Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


...próbálunk valamiféle „híd”-szerepet betölteni...
7 kérdés Kaiser Lászlóhoz
 
Kaiser László Budapesten született 1953. május 25.-én. Költő, író, szerkesztő, dramaturg. Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon 1980-ban, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán 1983-ban. 1983–85-ig a veszprémi Petőfi Színházban dramaturgként dolgozott, 1985-től a Pannónia Filmstúdióban, későbbi nevén Videovox Stúdióban szinkronlektorként. 1999-től a PoLíSz irodalmi újság egyik szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese. 1996-tól a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője. 2003-ban és 2005-ben a Quasimodo költőversenyen oklevelet, 2006. március 15-én Petőfi Sándor-sajtószabadság díjat kapott, ugyanebben az évben a nemzetközi Brianza-díjat vette át Olaszországban verseiért. Több mint száz könyvet szerkesztett, tizenöt önálló kötete jelent meg (versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk). – Ezúttal Kaiser Lászlónak tettünk föl 7 kérdést
 
SzegediLap: Költő, író, dramaturg, könyvkiadó, szerkesztő, filmes ember, kultúra- és irodalomszervező. Mindezekkel a szavakkal és jelzőkkel bátran illethetünk. Van-e hierarchia közöttük?
 

kaiser_laci.jpg

Kaiser László: Szinte gyanúsan soknak tűnik mindez, meg hát azért nem éltem könyvmoly-, vagy akár szerzetesi életet… Amúgy igaz ez a sokféleség, sőt még a tanárt is idevehetjük, hiszen szinte minden tanfolyamunkon tanítok. Életem úgy alakult, hogy a tanár szak elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskolát is elvégeztem dramaturg szakon, aztán rövid színházi, hosszas szinkronos korszak következett,  közben mindvégig írás, a rendszerváltoztatás előtt szórványos publikálás, utána annál aktívabb: mindez talán összegződött, amikor tizennyolc éve létrehoztuk feleségemmel, Pereszlényi Helgával együtt a Hungarovox Kiadót és Oktatási Stúdiót. És összegződik ma is, hiszen az írás és a kiadó, stúdió működtetése határozza meg nappalaimat és éjjeleimet, szó szerint, mert elválaszthatatlanul összebogozódik minden. Hiszen egy házban van a lakás (a legfelső emeleten) és a kiadó-stúdió (a földszinten), illetve a lakás egyben kiadó és baráti beszélgetések színtere is. A tanfolyamok (szinkrondramaturg, szinkronszínész, könyvszerkesztő,  műfordító, íróiskola) általában este vannak, a szerzők pedig szinte bármikor jöhetnek, és jönnek is, szóval nagy, nemes, olykor feszítő, de mindenképen izgalmas szellemi kavalkád az életem, amelyben próbálok működőképes és tisztességes maradni… Hogy menyire sikerül: ez napi küzdelem egy felemás világgal, nekem meg tisztázandó feladat, amelyhez nagy mértékben segít hozzá az írás, az önvizsgálat terepe is…
 
SzegediLap: Könyvkiadód, a Hungarovox négyszázat meghaladó számban jelentett már meg könyveket. Több markáns vonulat figyelhető meg eme kötetek között, az egyik a szegedi szál. Milyen kapcsolat fűz egy őspestit Szegedhez?
 

hungarovox.jpg

Kaiser László: Kezdjük talán a vonulatokkal. Fő vonulat: legyen jó a mű, aztán próbáljuk megteremteni a megjelenés lehetőségét, minden könyvnek megvan a maga sorsa… Ennek jegyében adunk ki ismeretlen, pályakezdő szerzőt, ismert költőt, írót, illetve próbálunk valamiféle „híd”-szerepet betölteni túlkanonizált, negatív szemléleteket és magatartásokat is hordozó kulturális-irodalmi életünkben. Erre jó példa – többek között – három Kossuth-díjas szerzőnk: Baranyi Ferenc, Csoóri Sándor és Nemeskürty István. Utóbbi egyébként négy évig tanított (mellesleg igen sok szerzőnkhöz valamilyen hőfokú köldökzsinór köt). Vonulat továbbá kiadónk olaszos iránya, ennek kialakulásában sokat köszönhetek Baranyi Ferencek és Madarász Imrének, a neves italianistának. Mivel születésem óta a Nyugatinál levő lakásunkban élek, igen sok XIII. kerületi szerzőnk van. Emellett (többek között) két városhoz kötődöm erősen, tehát ottani szerzőket adtunk ki bő számmal, s ez a két település: Eger és Szeged. Szegedhez köt erősen a négy év, 1973-tól 1977-ig, amelyet a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola diákjaként ott töltöttem, egyébként Grezsa Ferencnél írtam Németh László korai korszakából a szakdolgozatomat. Azóta is visszajárok: iskolatársakhoz és persze szerzőként, kiadóvezetőként is. Az idők folyamán számos szegedi szerzőt jelentettünk meg, hadd nevesítsem őket nagy szeretettel: Árpás Károly, Bene Zoltán, Kaposi Márton, Simai Mihály, Szabó Tibor, Szuromi Pál, Temesi Ferenc, Veszelka Attila. S persze nem véletlen, hogy az idei Könyvhéten megjelent életinterjúm alanya nem más, mint a szegedi születésű Dinnyés József zeneszerző, a daltulajdonos, s az sem, hogy hosszú évek óta szerepelek a Szegedtől Szegedig antológiában és szerepeltem a Szeged effektben és a Szeged effekt 2-ben…
 
