg az 1939-es párizsi utazásukról öt darab vonalas füzetlap és egy négyzetrácsos notesz maradt fenn.

Gyarmati Fanni a gyorsírásos füzeteket az 1970-es években kezdte legépelni. Az 1980-as években készült el vele A és B példányban. Hogy miként ez elolvasható az utószóban, a lényeg, hogy ez az 1319 oldalas gépirat az alapja a könyvnek, amit immár egy hete lapozgatok.

Jó ízű, friss téli csókok ezek és elfelejtődik minden ránk tapadó szörnyűség...”

Délután rettenetes ideges hánykolódás alvás nélkül. Le kell lőni a rádiót, tönkreteszi az ember nyugalmát, és oly buta valami, ha úgy nyakra-főre hallgatják.

Eléggé leköt a munka is, de ami azon túl megmarad, az teles erőből Mik felé fordul. Az ő művészete és eredményei fontosak, és úgy érzem, örökösen mellette kell állnom... ”

1935 május 2. – Radnóti Szegedre utazik, hogy felkészüljön szakvizsgájának megismétlésére. Albérletet a Kölcsey utca 5. számban vesz ki.[1] Május 5-én Fanni mindössze egy napra meglátogatja.

Miknél vagyok Szegeden. Megint új lakása van, nagy otromba szoba, de tiszta. (...) Miknek sikerült a vizsga. Egy szörnyű, támolygó, ájulásig feszült délelőtt után jött a sürgöny.”

Horger Antal magyar nyelvészetből jót adott, míg franciából Sík Sándor jelenlétének hatására elégségessel átengedik.

1935 május 29.: Egész nap órák és lógás...

1935 május 30.: Teniszezésre készülünk, de nincs két rakett.(...) Laciék nem jönnek és csak átheverjük a napot...”

1935 június 2.: Aztán Gyuri elmegy korábban, Salusinszkyhez van meghíva. Vera itt marad és elég fád az egész délután...

Szépen csendben peregnek a napok, peregnek a lapok.

1935 augusztus 11., az esküvőjük napja. Csak egy rövid bejegyzés:

Utálatos izgulós nap az esküvőnk sok sértődéssel, mert kizárjuk lehetőség szerint a rokonokat, és emiatt bajok. (...) Délután moziba megyünk Laciékkal, miután a Margit sörözőben ebédelünk egyedül. A Nyomorultak remek jó film, de hőség, és utána este a Szabadságban vacsorázunk, szóval rendes szokványos vasárnap este, mint télen.

Házasságkötésük napja szinte szimmetrikusan osztja ketté közös életüket, kapcsolatuk első napjától Radnóti haláláig. Az első kilenc évről szórványos levelezésükből lehet tudni, hol többet, hol kevesebbet. A szegedi évek viszont jól dokumentálhatóak sűrűn váltott leveleik alapján.

Ahogy munkám során utazok, a könyvesboltokban rákérdezek óvatosan, hogyan megy a Napló. Meglep, hogy egy országszéli város üzletében előjegyzésre mennyi példányt adtak el, sőt következő látogatásomkor már nem is lehet kapni. Az embereket érdekli a költő és feleségének személyes élete. Nagyon érdekli.

Szeged még mindig. Radnóti pedagógia vizsgája 1936 szeptemberére marad. Fanni szeptemberi bejegyzéseiben rendre megemlíti a vizsgát, Mik félelmeit és bizonytalanságát:

Jaj, csak már ma jobban legyen. Én nem tudom, hogy fog tudni most elutazni. A vizsga már nagyon közel van, és ő jóformán semmit sem tanul. Nem tudom felrázni a felelősségérzetét, ha fél oldalt elolvasott, akkor már egész napra elintézte magában a kötelességérzetet. ”

Drága Miknek jó, jóra sikerült a vizsgája. Micsoda napok voltak megint azok előtte, a drukkolás. (...) Vártam az állomáson, olyan megújuló öröm volt az érkezése, olyan nagy, mintha először ölelném. Nagyobb volt. Feltámadás.

Erre a néhány napra a Kölcsey utca 10-ben Becsei András kereskedőtől vett ki szobát.

1939. február 5-én, aki a Dugonics Társaság jubileumi felolvasó ülésén verseivel szerepel. Szeged, a városháza díszterme.

Miklós ma reggel elment Szegedre Gyulával meg Gáborral. tegnap késő éjjel írta meg a verset[2] végre. Nem mindenütt egyforma szép, az elején erősen darabos, és ha nem hagyta volna ennyire az utolsó pillanatra, tökéletesebbre sikerült volna, de neki mindig az utolsó pillanatok feszültsége adja meg a lökést a munkához.”

Mik este megjött. Milyen jó, hogy itt van. Édes. Hozott nekem a híres szegedi Virág cukrászdából süteményeket, és szinte meghízva érkezett, tele sok mesélni való aprósággal, ami mind mélységesen izgatottan érdekel.

Ekkor járt utoljára Szegeden. A történelem pedig rohant tovább a maga útján, megelőlegezve az érthetetlent, a felfoghatatlant. Jeges űr és szomorúság. Az utcák és a házak, ahol megfordult, az Egyetem, a Hét vezér utcai munkásotthon, a piarista rendház. Rendhagyó emlékeitől gazdag ez a város.

A Naplót egyre inkább eluralják a történelmi események. A bejegyzések az olvasó szívébe marnak. Nehéz örökség ez.

Ma hajnalban 4-kor kelek, és a pokoli hidegben semmit sem érzek: ma jön végre, talán mégis jön. (...) Miklóska hétrét görnyed a zsákok és takarók alatt, rettentő beesett arccal, két napi utazás után, fűtetlen kocsiban. (...) Megfürdetem, kihámozom szegénykét a sok piszkos, büdös holmiból: két hét óta le sem vetkőzött ebben az aljas hidegben. Édes Mindenségem, szinte szégyenkezem, úgy elszoktam tőle. (...) Már csak valami fekete érthetetlen szörnyűségnek tekintem a másnapos jövőket is.

Mik, drága mindenségem, minden lélegzetvétellel nehezebb, hogy nem vagy itt.

1946 szeptember 9. Az utolsó bejegyzésből még egyetlen mondat. Alkonyatig cigarettázom, mélyen, felnőttesen az ablakban, és csorog a könnyem.

A Naplónak, amit Gyarmati Fanni egyetlen embernek írt, de ő azt el nem olvashatta, vége. Az olvasás felelőssége, a megértés és feldolgozás felelőssége immár az utókorra száll. Ettől kezdve mindenkinek személyes ügye, hogyan birkózik meg vele. Töredelmesen bevallom, nekem nagyon nehezen ment.

 

[1] Péter László: Szegedi évei dátumokban (Szegedi Műhely, 2009. 2. szám)