SzegediLap

1975. március 3-án hunyt el a Hódmezővásárhelyhez oly sok szállal kötődő nagy magyar író és gondolkodó, Németh László, akiről Illyés Gyula vallotta, hogy nemzedéktársai közül kettőnél érezte talán a zsenialitás jelét: Szabó Lőrincnél és nála. Mára bizonyosság, azok voltak, vagy fogalmazzunk másként: a gazdag magyar égbolt akkora csillagai ők, hogy csak lenyűgözve figyelhetünk rájuk. S különösen Németh Lászlóra érdemes figyelni, s nem csupán tehetsége és írói nagysága okán. E sorok írója, aki a hetvenes évek közepén Grezsa Ferenc előadásait hallgatta Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Németh Lászlóról, sosem felejtheti el Grezsa mondását: Németh László, ha jól olvassuk, életünk minden kérdésére választ ad. És ha igaz, márpedig igaz, akkor kérdőjelekkel és problémákkal teli korunk elé különösképpen magasodik Németh László és munkássága. – Kaiser László miniesszéje

Újra kell fogalmazni a Magyar Írószövetség szerepét és feladatát a megváltozott kulturális térben – hangsúlyozta az MTI-nek Szentmártoni János, aki az elmúlt hat év értékelése mellett elmondta azt is, hogy a szervezet szombati tisztújításán harmadszor is indul az elnöki posztért.

Hogy összevethessük jelenünk nyelvhasználati trendjeivel, s hogy megfejthessük Czipott György, Árnyékcsúszda című új kötetének titkát, érdemes verseinek nyelvi rokonságára vetnünk egy pillantást. Opusainak nyelvi modalitását a modernitás kezdeteit reprezentáló Ady Endre nyelvhasználati törekvéseiből eredezteti. Ady az őt megelőző népiesek hangját frissítette, alakította egy új korszak igényeinek megfelelően. Bár azóta Ady megszólalásmódja is a tegnap világának a részévé vált, gesztusával az újítás poétikai funkciójára vetett fényt, ösztönözve a mindenkori új idők új dalainak megkomponálását. Ez ugyanakkor óhatatlanul az újdonsággal szembeni idegenségérzet megjelenésének a kockázatával is jár. Hiszen az újszerű nyelvi alakváltozatoknak az újdonságot magát kell megjelenítenie. Az új társadalmi, poétikai helyzet felmutatását vállaló versnek tehát, ezt a korszerűséggel járó kockázatot is vállalnia kell. – Bereti Gábor recenziója Czipott György kötetéről

Az Areión Egyesület 2016. október 17. és 21. között több rendezvénnyel is tiszteleg a másfél évszázaddal ezelőtt született Tömörkény István előtt. Tömörkényre, a könyvtárosra 17-én emlékeznek,  megjelenik egy, az író előtt tisztelgő szépirodalmi antológia, amelyet 18-án, kedden mutatnak be. 21-én, pénteken tudományos szimpóziumot rendeznek a SZAB székházában, amelyre a konferencia előadásainak szerkesztett anyaga is megjelenik könyv formájában, a rendezvénysorozatot végül rendhagyó borkóstolás zárja.

Hogy Sánta Ferenc nem csupán jó író, hanem nagy, sőt korszakos író, ezt az 1954-es induláskor sejteni lehetett, a közel két évtizedes aktív munkássága, melynek során – Németh László szép szavával élve – fényre bábáskodta remekműveit: novelláit és három regényét, igazolta a jóslásokat: hihetetlen rövid idő alatt lett élő klasszikus. Az egyetemes magyar irodalom, a magyar prózairodalom legnagyobbjai közé került, szinte a művek megszületésétől, ezt csak az nem ismerte föl, aki vagy nem akarta, vagy egyszerűen nem volt értéke a minőséghez… – Kaiser László írása

„A lokalitás nem esztétikai mértékegység és a lakcímkártya nem minőségjelző lakmuszpapír” – állítja legújabb kötete, a Tiszatáj könyvek sorozatában Az irodalom személyessége címmel megjelent kötete fülszövegében Bíró-Balogh Tamás.  Könyvcíméhez magyarázatul hozzáfűzi: „A kötet írásaiban két fogalom találkozik: az irodalmi személyesség és Szeged városa. Az irodalmi személyesség mintha nem létező fogalom lenne: a gugli nem ad ki rá találatot, mindenáron az irodalmi személyiség kifejezésre akar keresni. Pedig a jelenség, amit takar, átszövi a teljes irodalomtörténetet és napjaink irodalmi életét is, hiszen az irodalmat mindig létező emberek alkotják, emberek, akik élnek, mozognak, esznek-isznak, zöldségesnél és boltban vásárolnak, ébren vannak, vagy éppen alszanak, beszélgetnek, olvasnak és írnak.” – Bíró-Balogh Tamással Tráser László beszélgetett.

2015-ben az 1948-ben született Szvetlana Alekszijevics fehérorosz írónak ítélték eddigi munkásságáért az irodalmi Nobel-díjat. Ez a könyve lezárja a hasonló módszerrel készült regényciklust, Az utópia hangjait.  Akár a katonanőkről (A háború nem asszonyi dolog), akár Az utolsó tanúkról, akár az afganisztáni háborúban elesett katonákról (Fiúk cinkkoporsóban), akár az első atomreaktor-katasztrófáról (Csernobili ima), akár, mint ebben a kötetben, a Szovjetunió bukása utáni életről ír, a dokumentumpróza igen erős vonulatát folytatja. Ebben nemcsak orosz és más népek irodalmából vett példákat követhet, de fehérorosz képviselőjét, Alesz Adamovicsot a mesterének vallja. Módszere az, hogy őszinte odafigyeléssel, diktafonnal a kezében olyan embereket hallgat meg, akik részesei, tanúi voltak a nagyító alá vett eseménynek. – Somi Éva olvasónaplója Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink című regényéről.

William Shakespeare (1564-1616) halálának 400. évfordulójáról kiállítással emlékezett meg a Somogyi-könyvtár. A 2016. március 17-én megnyílt tárlat válogatást ad az angol irodalom legkiemelkedőbb drámaírójának életművéből, műveinek régi magyar kiadásaiból a 19. század közepétől a 20. század elejéig. A könyvritkaságokból készült összeállítást a kötetek 20. századi illusztrációi egészítik ki. A tárlat 2016. május 4-ig tekinthető meg a könyvtár földszinti kiállítóterében. – Kocsis Katalin és Kórász Mária írása

Az Areión Kulturális Egyesület – együttműködésben a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportjával, a Szegedi Írók Társaságával és a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottságának Szépírói Munkacsoportjával – szimpóziummal szeretne megemlékezni Tömörkény Istvánról, születésének másfélszáz esztendős évfordulóján. A konferenciát 2016. októberében, Szegeden rendezzük. 

A harmadik híd című, sokak érdeklődését felkeltő regény után Szilasi László egy novellafüzért fejezett be a közelmúltban. A harmadik hidat néhány kritikusa „naturalista hajléktalanregény”-nek tartja, az azonban bizonyos, hogy a műben nagyon erős a szociográfia-íz. Tráser László arról kérdezte a szegedi írót, miként látja a társadalmat, amelyben élünk. (hanganyag)