SzegediLap: Gyakorta hiányolják manapság az irodalmi műhelyeket. Egyetértesz azzal, hogy napjainkban nincsenek ilyenek, vagy úgy véled, egyszerűen arról van szó, másképpen működnek azok, amelyek léteznek? Tekinthető-e a Hungarovox Kiadó irodalmi műhelynek?
 
Kaiser László: Szerintem vannak irodalmi műhelyek, csak talán kevesebb, mint korábban, kisebb kohézióval, kisebb hatósugárral; és (korunk tendenciájának megfelelően) egy részüknél – sajnos – az érdekközpontúság, a kicsinyes kenyércsaták, a bezárkózás, nem egy esetben a másokkal szembeni utálkozás, fölényeskedés, nagyképűsködés a jellemző. Hadd ne nevesítsek… A magam gyarló mivoltában próbálok mindezen felülemelkedni, egyrészt a Hungarovox Bt. legyen baráti társaság is, másrészt nem foglalkozom a sokat emlegetett kánonokkal és alkánonokkal (persze: a klánokkal sem), s Németh Lászlót idézve, aki szerint a nemzethez való tartozás legfőbb ismérve a munka, a politikát, bár megvan a magam politikai meggyőződése, melyet vállalok, nem, vagy nagyon áttételesen engedem be a kiadó „arculatába”. S a szerzők? Remélem s gondolom, hibákkal, gyengeségekkel teli emberek, ahogy én is, de jóra törők, ahogy talán én is. Gazemberséget, mocskolódást igyekszem nem tűrni nem csupán a szerzők, de a tanárok, kollégák és diákjaink között sem. Szóval: biztos van némi „műhelyszaga” vagy inkább „műhelyillata” a Hungarovoxnak, hogy mennyire, nem tudom és nem akarom megítélni.
 
SzegediLap: Kiadóként, folyóirat-szerkesztőként óhatatlanul kapcsolatba kerülsz az irodalmat művelők fiatalabb generációival. Milyennek látod a magyar irodalom jövőjét?
 
Kaiser László: Sejtem, látom, és mégsem látom, mert tele van kiszámíthatatlan tényezőkkel. Amit vélek: a magyar irodalom jó része mindenképpen támogatásra, támogatóra szorul, az állam mint mecénás most nagyon sokat tesz, viszont gazdag, polgári támogatói réteg gyakorlatilag nincs. De: hiába jönnek, jönnének ki szép és jó könyvek, ha kevés az olvasó, az olvasásra nevelt és szoktatott fiatal. Ki nevelhet? Család, iskola, környezet. Tehát onnan kell ösztökélés, ám kérdés, hogy mennyire képes az ösztökélésre? Vannak kitűnő fiatal írók, de félek, hogy egy részük eleve nem akar az olvasóhoz fordulni, inkább egymásnak vagy a kritikának írnak, vagy éppen, hogy akarnak és írnak is, csak kevés az olvasó. Igen nagy az állam felelőssége abban is, hogy az árral szemben úszva, a korszellemmel dacolva igenis erőltesse az olvasásra nevelést. Ha nincsenek minőségi családok, kis és nagy közösségek, egyáltalán: sok-sok beszélgetés otthon és az otthonon kívül (és ez nincs a számítógépes világban!), valamint nincs olvasás, akkor rémületes emberek szabadulnak el, pontosan fogalmazva: már elszabadultak az emberként és magyarként egyaránt hitványak. Tenni ez ellen kötelesség, ki bárhol dolgozik, hát még annak, aki könyvkiadással, oktatással foglalkozik!
 
SzegediLap: Nyilvánvalóan igazad van: az irodalom jövendőjét nem pusztán a szerzők, de legalább ilyen mértékben a majdani olvasók is erősen meghatározzák. Az olvasás fölött évtizedek óta kong a lélekharang,s úgy tűnik, te sem vagy optimista. Jól gondolom? Hogyan látod ezt a kérdést?
 
