A Hungarovox Kiadó gondozásában jelenik meg hamarosan Botz Domonkos első kötete, az Elengedett kézzel. A szerző író, újságíró, a Szilaj Csikó című újság rovatvezetője, külső munkatársa a Külváros című hetilapnak, a Kanadában megjelenő Tárogató-nak és az Amerikai Magyar Napló-nak. Publicisztikai anyagai, versei, novellái folyóiratokban, magazinokban, antológiákban olvashatók. Megjelenés előtt álló könyvét Gyimesi László előszavával és néhány verssel ajánljuk:
Érett egység, tiszta hang
Botz Domonkos versei elé
Izgalmas munka – állapítottam meg az átadott kéziratokról, már első olvasás után. Jó néhány költeménnyel találkoztam már korábban is, szerzői esten, nyilvános beszélgetések keretében, vagy éppen a fent említett virtuális térben, s tudtam, hogy nem hebehurgya kezdővel, vagy örök csalódott újrakezdővel lesz dolgom, mégis meglepett a kötet érett egysége, tiszta hangja, szerény önbizalma.
Sokat tud a költészetről, a mesterségről, az elődökről, széles kitekintéssel bír a külső és belső nagyvilágra, otthonos a keleti és nyugati kultúra nagyjainak asztalánál (erről több verse közvetlen módon is tanúskodik).
A tiszta versbeszéd ritka kincs. A póztalan egyszerűség – legyen az dalszerű, a közép-európai örökségre építő alkotás eleme, vagy legyen a magyarrá tett haiku tömör szókimondása – többet árul el a szerzőről (és meghódított világáról), mint a bonyolult szövegirodalom bármelyik mégoly tökéletes darabja. Nézzünk egy példát az egyénített formájú dalra:
A tél rozsdája már rég
lemarta a hegyet, még
fekete – fehér a táj, de
zöldnek látja az emlékezet.
(Február)
S tegyünk mellé egy honosított haikut (honosítottnak mondom, mert címe van, s nem morákat, hanem szótagokat számlál):
Felszállt a pára,
kontúrja van a hegynek.
Hiányzom róla.
(Megkopott kép)
Mindkét példa jól mutatja a biztos formák között megvalósított költői tömörítés ragyogó készségét. De válogathatnánk a többi ütemhangsúlyos vers, vagy a sok-sok haiku, tanka között, s remélem, minden olvasó az enyémnél jobb példákra bukkan.
A költői világ alapelemei, mint minden tehetséges alkotónál, Botz Domonkosnál is egyedi formában tükrözik a közös tapasztalatot. Alapélménye a természethez, a humanizált természethez való kötődés, de úgy, hogy az érzékekben feltáruló világ mintegy észrevétlenül „átcsorog” a belső, emberi (lelki, szellemi) jelenlétbe:
Párás üvegen
oldódik, illan neved,
csorogsz lefele.
Deszkaerezet
a párkány, magába szív,
többé nem ereszt.
(Ablak előtt)
A hazaszeretet hasonlóan fontos alapélményként figyelhető meg a kötetben. Nincs köze a közhelyes, szólamokat lobogtató henye divatokhoz: a közös földhöz, történelemhez, kultúrához való rendíthetetlen ragaszkodás hiteles, ember-közeli nyelven, átélt képekben, verssé lett gondolatokban nyilatkozik meg. Honvágy-versei a legjobb példák erre.
A meglelt és elvesztett szerelmek fontos mérföldkövek az érett férfi előéletében. Az ezekről tanúskodó visszafogott, egészséges férfi-szeméremmel megírt, mégis szókimondó versek fontos színt hoznak a kötetbe.
Botz Domonkos kicsit későn adja kezünkbe ezt a könyvet, de őszintén hiszem, hogy nincs semmiről sem lekésve. Remélem, minden olvasóját meggyőzi arról, hogy érdemes részesévé lenni ennek a költői világnak, s a kötet, a várható (kedvező) fogadtatás pedig a szerzőt győzi meg arról, hogy folytatnia kell az alkotómunkát, és nem utolsósorban tárgyiasult eredményeinek közzétételét.
Nagy felelősség első kötet elé bevezetőt írni – mondtam az írás elején. Hiú ábrándokat ébreszthetünk, vagy egyéni, sohasem látott új hajtásokat metszhetünk le otromba módon. Ezt a könyvet olvasva-ajánlva nem érzem ennek a felelősségnek a súlyát: érett alkotó tiszta, szép munkáját ajánlhatom az értő közönség figyelmébe.
Gyimesi László
És álljon itt három költemény, ízelítőül:
Szerda reggel
- pillanatkép -
Egy kislány sétált az
Utcán velem szemben.
Lángot fogott, lobogott
Szelíden a reggel, amint
Sötét turáni szemében
Máglyává nőtt a szikra,
és a szutykos házak falán
felragyogott a szerda.
Négy sor egy megfakult képre
Dórinak és Vikinek
A tegnapok tenyerébe temetem arcom,
benne ázik, ’mi végleg elveszett; apa
gyermekét meg nem tagadja soha,
de fordítva, ím, már ez is megesett.
|
Nélküled
K. J. - nak
Egy egész erdőt cipel, visz
göcsörtögös hátán a hegy,
mintha nem lennék elég neki.
De kettőnk közül, most
én vagyok a nehezebb.
|
Sans Toi
Pour K. J.
C’est toute une sylve qu’elle traîne,
la montagne, sur son dos noueux,
comme si je ne lui suffisais pas.
Mais de nous deux, maintenant,
c'est moi qui suis le plus pesant.
|
Traduit: Pierre Thewrewk-Pallaghy