Kaiser László: Inkább sötéten. Nagy úr a statisztika, ezért csak röviden. A kiadó által preferált szépirodalom szorult háttérbe, köztük nagyon ez a két gyönyörű és fenséges magyar műfaj: a vers és novella. A felnőtt lakosság több mint fele semmit nem olvas, a fiataloknál – egy nemrég készült statisztika szerint – még rosszabb a helyzet. A könyvkiadás az elmúlt évben súlyos százalékokkal esett vissza. Ez nem pesszimizmus, ezek tények, melyekkel kiadóként, szerzőként, egyáltalán: magyar értelmiségiként számolni kell. Tendencia: a bóvli és a reklám által támogatott művek. Ezek mennek nagyon. Sovány vigasz, hogy a világtendencia része vagyunk. Persze, vannak biztató jelek, helyzetek, esetek, de a Gutenberg-galaxis szemünk előtt formálódik, változik – és megmarad, csak más formában és tendenciákkal, mint korábban... És akkor még nem szóltam az előbb-utóbb berobbanó e-bookról...
 
SzegediLap: Van-e olyan kiadásra váró kézirat nálad, amihez nagy reményeket fűzöl, aminek epedve várod a megjelenését?
 

vad_vadon_b1.jpg

Kaiser László: Sok, igen sok kézirat van nálam, illetve a kiadóban, pontosabban legtöbbször – ahogy a kor alakította – a számítógépemben. A kéziratokat három csoportra osztanám: az egyik az irodalmilag gyenge vagy használhatatlan, ezt általában megírom a szerzőnek, fájó szívvel, de muszáj. A gyenge az gyenge. A használhatatlant pedig úgy értem, hogy vagy nagyon távol esik a kiadó profiljától, vagy egyszerűen pénzhiány, ha úgy tetszik, tőkehiány miatt nem merek nekimenni a kiadásnak: nincs annyi pénzem, illetve nem merek kockáztatni és támogatásra sincs remény. A másik csoportban olyan könyvek vannak, amelyeket boldogan megjelentetnénk, s keressük a lehetőséget, tehát például pályázati listán vannak, önkormányzatoknál van remény a támogatásra stb. A harmadik csoportban levő könyvek biztos megjelennek, a munkák előtt állunk. Mielőtt bárki szőrős szívű kapitalistának titulálna szerző létemre, hadd szögezzem le, hogy jobbnál jobb magyar szerzők jobbnál jobb műveit a terjesztők nem veszik át olyan példányban, hogy önerőből megjelentessük őket, és akkor még nem beszéltem arról, ami egy külön kérdés: a terjesztők csak bizományba és több mint 50 %-os árréssel terjesztik a könyveket. További kérdés, hogy mikor (jó esetben hónapokkal később, netán) fizetnek. Említettem, minden könyvnek megvan a maga sorsa. Hol kisebb, hol nagyobb munkával (tördelés, borítótervezés, szerkesztés, korrektúra) szállunk be, van, hogy kisebb-nagyobb összeggel is. Mindent szeretnék megjelentetni, ami jó, de kiadóként a működésre és megmaradásra is nagyon kell figyelnem, nem csupán a magam, hanem a meglévő és a potenciális szerzők érdekében is. Talán ennek is köszönhető, hogy ősszel számos könyvet hozunk ki, többet támogatott az NKA, illetve több önkormányzat Óbudától Egerig. Csak néhányat említve: Dante Új élet című művét Baranyi Ferenc fordításában; Árpás Károly és Novák Valentin egy-egy verseskönyvét; Kocsis István drámáját Németh Lászlóról; Bene Zoltán és Sarusi Mihály új regényeit; Bródy Sándorral, Gárdonyi Gézával, Kálnoky Gézával foglalkozó tanulmánykötetet Cs. Varga István szerkesztésében és az egykori Csíksomlyói Népfőiskola történetét tárgyaló könyvet.
 
SzegediLap: Mivel jelentkezik legközelebb Kaiser László, a szerző?
 

galambok_b1.jpg

Kaiser László: Nemrég fejeztem be Rózsa Pál zeneszerző fölkérésére a Gina című operalibrettó megírását, ami Vajda János érdekes sorsú, nagy szerelméről szól, ezzel indulunk egy nemzetközi zenei pályázaton; reménykedünk. Ami mint könyv biztos: ősszel kijön új interjú és tanulmánykötetem, melynek címe: Elvált apák Magyarországon, alcíme: Béke és háború. Hogy működő házasságban élő (feleségem egyben munkatársam) mit térképeztem föl, a cím és alcím egyértelműen magyarázza. Egyébként ezt a könyvet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, ösztöndíjasként írtam. Távolabbi tervem egy novelláskötetem megjelentetése, illetve bevetésre kész az elmúlt években született tanulmányaim, esszéim gyűjteményes kötete. S végül, de messze nem utolsósorban: magam is meglepődve néztem át, hogy mennyi verset írtam a most tizenhét esztendős Helga lányomhoz. Titkolt tervem, hogy karcsú, külön kötetbe foglalom ezeket. Ez is híd: a múlt és jövő között…
 
SzegediLap